Nyílt episztola Sz. Tóth Gyulának
Írta: Udvarhelyi András
Közzétéve 7 hónapja
Megtekintések száma: 170
Nyílt episztola Sz. Tóth Gyulának, a disputatrénernek és a közírónak
„Mint aki sorok közé esett”
Kételyek közt vallani mindent,
tegnap a múltat, ma holnapot
magadba nézni, tested elrejtve
úgy élni, mint ki új esélyt kapott.”
(Török Nándor)
Kedves Tanár Úr!
Szándékosan választottam mottónak kedves sövényvágó, költő barátod, Török Nándor elgondolkodtató versrészletét. Szándékosan, egyrészt, hogy örömet szerezzek neked, hogy barátodat idézem, és másrészt, mert örömet szereztél nekem ajándékkönyveddel, ami megbecsülést jelent és még ráadásul dedikáltál is, imígyen: „Udvarhelyi Andrásnak ajánlom, aki helyesen úgy véli, „a mű a fontos és nem az előítéletek”. Nagyrabecsüléssel. Budapest, 2021. június 3-án. Sz. Tóth Gyula.” És azért is idéztem mert Tanári noteszedben olyan jelenségeket írtál le, amivel a tollforgatók nap mint nap kétkedve találkoznak. És azért is írok Tanári Noteszed 15. kötetéről, mert önmagunk gondjaira, kétségeire ismerünk benne, és könyved által beszélgetünk, vitatkozunk veled, kénytelenek vagyunk önvizsgálatot is tartani, miként te is a szemlélődés és írás közben. Mert az írás, ahogy Ibsen vallotta: „Ítélkezés önmagunk felett”. És szimpatikus, hogy kételyeid közepette önmagadról és a világról is, megtartva a kanti életvezetési és gondolatvezetési tanácsot:
„Kételkedni, kérdezni, elrendezni, cselekedni”
Szimpatikus az is, hogy sokféle alakban, szerepben jellemzed magad. Szerepjátszó vagy, mint mindannyian: franciatanár, irodalmár, közíró, pedagógus, idegenvezető, közkíváncsi, pletykás, mesélő, szőlő– és kertművelő, bortermelő, az apró-cseprő dolgokért elégedetlenkedő, a Széchenyi fürdőbe hajnalban járó úszó, férj, apa és nagyapa, a szupermarketben shoppingoló, a sajtvásárlást átszervezni akaró civil, jegyzetíró, a politizáló, múltba és jelenbe néző. Ez mind te vagy külön-külön és együtt. De ez a könyved, miként az előző tizennégy Tanári notesz, egy filozófus, értsd bölcsességet szerető, gondolkodó tanár színes szőttese is, amiben gyönyörködhet az olvasó, ha veszi a fáradságot és elolvassa ezt a nem is könnyű művet, pedig a sodró lendületű mesélő stílus szinte berántja a betűhullámokba a kíváncsi irodalomszeretőt. Hasonlít Anatole France Epikur kertje és Faludy György Jegyztek az esőerdőből című vallomásos könyvére, és nyilván van némi hatása Márai okos, az életet és irodalmat leltározó Naplóinak is. Nem csoda, hogy téged is elkapott ez jegyzetírási betegség, divat. Hiszen századok óta divatos a naplóírás, a szabálytalan napló és jegyzet írása. Hiszen ez a könyved, ha úgy tetszik, szabálytalan napló, tanácsadó könyvecske, amelyben belső útjaidon is vezeted az olvasót. Öröm ebben az agyban körülnézni, kutakodni. Hadd idézzem Faludyt, aki viszont egy nálunk ismeretlen kanadai–orosz írót, Peter Ustinovot citálja. Sajnos itt ülök, másként nem tehetek, elkaptam tőled az „idézésbetegséget” is, egyébként is szeretek idézni, mert egy–egy szerző nálam pontosabban tudja kifejezni azt, amit én szeretnék leírni. Tehát az idézet:
„Arra vagyunk ítélve, hogy szellemünk börtönében töltsük el életünket. Bútorozzuk be tehát, tegyük lakályossá szellemünket, amennyire csak lehet.”
Könyvedből az is kiderült, hogy miközben agyad berendezése konzervatív és nemzeti – ez nem baj –, igyekszel rendet tartani az agyadba bejutó izmusok között, és a megszerzett ismereteidet a megfelelő processzorokba rendezni. Mert a noteszből kiderül, agyadat és életedet magad irányított: Rend van benned és körülötted. Márai azt írja egy helyütt: „Te rendetlen vigyázz, a Rend veszélyes.” Igen, a Rend veszélyes a rendetlen ember, a tömegember számára, akiről oly gyakran írsz. Rendről akkor beszélünk, ha a dolgok, a szavak, a fogalmak a helyükön vannak. Erről a rendcsinálási és közlési és tanítási kényszerről is szól könyved. Nem tudod és nem is akarod megtagadni tanárvoltodat. És arról is szól ez jegyzetkönyv, hogy a világban káosz van. Többször említed, nem kedveled a tömegembert. Joggal. Én sem kedvelem. De együtt kell élnünk velük. És tudom, hogy Máraival meg Ortega y Gasset spanyol filozófussal értesz egyet, én pedig Kaiser László barátoddal, aki az elbunkósodástól félti a világot.
Szeretem könyvedet és megszerzem Kaisertől a többi Tanári Noteszt is. Élvezettel olvastam, és igyekeztem, hogy minél tovább tartson, és különben is, a többnyire nehéz témákat nem szabad gyorsan olvasni. Szívesen olvastam, nemcsak, mert mindenkit, engem is érdeklő témákat, alapfogalmakat igyekeztél megmagyarázni, hanem az ismerőseimről, barátaimról, tollforgató barátaimról is hírt adtál. Mert ez az írótársadalom, még ha megosztott is, egy brancs. Egyek vagyunk az irodalom és a filozófia szeretetében. Megmondod, kik a barátaid, kikről írsz gyakran, megmondom, ki vagy, melyik kultúrkörbe tartozol. Rangos névsor. Nézzük hát. Madarász Imre irodalomtörténész, italianista, Ködöböcz Gábor, az Agria főszerkesztője, egyetemi tanár, Csernák Árpád író, a Búvópatak főszerkesztője, Kaiser László költő, a Hungarovox Kiadó vezetője, könyved világra segítője, Mari, a mindenben segítő feleséged, lányod és unokáid, Török Nándor költő és talán a legfontosabb barát, munkatársad volt a tíz éve elhunyt Zsolnai József reform-pedagógus. És, ha már itt tartunk, bizonyára érdekel, hogy 2003-ban volt szerencsém interjút készíteni vele egy veszprémi konferencián, ahol megünnepelték 68. születésnapját. Interjúm címe:
Vigyázzatok a kismagyarokra
Ami most, tizennyolc év után is szomorú, figyelmeztető aktualitással bír. Íme egy részlet a megszívlelendő beszélgetésből „Én azt javaslom a kíváncsi pedagógusnak, dolgozzon, még akkor is, ha úgy gondolja, úgysem lesz belőle semmi, de etikai értelemben nem mondhatja, hogy nem vágott bele. Próbálkozzon, kísérletezzen. Hátha bejön.
A világot provokálni kell.
Provokatív megjegyzésem tudtam, hogy tovább él. Csinálom a dolgomat, 68. évemben is. Eszem ágában sincs elkeseredni. Eszem ágában sincs a munkásságomat abbahagyni, mert
nyomot kell magunk után hagynunk,
mert lehet, hogy száz év után valakinek fontos lesz a Zsolnai módszer.”
Nyilván mély nyomokat hagyott benned Zsolnai életszemlélete, pedagógiai személete, hiszen miért írnád akkor immár tizenötödik Tanári noteszedet, miért említenéd annyit mesteredet. Tiszteletre méltó az a lelkesedés és kitartás, hogy tizenöt éve elvégzed „tanári” penzumod, és összegyűjtöd évente gondolataidat, tapasztalataidat, ahogy te látod. Azt írod:
„Célom, informálni, elgondolkodtatni, töprengésre késztetni az olvasót, ha akad.” Nos, akad egypár. Ezt könyvedből is tudom, meg abból is, hogy a könyvbemutatón zsúfolásig megtelt a terem, ahol két alkotótársad, Aknay Tibor költő és Rónay Tamás, a Népszava újságírója könyveivel együtt bemutatták Noteszedet. És nálam is elérted célodat. Informálódtam, gondolkodtam és töprengtem könyved olvasása közben. Kell ennél több?
Azt írtam az előbb, hogy színes szőttes a köteted, mint a franciasaláta. Bizony az. Mesélsz Voltaire-ről többször, aki többek között arra tanít, hogy „Műveljük kertjeinket”, mesélsz a francia filozófus Sartre szabadságfelfogásáról, az akaratszabadságról, aztán a sajtvásárlásról. Magyarázod a műfordítás nehézségeit, majd a permetezés, kertművelés gondjairól mesélsz, idézed Szakolczay Lajost, aki szerint:
„Az írónál az erkölcsi kiállás a fontos.”
Később Illyéssel kapcsolatban is egyetértek veled. Kompromisszumot kellett kötnie. Igen, és így megírhatta fontos műveit, sok írótársán segíthetett, például Faludyn, akinek műfordítási, műferdítési gyakorlatával Vas Istvánnal és Szabó Lőrinccel együtt nem értett egyet. És nem szabad feledni, hogy megírta az Egy mondat a zsarnokságról című versét, ami egyenrangú Márai Halotti beszédével. Márai igazságtalan vele szemben, amikor „ravasz parasztnak” és útitársnak titulálja. Igen, alkalmazkodott, de úgy, hogy közben megtartotta egyéniségét. Megtalálta azt a módszert, amellyel elmondhatta a világról véleményét, alakíthatta a közízlést. Mint ahogy te is Zsolnai Józseffel megtaláltátok a módját, a remény pedagógiáját, és ez még akkor is így igaz, ha Illyés és Zsolnai munkásságát sokan elfelejtik vagy semmibe veszik, félreértelmezik. Hiszen éppen erről is szól a könyved:
Félre az előítéletekkel!
Jó tanítványa vagy Kantnak, akit ismét idézek, mert az ismétlés a tudás anyja: ”Kételkedni, kérdezni, elrendezni, cselekedni.” Ha ezt a metódust betartanák a politikusok, az újságírók, a véleményformálók, nem itt tartanánk, nem lenne ez a káosz, amiben te jóhiszeműen igyekszel rendet tenni.
Sokat gondolkodtam, szóvá tegyem-e, az örömbe ürmöt csepegtessek, de mégis el kell mondanom azt is, ami olvasóid egy részét elriaszthatja, mint ahogy a Jegyzetíró panaszaiban jelzed. Mégis leírom, mert egy okos, művelt emberrel szót lehet érteni. Érted írok, nem ellened. És az általad is ismert voltaire-i mondás járt az eszemben, habár kételkednek az új történelem-átírók, hogy a nagy felvilágosító írta volna, de a gondolat a lényeg. „Nem értek azzal egyet, amit mondasz, de halálomig azért fogok harcolni, hogy mondhasd.” Bár a magyar média is így működhetne! Úgy érzem, ez az ország túlpolitizált, elhiszik az emberek, hogy a politika annyira fontos, ahogy azt a média ismétli, harsogja. Az az érzésem, rád is hatott ez a manipuláció. Úgy érzem, túl sokat politizálsz noteszedben. A kelleténél nagyobb jelentőséget tulajdonítasz a politikának, a politikusoknak. Én a móriczi:
Ne politizálj, építkezz!”
jelszó híve vagyok. Ami azt jelenti, hogy az író írásaival politizál. Móricz a Rokonok című regényével politizált. Nem baj, a politizáláshoz jogod van, téged ez érdekel, de abban az esetben is fel kell tenni a kanti tanácsokat: ”Kételkedni, kérdezni, elrendezni, cselekedni”. Abban igazad van, hogy az USA és Nyugat-Európa demokráciája válságban van, de nem úgy és nem annyira, mint a hivatalos magyar kormánypárti sajtó nyomatja, és nem is annyira tökéletes, ahogy ezt önmagukról állítják. Annyi azonban tény, hogy amikor arról írtak a Kádár-korban, hogy rohad a kapitalizmus, mégis oda menekültek honfitársaink. És a mai „rohadó, libernyák” Amerikába és Nyugat-Európába menetelnek a magyarok is, bármennyire is válságban van ott a demokrácia. Hadd hivatkozzam Máraira, szerinte Magyarország nem egy a kormányával. „Aki az államot szereti, egy érdeket szeret. Aki a hazát szereti, egy végzetet szeret.” (Füves könyv, 36. oldal.) Én gondolkodásmódodból és életviteledből azt olvasom ki, hogy te a hazát szereted. Tehát az Európai Unió vagy az USA vezetői nem Magyarországot bírálják, hanem a magyar kormányt, amely a demokrácia alapszabályait időnként nem tartja be. Pártunk és kormányunk nem annyira hibátlan, mint ahogy ezt a kormánypárti sajtó harsogja, szüntelen ismétli, de nem is annyira hibás, mint ahogy azt az ellenzék állítja. És az ellenzék nem annyira elvetemült, buta és tehetségtelen, amennyire ezt beállítja kormánypárti média, és nem annyira okos, mint ahogy maga az ellenzék állítja. És bocsáss meg, még egy elgondolkodtató Márai figyelmeztetés: „Minden író annyit veszít írói és erkölcsi súlyából, amennyi az általa kiszorított politikai szerepkör súlya.” Ez komoly veszély az alkotóra nézve, mert kormányok jönnek, kormányok mennek, az alkotó marad. Én nem gondolom, hogy politikai állásfoglalásod rontott volna könyved és személyiséged értékén, sőt úgy hiszem, jogod van politizálni, de ennek következményei vannak ebben a túlpolitizált Magyarországban. Mert, ha kormánypárti vagy, akkor elveszítheted az ellenzékkel szimpatizáló olvasókat, mint ahogy Bayer. És ha ellenzéki vagy akkor elveszítheted a kormánypárti olvasókat, mint például Heller Ágnes. És még egy figyelmeztetés: a mi országunkban a politikai vélemény hit kérdése, hiszen a média, mindegyik oldal médiája, torzan, előítéletesen közli a valóságot. Torz információkból pedig csak torz állásfoglalás születhet. Ha esetleg ezek után még szóba állsz velem, beszélgethetünk erről is.
No, de nem az a fontos, amiben eltér a véleményünk, hanem az, amiről érdemes gondolkodni. Például sokat töprengtem én is eszmefuttatásod olvasva, lehetünk-e boldogok a járvány idején. Schefferné Gárdai Györgyi figyelemre méltó cikkét is közlöd könyved mellékletében. Ő azzal zárja, amivel nagyon is egyetértek:
MARADJUNK TESTBEN, LÉLEKBEN
ÉS HIVATÁSUNKBAN IS EGÉSZSÉGESEK!
Baranyi Ferenc egy aranymondása jut eszembe, amikor megkérdeztem: „Hogy érzed magad?” Ő azt felelte: „Andrjúsa! Magánérzetem kitűnő, dolgozom, olvasok írok. Közérzetem rossz”. Nos, Faludy Schopenhauert idézi. Szerinte: „az élet célja boldogság”. Márai szerint az élet célja a feladat teljesítése. Kant szerint az élet célja önmagunk tökélesítése. Ezen igazságokat ötvözni lehet: Ha az írás jelenti a boldogságot, akkor a feladat, a cél teljesítése is maga a boldogság. Nekem az a gyanúm, hogy te is így vagy ezzel, hiszen feladatod teljesítését akkor sem hagytad félbe, amikor kórházban voltál három hónapig és legalább könyved írása közben, ha nem is boldog, de elégedett lehettél, még ha egyes mondataiddal elégedetlen voltál is. Én is így voltam műveddel. Még egyszer köszönöm gondolatébresztő, hasznos könyvedet. Igazi olvasói csemege volt.
Lassan siess. Tanácsolom a latin bölccsel.
Jó egészséget, szokta volt zárni levelét Seneca.
Baráti üdvözlettel: Udvarhelyi András segédfogalmazó