Villamosjárat egy új világ felé

Villamosjárat egy új világ felé

Semmi sem úgy történt, ahogy tervezte.
Amikor egymásra találtak Shnurral, mindkét család örült, hiszen egy makái boldogsága minden makái boldogsága. Shnur a puszta jelenlétével képes volt fellazítani kristálykötéseit, és hosszú dinádokkal később is erőfeszítésébe került megőrizni teste szilárdságát, ha a párja megérintette. Egyik kedvenc játékuk az volt, amikor állábakat növesztve azon versenyeztek, hogy ki tudja szorosabban átölelni a másikat, máskor csak feküdtek elcseppfolyósodva, összekeveredve, azt sem tudva, melyik rész kihez tartozik valójában. Szerette a munkáját és a munkatársait, hiszen a rátermettségen túl ez volt az elsődleges szempont a munkakiszervezéseken, így az inspiráló feladatok után maradt energiájuk megérkezni egymáshoz a munkaidő végén.
Úgy tervezte, ez örökre így marad.
A szonda észlelése vetett véget a boldogságának. A távoli naprendszerekben feladatot teljesítő egységek időről időre képesek voltak a környezetükből begyűjtött anyagok felhasználásával megkettőzni magukat, ezzel meghatványozva az esélyét, hogy értelmes életet találnak a saját bolygójukon kívül. Az apró egységek kvantum-összefonódás útján kommunikáltak a bázissal: a szondán lévő adóban bekövetkező változásokat a vevőkészülékben nekik megfeleltetett részecskék egyazon időben érzékelték és a vevőegység dekódolta az üzenetet.
Egy hidrotermális forrás felett lebegtek Shnurral a házuk közelében lévő tavon. Már végzett a kemoszintézissel és kedvtelve figyelte a táplálkozó párját, amikor az értesítés megérkezett: a munkaszervezők őt találták a legalkalmasabbnak, haladéktalanul keresse fel a bázist, ahol felmérik az egészségi állapotát.
A dolgok nagyon gyorsan történtek ezután. Megtudta, hogy egy szonda fejlett civilizációt talált egy távoli vidéken, hogy az űrügyiek megtalálták a legbiztonságosabb odavezető utat és az indulás idejét, és hogy a munkaszervezők nem tévedtek, mert ő nem csak az űrutazásra alkalmas, hanem a célállomás ökoszisztémájának feltérképezésére is. Mindenki együtt örült a sikerének, hiszen egy makái szerencséje minden makái szerencséje, és bár ő jobban szeretett volna másvalaki sikerének örülni, a sajátjának kellett.
Shnur fájdalma ott vibrált az összes makáiban, ezért kérdés nélkül teljesítették a kívánságát és kvantumhidat feszítettek kettejük elméje közé.
– Tudni akarom, hogy mindent megteszel a saját boldogságodért és nem epekedsz az elérhetetlen után – mondta neki.
A párja gondolatok nélkül nézte végig az indulását, életében először volt teljesen üres és érzelemmentes. Benne is hasonló folyamat zajlott: mindketten meghaltak kicsit. Shnurt nézte az űrlift átlátszó falán át, amíg láthatatlanná nem zsugorodott, aztán befelé fordulva figyelte a néma csatornát, amelyen át a párja jeleinek kellett volna érkezniük.
Elhagyta a bolygó gravitációs terét és kristálykötéseit felbontva kiáramlott a semmibe.
Ha az űrügyiek jól számoltak, akadálytalan útja lesz a célbolygóig, ahol újra testet ölt majd, de jelenpillanatban az sem érdekelte volna, ha magába szippantja egy objektum és meghal. A gondolatra válaszul megélénkült Shnur csatornája. Vigyázz magadra! Érezni akarom, hogy élsz valahol, üzente. A rátörő indulat kis híján visszarántotta kristályszerkezetbe a testét, a szigorú edzésnek köszönhetően sikerült elkerülnie a katasztrófát.
A gravitációszegény helyeken a kötésüket vesztett részecskéi felhagytak a rezgéssel, teste elveszítette a plaszticitását, hullámként, fénysebességgel haladt a célbolygó felé. Ez nem akadályozta a kvantumhidak működését, sok makáijal tartotta a kapcsolatot, aztán ahogy halványult a szenzáció, úgy fáradtak el a barátságok, de újak is köttettek, végül első számú barátjává Krpi lépett, az az űrügyis, aki folyamatos kapcsolatban állt vele, és az űrutazás eseménytelensége okán többet beszélgettek a saját életükről és gondolataikról, mint a küldetésről.
Azt jósolták neki, hogy a testfunkciói megszűnésével párhuzamosan az éntudati működése is beszűkül, valószínűleg hosszabb szünetet tart a gravitációs riasztásig, de ő ennek semmi jelét sem látta. Abban a hitben kelt útra, hogy homályos, álomszerű észleléseken kívül nem fog fel majd mást a beérkező üzenetekből, elindul házas makáiként, mint özvegy, érkezik a célhoz és a kettő közötti hézagot a képzelete kitölti majd valami kevéssé fájdalmas mesével, ehelyett végig a tudatánál volt, és a kozmosz észlelhetetlen lassú változásainak díszletében végigkövethette Shnur gyászát, az életének újraalkotására tett kétségbeesett kísérleteit, a belenyugvását és azt a valamit, amit Shnur kiteljesedésnek nevezett és ami meghozta végre az örömöt az életébe.
Könnyebb lenne neked, ha deszinkronizáltatnád az adódat, ajánlotta neki egy alkalommal, amitől Shnur egyszerre vált könyörgővé, haragossá és ijesztően rémültté. Maradt hát a távolság növekedésével arányosan szimmetriáját vesztett beszélgetés, és amikor Shnur élete kihunyt, a világmindenség a maradék fényét is elveszítette.
A célbolygóhoz érve megfordult a fejében, hogy szabotálja a küldetést és egyszerűen elhúz mellette. Tetszett neki, hogy egyedül lehet a gyászával, ami felfúvódott, akár az univerzum és ő úgy fürödhetett benne, mint az otthoni tóban a hidrotermális források felett, amelyek eltompítják az érzékeit és ha a kelleténél tovább marad, lassan, egyesével fojtják meg a sejtjeit. Ez eszébe juttatta, hogy egy örökkévalóság óta nem beszélgetett Krpi legújabb utódjával, aki megtanulta, hogy ne zargassa, ha ő nem keresi, pedig a teljes űrügy ugrásra készen várhatja a bejelentkezését most, hogy célközelbe került. Bejelentkezett, közölte, hogy minden a tervek szerint halad, aztán megkezdte a leszállást, közben fel-felvillant benne a gondolat, hogy ha ellenállna a kiképzéseken belé kódolt gyakorlatnak és hagyná szabadon zuhanni újrakristályosodó hullámtestét, rövid szenvedéssel kiválthatná a rá váró magányt, aztán elszégyellte magát. Ha Shnur végigcsinálta, neki is meg kell tennie.
Az első, ami visszanyerte a működését, a testérzete volt. Élesen érezte a határt, amikor a számára ismerős összetételű levegőből vízbe ereszkedett. Ez az első dolog, ami a tervei szerint halad, gondolta. A felszínen lebegett és a feltörő áramlatokat kereste. Remélte, hogy az egyik óceánban landolt és lesz ideje belehelyezkedni az ismeretlen ökoszisztémába, mielőtt partra sodródik. Áramlatoknak nyomát sem találta, ehelyett egy rugalmas gyűrű belső ívének ütközött, ami lefelé félgömb alakú palástban folytatódott, ebben rekedt meg a víz. Most már látta, hol van és beletörődve vette tudomásul, hogy a szárazföldre érkezett. Átlépett a tömlőn egy tarkán pettyezett zöld felületre, közben körülnézett. Egyértelműen épített környezetben volt. Ha nem kezdheti a bolygó feltérképezését a vadonban, akkor kezdi a másik végén, a civilizátorokkal.
Halk morgás figyelmeztette, hogy nincs egyedül és meg is látta azt a négylábú valamit.
A szonda adatfolyama alapján gyakran mutatkoztak hasonló lények civilizátorok társaságában. Elfolyósította a kristályait és úgy zuhant a talajra, mint a víz a sziklaperem széléről, és mire a négylábú előbukkant a tömlő mögül, sikeresen vette fel annak alakját. A négylábú megtorpant, ő úgy ítélte meg, hogy fajtársat lát benne. A négylábú a tőle érkező légáramlatot vizsgálta a feje elején lévő képletet magasan előre nyújtva. Valószínűleg a levegő összetételét elemezte e módon, aztán újrakezdte a morgást és a közeledést, ezúttal felgyorsítva a tempót, és ő rémülten menekült előle. Akadályokat ugrott át, civilizátorok és szállítójárműveik mellett szaladt el, majd a növényzet takarásában bújt meg. Amikor megnyugodott, egy civilizátor közelébe lopózott és magára öltötte az alakját. Félt ugyan, hogy ha a négylábú az őt körülvevő levegő alapján leleplezte a trükkjét, a bolygó legintelligensebb lényei akár keresztül is láthatnak rajta, ám a félelme alaptalannak bizonyult.
A szonda által küldött adatok alapján készítették fel a küldetésre, belekalkulálták az útja során eltelt idő közben várható fejlődést és olyan megismerési módozatot dolgoztak ki a számára, ami nagyon nagy léptékű változásoknak enged teret, de az már nem fért bele, ami valójában történt: a civilizáció gyökeres, rendszer szintű átalakulása. Ami jól jött a változások közül, hogy a népesség növekedésével együtt járó elidegenedés miatt nyíltan mutatkozhatott bárhol anélkül, hogy kirítt volna a civilizátorok közül, és így hamar felfedezte, hogy a lakókörnyezetet szervező struktúrák alapjai megmaradtak és ebből kiindulva felfejtheti a civilizáció szövevényeit. Első lépésként a közlekedést akarta kitapasztalni, hiszen el kell jutnia Á-ból B-be, ha rá akar lelni a szonda által jelzett táplálékban dús forrásokra, amelyek a túlélését biztosítják.
Felsétált egy hegytetőre, onnan nézte az alatta nyüzsgő várost. Rövid téglatestnek látszó szállítójárművek futottak megállás nélkül az épületek közé ékelődött csatornákban, amikor megálltak, egy-két civilizátor szállt ki belőlük és a jármű nem közlekedett tovább, ellenben a robusztusabb, vonal szerű járművek meg-megálltak mindig adott helyeken, ahol civilizátorok kisebb-nagyobb csoportjai szálltak ki és be. Ott feljuthat egy ilyen fedélzetére, hogy aztán megkezdhesse az érdemi munkát. A dupla szalagon futó járművek tetszettek neki a legjobban, egy ilyennek a megállójába ballagott le. Megritkult a forgalom, mire odaért, és mesterséges fény ömlött szét a közterületeken a városon kívülre száműzve a beálló sötétséget.
Kevesen várták vele a járművet, pedig jó régóta állt ott. Hol késik a szállítójármű? Hogy lehet, hogy ebben az eddig zsúfolt városban hirtelen senki sem akar eljutni sehová? Most, hogy átmenetileg semmi teendője sem akadt, új erővel tört rá Shnur hiánya. A párjához kötő utolsó kapocs akkor szakadt el, amikor felbontották a köztük feszülő kvantumhidat, hogy elejét vegyék a fals észleléseknek, mégis befelé fordult és a csatornát kereste egy csodára várva, ami megkérdőjelezné minden addigi hitét, de amiért mégis odaadná mindenét. Gondolatban otthon járt. Shnurt látta a házuk minden helyiségében, a tavon lebegett egy hidrotermális forrás felett, kristályképleteket növesztett az ő szórakoztatására, meghalt kicsit a startot figyelve, aztán meghalt teljesen. Egy boldog pillanathoz menekült vissza: képzeletében csak feküdtek elcseppfolyósodva, összekeveredve, azt sem tudva, melyik rész kihez tartozik valójában.
Nem akarta, hogy magába szippantsa az űrben megélt fájdalom, de ehhez tennie kellene valamit, mert amíg itt vár, Shnur hiánya hálót fon köré. Nagy-sokára feltűnt a jármű. Épp ideje volt már megkezdeni a tápanyagforrások felkutatását. A sárga testen egy horpadás vált láthatóvá és ő elgondolkodott azon, hogy ennek köze lehet-e a késlekedéshez. Volt egy sáv a külső borításon, ahol eddig rövid mintákat figyelt meg, ezek helyét most egy hosszabb foglalta el: NEM SZÁLLÍT UTASOKAT. Nem ismerte a jelentését, ezért hitetlenkedve figyelte, ahogy a jármű lassítás nélkül áthalad a megállón.