Nemes tölgy - ötödik-hetedik rész
Írta: Nagy Gábor
Közzétéve 6 hónapja
Megtekintések száma: 189
Nemes Tölgy
Ötödik rész
Mindennap ugyanaz a munka. Folyómeder tisztítás hosszú órákon keresztül a tűző napon. És
természetesen csakis kéziszerszámokkal. Négy napja dolgozott már együtt az öreggel, amikor
az rosszullétet színlelt, így a felügyelő elengedte betegszabadságra. Rian persze pontosan
tudta, hogy ez csak színjáték. A munka pedig ment tovább délutánig, amikor a felügyelő
lehúzta a kártyájukat, és szélnek eresztette őket. Rian hazasétált a munkásnegyedben kijelölt
szállásra. Megmutatta az azonosítókártyáját a portásnak, aki így szólt, miközben átadta neki a
szobája kulcsát.
- Önnek három üzenete érkezett a szobájában lévő kommunikációs egységre. Biztonsági
okokból az üzenetek és a beszélgetések rögzítésére kerülnek. Ha panasza vagy észrevétele van
az eljárással kapcsolatban, benyújthatja azt a kerületi rendőrösön személyesen, vagy
elküldheti elektronikusan az őrs címére.
- Nem, köszönöm! Minden rendben van. – Rian felment a szobájába, és megnézte az
üzeneteket. Kettő a családjától jött, míg a harmadik az Egyetértés Kormányától. Az
üzenetükben sajnálatukat fejezték ki, hogy ilyen bánásmódban kell részesíteniük őt, és őszinte
reményüket fejezték ki, hogy sikeresen visszailleszkedik majd a társadalomba. Rian szívesen
megírta volna nekik, hogy hova tegyék a sajnálatukat, de pontosan tudta, hogy akkor
komolyabb büntetést kapna. Ehelyett udvariasan visszaírt nekik hálásan köszönetet mondva a
törődésért. Valahol távol a fővárosban a válaszát olvasva bejegyezték a kartotékjába: „Az
állampolgár a gyógyulás útjára lépett.” Rian így letudta a kötelező hajbókolást, majd elolvasta
a családjától jövő üzeneteket. Az egyik unokatestére sikeresen elvégezte a templomi vizsgát
egy másik tartományban, és az iránytű egy titkári posztot osztott ki számára. Rian remegni
kezdett dühében. Maga előtt látta, amint Joree ügyes kezekkel és szerszámokkal gyönyörű
fafaragásokat és gravírozásokat készít, aminek így nemsokára végeszakad. Rian érezte, hogy
energiái felgyülemlenek benne, de a pecsét útját állja a kitörésnek. Leült az ágyra, és
megpróbált megnyugodni, ahogy az előkészítő órákon tanulta. Tekintete hirtelen
elhomályosult, és csak kósza fényeket látott maga előtt, amik gyűrűzve terjedő hullámokká
alakultak át. A hullámok a munkásszállón lakó fajtársaiból áradtak. Rian megpróbált olvasni
belőlük, de rögtön észbe kapott. A homlokán a pecsét kezdett bevörösödni, ami újabb
büntetéshez vezetett volna. Rian előkapott az orvosi szekrényből egy üvegnyi erős nyugtatót,
és legalább hat tablettát vett be, mire belső energiái elcsitultak, és a pecsét is visszaváltozott
szürkévé. Rian kezébe temette arcát. Nem volt oda a gondolattól, hogy segítsen egy önjelölt
forradalmának felborítani az évszázados békét, de elege volt az Egyetértés Kormányának
politikájából. Másnap visszament dolgozni a folyópartra. Az egyik szünetben odament a
felügyelőhöz, aki éppen egy elektronikus listával bajlódott. Közeledtére felnézett.
- Mit szeretne 44564-es bűnbánó?
- Már napok óta nem láttam az öreget. Ugye nincs komoly baja? Egészen megkedveltem. – A
felügyelő megnyitott egy mappát a listán.
- A 8455-ös bűnbánó jelenleg betegállományban van. Szeretne üzenni neki valamit?
- Inkább kérek egynapi munkafelfüggesztést, ha lehetséges, és meglátogatnám őt. Vinnék neki
egy kis orvosságot. Azt hiszem, az „okos ezüstgolyó” lenne neki a legmegfelelőbb. – Az
üzenet célba talált. A felügyelő egy pillanatra kiesett a szerepéből. Körbenézett és így szólt:
- Ez egy jó polgárhoz méltó cselekedet. Törődni az idősebb társainkkal. Jutalomból délutánra
elengedem magát, és rendelek önnek egy taxit. – Rian meghajolt és elhagyta a munkaterületet.
Hamarosan egy légpárnás jármű fékezett le mellette. A sofőr kiszállt, majd kinyitotta neki a
jobb oldali hátsó ajtót. Rian beült, és ebben a pillanatban észrevette az ellentétes oldalon ülő
hölgyet, akinek az arca hamuszürkére volt festve, a szürke felületen aranyozott csíkok futottak
végig. Kísérője tehát egyike volt az azúr palota amazonjainak.
- Gondolom, ön az öreg egyik harcosa? - kérdezte a hölgyet, mire az feléje fordult.
- Hiuna vagyok, a Nagyvezír első harcosa. Te is csak ezen a címen szólíthatod őt. Azért
vagyok itt, hogy elvigyelek hozzá, de előbb meg kell bizonyosodnom arról, hogy nincs ártó
szándékod. - Hiuna elővett egy ezüstszínű gömböt, egy alig hallható parancsot suttogott
annak, mire a gömb rezegni kezdett. Rian testét furcsa vibrálás járta át.
- Ez az érzékelés kilencedik formája, Ohar suttogása! Ezt csakis magas rangú katonáknak
tanítják meg. A használójának mindent elmond a célszemélyről vagy tárgyról – mondta
Hiuna.
- És rólam mit mond el éppen?
- Fegyvertelen vagy és ártalmatlan! A belső energiáddal ugyan meggátolhatnád a folyamatot,
de azzal beindítanád a pecsét biztonsági egységét, és gondolom, van annyi eszed, hogy ne
tégy ilyet.
- Mert különben megölnél engem? – kérdezett vissza Rian, mire Hiuna hidegen
elmosolyodott.
- Te élve kellesz, így helyette kénytelen lennék megölni azokat, akiket az elfogásodra
küldenének.
- Semmi szükség rá. Nem áll szándékomban megszökni maga elől. Válaszokra van
szükségem.
- Akkor megértettük egymást – mondta Hiuna, és kopogással jelzést adott a sofőrnek az
indulásra. Hamarosan megérkeztek egy ódon hangulatot árasztó kisvárosba. A taxi egy henger
alakú épület előtt állt meg.
- Hatos emelet, negyedik lakás! A Nagyvezír már vár rád – szólt Hiuna, majd visszaült a
taxiba. Rian bement az épületbe, s bejelentkezett a portán. A portás megkérdezte, hogy kihez
jött és mi célból, majd a kommunikátoron keresztül visszaigazolást kért a lakótól. Végül
átadta Riannak a ház látogatási kódexét, és működésbe hozta a liftet. Rian megtalálta a
keresett lakást, jelzett a kopogtatón, mire szétnyílt az ajtóhártya. A Nagyvezír fogadta.
- Jöjjön be! – mondta, és beinvitálta a lakásba. Riannak azonnal feltűnt, hogy az mennyire
üres. Csak a nagyszoba közepén állt egy asztal, míg a fal mellé egy fekvőalkalmatosság volt
helyezve. A lakást nyilvánvalóan csak az akció kedvéért vették ki a forradalmárok.
- Foglaljon helyet az asztalnál! Hallom, már felforrt a víz. – A Nagyvezír kiment a konyhába,
majd hamarosan egy teli kannával tért vissza, töltött a nagy csészékbe, s italporos tégelyeket
tett az asztalra.
- Azt hittem, hogy többet kell várnom a jelentkezésére - tette hozzá nyugodt hangon.
- Magam sem hittem, hogy eljövök ide. Nem mindennap találkozom olyanokkal, akik
csodagömböket adnak a kezembe, és forradalmat kiáltanak egy békés periódusban – mondta
Rian, miközben italport kanalazott a csészéjébe.
- A béke egy sokarcú teremtmény. Egyszer teljes szívéből mosolyog rád, máskor a mosolya
csak egy bárgyú maszk, ami egy sötét arcot rejteget. Viszont gondolom, nem egy csésze
italért keresett fel engem. – Rian elkomorult.
- A Nagy Iránytű egy újabb fiatalra csapott le. – Tekintetét a Nagyvezírre emelte. – Hajlandó
vagyok segíteni önnek, van azonban három kérdésem.
- Halljuk!
- Mi vagyok én? Sok száz reménytelen fiatal közül miért épp engem választott?
- Ön egy ébredő. Egy olyan különleges egyed, aki nagyobb belső erőkkel rendelkezik, mint
egy átlagos állampolgár. A templombeli tombolása megmutatta valódi erejét, amit most csak
a pecsét fog vissza. – Rian bólintott.
- Kicsoda ön? Öreg tneotron létére igencsak nagy befolyással bír. Először a felügyelő a
parton, most pedig együtt utaztam az első harcosával, egy valódi amazonnal.
- Kerületi képviselő voltam valamikor, és többször bejutottam a tartományi parlamentbe
függetlenként. A Nagy Iránytű jelölte ki az én utamat is, és miatta is buktam el.
- Kitalálom! Végighúzta az ujját egy magasabb rangú politikus orrán! - A Nagyvezír
elmosolyodott.
- Én az egész kormány orrán húztam végig az ujjamat! Fiatalabb koromban sem voltam
erősebb önnél, de saját szememmel láthattam korunk legnagyobb igazságtalanságát. A sok-
sok életet, amiket erőszakosan tereltek az iránytű által kiválasztott medrekbe. Sokévnyi
kutatás után felszólaltam az Egyetértés Tanácsa előtt, változtatásokat javasoltam, és íme az
eredmény – mutatott a fején lévő pecsétre. – Ami a befolyásomat illeti rengeteg követőm volt
annak idején. Ugyan sokan elhagytak végül, de a keménymag kitartott mellettem. Köztük volt
Hiuna is, egy régi kiüresedett jelkép katonagúnyába bújtatott bábja. Egy kicsit rideg a
modora, de ő az egyik legjobb szervező.
- Felteszem az utolsó kérdésem. Hogyan tudok én az erőmmel változtatni a fennálló
erőviszonyokon?
- Egyetlen mozdulattal – mondta a Nagyvezír, és felállt az asztaltól. – Jöjjön, lemegyünk a
pincébe! - Elhagyták a bérelt lakást, és lementek a hátsó lépcsőházon keresztül. Odalent
voltak a mosókonyhák és a melegedők a társadalom szegényebb rétegei számára. Most is volt
ott néhány hajléktalan, de belső tekintetével Rian azonnal látta, hogy ezek is forradalmárok.
Az egyikük kinyitott nekik egy pincerekeszt. Odabent egy iránytű lebegett a talapzat felett
halkan búgva. Rian döbbenten torpant meg.
- Ez nem a…
- Ez csak egy miniatűr példány, amin a fiatal figyelők gyakorolnak. És amikor az előbb azt
mondtam önnek, hogy egyetlen mozdulattal kell változtatnia a dolgokon, azt komolyan is
gondoltam. El kell forgatnia a nagy iránytűt ahhoz, hogy megszünjön az Egyetértés
Kormányának az azon keresztül érvényesülő hatalma. Ehhez azonban meg kell tanulnia az
irányítás 74. formáját, Tuas ujjait! – A Nagyvezír egy ezüstgömböt vett elő a köpenye
zsebéből. – Mivel az én gömböm elszigeteli a pincét a külvilágtól, ezért ezzel fog gyakorolni.
Feltéve, hogy elkötelezte magát mellettünk. – Rian egy ideig gondolkodott, majd így szólt:
- Rendben, maguk mellé állok! De mi lesz a közmunkával?
- Emiatt ne aggódjon! Holnaptól idősgondozásra lesz beosztva. Az akció kezdetéig itt fog
gyakorolni, míg egy hasonmása az egész napot velem tölti majd odafent a lakásban. Ami
fontos! Csak itt a pincében használhatja az erejét. A gömböm szigetelő mezője egy bizonyos
energiaszintig képes megakadályozni a pecsétet abban, hogy vészjelzést adjon le.
- Igen, értem!
- Akkor most visszamegyünk a lakásba! Még van két óra a látogatási idejéből! Játszott már
valaha Spirálmezőt?
- Igen, az idős rokonaimmal még otthon.
- Akkor ez jó kikapcsolódás és erőpróba lesz ön számára! - Azzal elhagyták a pincét. Az
egyik forradalmár bezárta a rekeszt, és odaszólt a társának.
- Szólj be a bázisra, hogy a kovács már köszörüli a kardot! Amint a kard elég éles, elvágjuk a
rabkötelet! - Az bólintott, felrohant az utcaszintre, majd egy kommunikációs berendezésen
keresztül felköszöntötte az egyik idős rokonát. A többrétegű üzenet útnak indult.
Hatodik rész
Az ócska csempészhajó már napok óta utazott a mélyűrben. A kapitány ezalatt végig a
kabinjában tartózkodott, s a nagy üzletet tervezte. Hívásokat indított és fogadott, és a végén
mindig átkonfigurálta a hajó jelzavaró berendezését, hogy minél nehezebben találjanak rájuk.
A kapitány kezében életében először lapult olyan nagy értékű dolog, ami miatt bármikor
kinyírhatnák. A csempészek világa kegyetlen hely volt, ahol sokan még azelőtt kikerültek a
játékból, mielőtt még a kártyaasztalhoz ülhettek volna. A kapitánynak megvolt a magához
való esze ahhoz, hogy még a potenciális ügyfeleitől is tartson. Ha bármelyikük is rájönne,
hogy a flottától lopott, a fejére kitűzött jutalomért azon nyomban feldobná őt, és extra
jutalomként megtartaná a Crysalt is!
A kapitány elűzte félelmeit, és inkább a munkára koncentrált. Éppen egy illegális aukciós
házat hívott, amikor is a kommunikációs egység hirtelen elnémult. Azonnal fölrohant a hídra,
ahol a navigátor vadul püfölte az érintőfelületeket.
- Uram! Van itt egy kis…
- Kik azok? A Szövetségi Hatóság, esetleg kalózok? – fojtotta a navigátorba a szót.
- Nem tudom. A radar szerint egy torpedó követ minket, de nincs rajta felségjel.
- Tedd ki a képernyőre! A saját szememmel akarom látni!
- Igenis, uram! – A képernyőn feltűnt a torpedó. A kapitány még így sem tudta eldönteni,
hogy kihez tartozik.
- Lődd ki! Utána pedig kilépünk a mélyűrből, és meghúzzuk magunkat!
- Igenis, uram! – A navigátor a fegyverkezelő pulthoz lépett, és aktiválta a hajó fegyvereit.
Célba vette a torpedót, és tüzet nyitott, azonban lövések nem voltak képesek kárt tenni benne
- Uram, a lövéseink hatástalanok voltak!
- Akkor elhagyjuk a mélyűrt! Azonnal gyorsítson!
A navigátor engedelmeskedett a parancsnak és felgyorsított, de semmi sem használt, a
torpedó könnyedén tartotta velük az iramot, majd szigonyokat lőtt ki rájuk, amik átütötték a
hajó burkolatát. A rendszerek egymás után álltak le, a kapitány és a navigátor a
mentőkapszulákhoz rohant, amikor is az egyik szigonygázt fújt be a hajótestbe. Erre a
menekülők megálltak, majd bamba képpel visszamentek a vezérlőbe, és leroskadtak a
székeikbe. A torpedó a szigonyokon keresztül megszüntette a hajó álcázását, majd leadott egy
hívást a kommunikátoron keresztül, és távozott. Hamarosan egy őrhajó érte utol a kompot
annak megadására válaszolva. A két csempész őrizetbe került.
Rian végül másnap tért vissza a társasházhoz kopottas öltözékében. Az ott strázsáló, szintén
álruhás forradalmárnak egy ezüst pénzérmét tett a tenyerébe, mire az kinyitotta neki a hátsó
ajtót. Rian megint ott állt abban a pincerekeszben, ahogy tegnap is. A gyakorlóiránytű
monoton hangon búgva lebegett talapzata fölött, míg az öreg gömbjét vele szemben helyezték
Rian tenyerébe fogta az ezüstgömböt, belső energiáit beleáramoltatta, majd a levegőbe
meredt. Szemei előtt végül megjelent egy kis holografikus képernyő, ami megmutatta neki a
gyakorlatot. Rian parancsot adott a gömbnek, mire az ráfolyt a kezére kesztyűt formálva, és az
ujjakból öt hosszú toldalék ereszkedett alá az iránytű irányába. Mindegyik belecsúszott a
felszínén található lyukakba. Rian behunyta a szemeit, belső energiáit belevezette az
iránytűbe, és elképzelte, ahogyan az elfordul. Azonban nem történt semmi. A tárgy
mozdulatlanul lebegett tovább. Újra próbálkozott, de az iránytű ellenállt neki. Egy fali
hangszóróból megszólalt a Nagyvezír előre felvett hangja.
- Ha ezt az üzenet hallja, akkor már próbálkozott, s csalódott egy kissé, hogy nem sikerült
elsőre. „Tuas ujjai” egy olyan irányítási forma, amit csak felsőszintű megfigyelők tudnak
használni, de ők is csak hosszú gyakorlás után. Magának nem lesz annyi ideje, de a rendkívüli
erejével és egy kis útmutatással lerövidítheti a folyamatot! Mielőtt folytatná, megismétlem,
amit a folyóparton mondtam önnek. A Nagy Iránytű kezdetben valóban nem volt más, csak
egy szimbólum, amit az első apostolok állítottak a barbárság és a civilizáció határán. A nagy
összeomlás után az Egyetértés kormánya tette rá a kezét, hogy újjá teremtse a civilizációt.
Gépeket csatoltak hozzá, megfigyelőket képeztek ki a használatára, hogy rajta keresztül
felmérjék a lakosság képességét. Ennek segítségével alakították ki a ma is fennálló rendszert.
Ugyanakkor érvénybe léptettek egy sor biztonsági óvintézkedést, hogy a megfigyelőkön, és a
kormány magas rangú tagjain kívül senki se férjen hozzá a Nagy Iránytűhöz. Ez a kis iránytű,
amin gyakorol a nagy másolata, s ugyanazokkal a képességekkel bír. Nem fogja könnyen
megadni magát. – Rian bólintott, és a képernyőre nézett, ami az elvégzendőket mutatta be.
Mintha újra az előkészítő iskolában lett volna. Megismételte a gyakorlatot, de ezúttal
lassabban. Beillesztette a toldalékokat a helyére, miközben belső szemeivel ráhangolódott az
iránytűre szerelt szerkezetre. Érezte, hogy az épp az ő energiáit vizsgálja. Mintákat keresett,
azokét, akik jogosan irányíthatják őt. Rian újra megpróbálta elmozdítani a gyakorló iránytűt,
de az ismét ellenállt neki. Ideges lett. „Ha nem megy szépen, akkor megy erővel” gondolta,
miközben a szerkezetbe irányította belső energiáit. A fején lévő pecsét bizseregni kezdett,
miközben a Nagyvezír gömbje sebesen kezdett el forogni a tengelye körül, hogy elszigetelje a
pincét a külvilágtól. Az öreg hangja ismét felhangzott a hangszóróból:
- Úgy hiszem, most elöntötte az indulat. Ilyenkor képtelen józanul gondolkodni, de az őseink
is így voltak ezzel! Lehet, hogy meglepő lesz önnek, amit most mondok: ez az erő velünk
született! Ha nincsen a lélekfák kérge, valószínűleg már régen kihaltunk volna. A kéreg
formálásával őseink megtanulták elnyomni belső indulataikat, és energiájukat életük
jobbítására használták fel. A civilizációnk egyre fejlődött, de az ősi indulatok továbbra is ott
lappangtak a mélyben. Az Egyetértés Kormánya egy újabb sötét korszakot zárt le fajunk
történetében. Kezdetben valóban a jó szándék vezérelte őket, de ennek mára már vége. A
kormány elnyomja polgáraiban a felesleges érzelmeket, indulatokat és ambíciót. Amikor
legközelebb elönti az indulat, mindig jusson eszébe, hogy áldott! Ne tékozolja el képességeit
egyetlen alkalomra! - Rian ismét elejéről kezdte a gyakorlatot, de már sokkal óvatosabban.
Hagyta, hogy a szerkezet letapogassa őt, és megjegyezze a mintáit. Újra megpróbálta
elfordítani az iránytűt, de az arra szerelt szerkezet ismét ellenállt. Rian ezúttal még
alaposabban szemügyre vette azt. Ekkor fedezte fel, hogy abban részben az ő energiái
áramlanak. Belőle táplálkozott, és ezért nem engedte elfordítani az iránytűt. Új helyzetében
erre nem lett volna lehetősége, és megszűnt volna a működése. Rian most találkozott életében
először belső energiákkal működő gépezettel. Tehát úgy kellett elfordítania az iránytűt, hogy
a gépet tovább tudja táplálni saját energiájával. Két nappal később sikerült is neki, az iránytű
lassú mozgással elfordult, majd hirtelen visszaállt az eredeti állásba, az egész szerkezet
megháromszorozta a méretét, és a belső szerkezete is bonyolultabb lett. A gyakorlat a
következő szintre lépett.
Az elveszett városban nagy volt a sürgés-forgás. Egy elkülönített csarnokban forradalmárok
egy csoportja éppen hadgyakorlatot tartott az Eredetet Templomának élethű másában. A
behatolást egy gyengített fegyverekkel felszerelt egység kezdte meg, majd őket követték az
ezüstgömb használók. Eleinte idegenkedtek a csempészek által eladott eszközöktől, de már
megszokták őket. A fejükön lévő pecsét miatt amúgy is képtelenek lettek volna a Szentfa
kérgét használni. Yarun, a harmadik harcos ettől elkomorodott. Nem egészen érezte
helyénvalónak, hogy idegen fegyverrel a kezében kénytelen megvívni a forradalmat, de jelen
helyzetben nem nagyon tehetett mást. A háta mögött nyílt a vezérlőterem ajtaja, s az első
harcos lépett be rajta. Yarun feléje fordult, és meghajolt.
- Üdvözlöm önt, Lady Hiuna. Sikeres volt a küldetése?
- Az ébredő ott van, ahol lennie kell! Hogy halad a hadgyakorlat?
- Egyre jobban teljesítenek. Még két hét és bevethetők lesznek. – Hiuna odalépett a
konzolhoz, és végignézte a felvételeket.
- Valóban jól teljesítenek, de még nem eléggé. A siker esélyét erősen befolyásolja, hogy a
gömbök mellett csak gyengített fegyvereket használhatunk. Ha korábban lebukunk, vagy a
templomot nagyobb erőkkel védik, akkor nehezebb lesz eljutnunk az iránytűig.
- Engem is zavar ez kissé, de a Nagyvezír a lehető legkevesebb áldozattal akarja végrehajtani
a küldetését. Így is elég nagy lesz a zűrzavar az iránytű elfordítása után.
- Az már az új kormányzat dolga lesz! Mi visszük vásárra a bőrünket azért, hogy
elfoglalhassák a helyüket a nép élén – zárta le a vitát Hiuna, majd elhagyta a vezérlőt. Lement
a fegyvertárba, és magához rendelte a fegyvermestert.
- Miben állhatok a rendelkezésére? – kérdezte az.
- Állítsa át a fegyvereket a legerősebb fokozatra! – A fegyvermester megdöbbent.
- A Nagyvezír parancsa szerint…
- Hírt kaptam afelől, hogy a templomi őrséget megerősítették, így a lehető legnagyobb
tűzerőre lesz szükségünk. A Nagyvezír elfogadta az érveimet!
- Igenis, asszonyom! Azonnal nekilátok a fegyverek átállításának. – Hiuna nyugtázta a dolgot,
és elvonult a város egy elhagyatott részére. Az egyik zsebéből egy kommunikátort vett elő.
Hívást kezdeményezett, mire a túloldalról egy reszelős hang kérdezett vissza.
- Minden a tervek szerint ment?
- Igen, kancellár úr! Az ébredő a Nagyvezír irányítása alatt tanul, amíg a forradalmárok
felkészülnek a támadásra!
- Kiváló! Az uralkodó hamarosan visszakerülhet az őt megillető helyre, és magunk mögött
tudhatjuk ezt a nevetséges egyetértősdit!
- Nincs nagyobb vágyam annál, hogy a trónt szolgálhassam első amazonként!
- A vágya hamarosan teljesülni fog. A Nagyvezírtől pedig elég a templomban
megszabadulnia!
- Igen, kancellár úr! De mi legyen az ébredővel?
- Ő élve kell nekünk!
- Parancsára, kancellár úr! – Az kilépett a vonalból.
Hetedik rész
Rian a padlón ült hátát a pince falának vetve. Kimerülten lihegett, és a megnagyobbodott
gyakorlóiránytűre meredt. A dög szépen felhizlalta magát az ő energiáján. Óvatlan volt, és
nem figyelt oda az öreg leckéjére. A belső energiával működő gépek megkönnyítik a használó
dolgát, de ha az nem figyel oda, akkor csak megcsapolják az energiáit. Rian biztosra vette,
hogy az iránytűt védő szerkezet játszadozott vele. Felállt, és aktiválta a holografikus
képernyőt, végigpörgette az irányítóknak szánt leckéket. Már majdnem eltelt két hét, és csak
az iránytű méretét sikerült megnövelnie. Ebben a pillanatban furcsa érzés söpört végig rajta.
Mintha egy másik szögből nézte volna önmagát. Rájött, hogy ez az iránytűre erősített gépből
jött. Most értette meg a leckék lényegét. Az iránytűt kezelő irányítók nem a gépet, hanem a
benne keringő energiát irányítják. Magához vette a gyakorlógömböt, és ismét megalkotta
Tuas ujjait. Miután a toldalékok a helyükre kerültek, a gépben lévő energiáit egyesítette a
testében lévővel. Siker! Az irányítás immáron teljesen az övé volt. Elfordította a
gyakorlóiránytűt, mire az fényleni kezdett, és felvette a végleges formáját. A Sors
Iránytűjének élethű másává vált. Rian végtelen boldogságot és megkönnyebbülést érzett.
Kirohant a pincéből, hogy elújságolja az egészet a Nagyvezírnek, és épp beléje futott, ahogy
befordult a lépcsőházhoz vezető folyosóra. Az őt kísérő testőrök fegyvert szegeztek Rianra.
- Vissza! Ő az ébredő! – dörrent rá a Nagyvezír az őreire, akik erre leeresztették a
fegyvereiket, és hátrébb léptek.
- Valami történt? Nem tűnik úgy, mintha nagyon örülne a sikeremnek – jegyezte meg Rian
meglepődve. – A Nagyvezír nyugtalanul körbenézett, s így szólt:
- Figyelemmel követtem az elmúlt órák eseményeit, és magával örülök, de nem lesz időnk
további gyakorlásra.
- Lemaradtam valamiről?
- Valaki feldobott minket!
- Akkor mindennek vége? A semmiért gyakoroltam egészen idáig? – kérdezte Rian értetlenül,
mire a Nagyvezír elmosolyodott.
- Itt azért még nem tartunk. Szerencsére magas helyeken is vannak követőim, akik még
időben figyelmeztettek engem, így a támadóegység még időben elhagyta a rejtekhelyét.
Nekünk is mennünk kell! Jöjjön utánam, lehetőleg ne maradjon le! – A kis csapat elfutott a
pincerendszer másik végébe, majd két testőr félrelökött egy szekrényt a falnál, s mögötte
feltárult egy bedeszkázott ajtó. Az egyik testőr szétlőtte az akadályt. Az ajtó mögött egy
homályos folyosó tűnt fel. Két testőr előrement, őket Rian és a Nagyvezír követte. A sort a
másik két testőr zárta. Végigsiettek az elhagyott pincerendszeren, a kihalt folyosókon, majd
kijutottak egy földalatti csarnokba, amit egy bővizű csatorna szelt ketté. A Nagyvezír
lecsatolta övéről, és letapogatta kézi radarjával a csarnokot, majd utasítást adott testőreinek
mire azok egy ponyva alól alkatrészeket és paneleket vettek elő, s egy könnyűszerkezetű
ladikot raktak össze.
- Tudja, mi volt ez a hely régebben Rian? – fordult felé a Nagyvezír.
- Nem. Még sohasem láttam ilyen helyet.
- Egy kormányzati óvóhely. Még messze az egyetértés korszaka előtt készült a háborúskodó
nemzetek idején. A falakban plúdium részecskék vannak, amik megakadályozták a léghajók
radarjait abban, hogy feltérképezzék a helyet. Az az éra rég letűnt ugyan, de az óvóhely ma is
hasznunkra van; a részecskék meggátolják a megfigyelőket abban, hogy bemérjék önt az ereje
alapján.
- Most, hogy elérte azt a bizonyos határt - folytatta, - fel kell törnöm a pecsétjét. Valószínűleg
kellemetlen élményben lesz része, s utána még sokáig zavartnak fogja magát érezni – mondta
a Nagyvezír, miközben elővett egy pecsétnyomóra emlékeztető tárgyat. Riant nyugtalanság
fogta el a láttán. A dühkitörése után egy ilyennel pecsételték le az erejét. A tárgy vége
felizzott, s égette a bőrét, ahogy hozzáért, majd, amikor a Nagyvezír elvette azt onnan, eltűnt.
Belső szemeivel végignézett magán, de nem tapasztalt változást.
- Az elmúlt hetek alatt jelentősen fejlődött az önkontrollja, így az ereje nem fog azonnal a
felszínre törni – mondta a Nagyvezír, miközben a ladik felé terelgette őt. Mindannyian
beszálltak, az egyik testőr evezni kezdett, s az beúszott a csatornába. Nem lehetett mást
hallani, mint az evezők halk loccsanását, és az utastársai suttogó beszélgetését. Rian fejében a
hangok hirtelen kezdtek összemosódni, miközben teste egyre forróbb lett. Az ereje lassan
kezdett a felszínre törni.
Rendőrjárművek lepték el a környéket, és körbevették a társasházat. Megérkeztek a királyi
titkosrendőrség csapatszállítói is, majd a titkosrendőrök behatoltak az épületbe.
A pincéből heves tűzharc hangjai hallatszottak. A parancsnok a kommunikációs tiszt háta
mögött hallgatta a beérkező jelentéseket, majd elvonult a parancsnoki jármű hátsó részébe, és
elővette a kommunikátorát.
- Kancellár úr! Megkezdtük a rajtaütést mind a tíz helyszínen! A zendülők ellenállása
jelentős, várhatóan lesznek veszteségeink is!
- Az a lényeg, hogy elejét vegyük minden államellenes kísérletnek! Ez egy dicsőséges nap a
királyi titkosszolgálat számára.
- Egyetértek önnel uram, bátorkodom azonban megjegyezni, hogy egy ismeretlen egyén
bejelentése alapján léptünk akcióba mindenfajta előzetes felderítés nélkül! Ráadásul a
zendülés vezetői elmenekültek egy általunk nem ismert útvonalon. Amennyiben engedélyt ad
rá, további egységeket rendelek ki, és alaposan átvizsgáltatom a helyszíneket.
- Nem szükséges. Az erőiket felszámoltuk, a fegyvereiket lefoglaltuk. A vezetőkre majd
később kerítünk sort.
- Uram én nem szívesen szállok vitába önnel…
- Akkor ne tegye! Haladéktalanul hajtsa végre a parancsot!
- Igenis, uram! – A parancsnok fejét csóválva hagyta el a parancsnoki kocsit. Annyira a
gondolataiba mélyedt, hogy nem hallotta, amint utána szólnak. A radar egy hatalmas
energiakitörést észlelt a föld alól. Mire a parancsnok visszaért, a jel eltűnt.
Túl nagy volt a távolság, vagy az ébredő erejét leszigetelték, így a csarnok fája az első
próbálkozás alkalmával nem akadt a nyomára. Mire a Nap újra feljött, vissza kellett húzódnia.
Következő este újra próbálkozott. Tudatával végighaladt a gyökérhálózaton, majd
rákapcsolódott a hosszúfejűek adatkábeleire is, de csak halvány nyomokat talált. Utazási
okmányokat, hivatali bejelentőlapokat, de az ébredőre sohasem bukkant rá élőben. A
negyedik próbálkozás már annyira kimerítette, hogy pihenőre kellett vonulnia, így nem
érzékelte a hatalmas energiakitörést egy közeli tartományban.
Rian nem tudta, hogy meddig volt eszméletlen. Nem ez volt azonban a legjobb szó arra, amit
érzett, hisz magánál volt ugyan, de valami fogva tartotta őt egy sötét gömb belsejében. Ereje
kalitkába zárt madárként szorongott odabent, és hasztalanul próbált meg kitörni onnan.
Rian végül magához ölelte azt, és eggyé vált vele. A fény hirtelen tért vissza. A Nagyvezír állt
előtte, saját gömbje a tenyerében forgott.
- Mennyi ideig voltam kiütve? - kérdezte őt zavarodottan.
- Mindvégig ébren volt. A belső energiái a vártnál korábban és erősebben tértek vissza, így
hát kénytelen voltam elszigetelni önt a külvilágtól. Legalább tíz órán át tartózkodott odabent.
Rian körülnézett. Egy üres szobában voltak.
- Még mindig a föld alatt vagyunk? – kérdezte, mire a Nagyvezír válasz helyett csettintett
egyet, erre az egyik testőr félrecsúsztatott egy ablaktáblát. Fény áradt be a szobába, s a
távolban feltűnt az Eredet Temploma. A látvány idilli volt és fenséges, de az élményen rontott
a csatazaj. Több irányból is lövések és robbanások hallatszottak. A Nagyvezír zavartan nézett
ki az ablakon, majd elővette azt a szerkezetet, amit a földalatti csarnokban is használt.
- Ennek nem így kellett volna bekövetkeznie. A tiltásom ellenére teljes erejű fegyverzettel
mentek harcba forradalmárjaim! Így kevesebb időnk van a cselekvésre! -
Rian mindent értett. Ha egy polgár fegyverrel a kezében lépett ki az utcára, elméjét azonnal
átvilágította az egész bolygót lefedő biztonsági háló, és lépéseket tett a lehetséges veszély
elhárítására. Ha egy csapat nekiáll lövöldözni egy kiemelt védettségű épület közelében, a
helyi fegyveres erők biztosan megjelennek majd a helyszínen talpig fegyverzetben.
Elhagyták az épületet, s futva indultak a templom irányába. Mire odaértek, egy háromszáz fős
csoport várakozott a templom főbejárata előtt kezükben az öregéhez hasonló ezüstgömbökkel.
Yarun, harmadik harcos odafutott hozzájuk.
- Uram, nem tudom, hogy ki adott parancsot éles fegyverek bevetésére! Az erőink egyelőre
tartják az állásaikat Roen vezényletével. – A Nagyvezír felvonta a szemöldökét.
- Hol van Hiuna? Őt bíztam meg a védelmi hadművelettel!
- Néhány katonájával levált rólunk, s a templomtól távolabb vett fel új állást. Magával vitt
némi nehézfegyvert is ugyan, de nem hiszem, hogy sokáig képes lesz feltartani a páncélos
erőket! Ráadásul ezzel rontotta a mi védelmi képességeinket is! - A Nagyvezír megrázta a
fejét.
- Ezen már nem tudunk változtatni! Ha előkerül, meg fogom büntetni az engedetlensége
miatt. - Ekkor a templom kapujára nézett: - Hány templomszolga és őr van odabent?
- Összesen hatvanan vannak! Legalább a felük rendelkezik a Szentfa kérgével, és a legerősebb
őrök valószínűleg éppen az ajtón túl várnak ránk.
- Nem számít! Áttörünk rajtuk!
- Igenis, uram! – Yarun visszafordult a behatoló csoporthoz: - Az első sor készüljön fel a kapu
betörésére! – A kapuhoz legközelebb állók az ajtóra szegezték gömbjüket, és kiadták a
parancsot: – Háromszáznégyes támadó forma! Killias ökle! – A gömbök összezsugorodtak,
miközben ezüst energianyalábokkal sorozták meg a kaput, ami ettől szétrobbant.
- Támadás! – adta ki a parancsot a tiszt, mire a forradalmárok berontottak a templomba.
Megkezdődött a harc. Parancsok hangzottak el, és a Szentfa kérgei csaptak össze az ezüst
gömbökkel. Rian tátott szájjal bámulta a jelenetet, miközben a harcot belső energiáival
vizsgálta meg. Bámulatos volt, hogy a kéreg, és az ezüst utánzat szinte ugyanolyan
adottságokkal bírtak. Nem maradt azonban ideje tovább vizsgálódni, mert a szemei előtt
képek villantak fel. Egy olyan jövőt látott, ahol ugyan megszűnt a Nagy Iránytű hatalma, de
ezzel együtt a Szentfáé is. Már mindenki az új okosgömböket használta. Rian semmivel sem
törődve keresztülvágott a csatatéren. A Nagyvezír és a testőrök alig értek a nyomába.
- Mégis mit művel? – vonta kérdőre a Nagyvezír. - Ha az egyik templomőr magára támad, ön
nem lesz képes szembeszállni vele.
- Nem árthatnak nekem, mert előre látom, hogy mivel fognak próbálkozni! Ami fontosabb, el
fogom kobozni az okosgömböket, miután elfordítottam az iránytűt. Nem veszíthetjük el a
kapcsolatot a Szentfával!
- A nagy égre! Sohasem terveztem, hogy megfosztom a fajunkat ettől a kapcsolattól! Mi van
magával?! Hogy érti, hogy előre lát dolgokat? – Rian nem válaszolt a Nagyvezír kérdésére,
hanem ment egyenesen tovább, miközben kivédett egy feléje irányuló csapást, majd egy
ujjdöféssel leterítette a támadót. Nem tudta, hogyan csinálta, de nem is érdekelte
különösebben. Egy célja volt csak: eljutni a Sors Iránytűjéhez. Belső energiái lüktettek a
fejében, és ki akartak törni onnan. Visszafogta őket, majd – nyomában kísérőivel - elindult a
folyosón. Körülöttük folytatódott a csata. Kisvártatva a templom szívébe, a központi
csarnokba értek. A Sors Iránytűje ott lebegett a közepén. Rian megállt. Nem voltak egyedül.
Az iránytű körül több helyen hullámozni kezdett a levegő, és hat alak jelent meg a semmiből
kezükben a kéregből formált gömbökkel.
- Forduljanak meg és távozzanak! Ez egy szent hely! – A Riant védő testőrök harcra készen
előreléptek, de ő megállította őket, majd megindult az iránytű felé.
- A Szentfa a kezünkbe adta hatalmát, és mi megalkottuk az iránytűt. Az előre mutat abba az
irányba, ahova mennünk kell, de mi csak mögé állhatunk! Mert annak ereje mindig előttünk
jár majd. Amikor a szükség úgy hozza, majd eljön valaki, aki új irányba fordítja – mondta
Rian fennhangon a litániát, mire a hat védő térdre esett előtte. Az ébredő feleszmélt, és kinyílt
a harmadik szeme. A Nagyvezír erőszakkal fordította maga felé, hogy láthassa a csodát.
- De az álmok szerint ez az én szerepem lett volna! - hebegte döbbenten.
- Biztos, hogy az az álom valós volt? Vagy csak egy mesterségesen keltett illúzió?
Ekkor a csarnok egy homályos pontja felé fordult: – Ez ön műve ugye, Hiuna? – Az első
harcos előlépett az árnyékból fegyverrel a kezében, és a leghűségesebb harcosaival a
nyomában.
- Igen. Hogyan jött rá?
- Már abban a taxiban éreztem, hogy van valami furcsa önben. A belső energiája az enyémhez
hasonlóan blokád alatt volt, de én úgy éreztem, mintha ehhez a pecsétnek semmi köze sem lett
volna. – Hiuna hidegen elmosolyodott, majd levette a pecsétet a homlokáról. Hamis volt.
- Tehát te mindvégig átvertél! –támadt neki a Nagyvezír.
- Nem volt nehéz! Te csak egy vén habókos voltál, akit mellékvágányra állítottak, ezért
tombolt benned a frusztráció és a revans vágya, amit lassacskán messianisztikus köntösbe
bújtattál. Mivel önmagadban gyenge voltál, elég volt úgy terelgetnem téged, hogy keress egy
eléggé erős fiatalt, akivel végrehajthatod a kis küldetésedet.
Rian végignézett a gonosz első harcoson, és a megsemmisült Nagyvezíren.
- Ha ez volt a terve, akkor nyugodtan kimondhatjuk, sikerült. Eljuttatott engem az iránytűhöz,
hogy új irányba tudjam fordítani azt. Megsemmisítem az összes pecsétet, szabadon eresztem
fajtársaimat. – Hiuna ekkor ráfogta a fegyvert.
- Csak ne olyan hevesen! Abban mindketten egyetértünk, hogy az Egyetértés Kormányának
lejárt az ideje, de azt sem hagyhatom, hogy a rend szétessen! – A zsebéből egy tűhöz hasonló
tárgyat vett elő. - Mielőtt még az a puhány kormányzat mindent maga alá gyűrt volna, ez a
tárgy volt az iránytű valódi vezérlője! A király tűjével visszaállítom a monarchia hatalmát az
egész bolygó fölött, ezáltal helyreáll a valódi rend. Rajta, ébredő! Fordítsa el az iránytűt, én
pedig rögzítem az új helyén! – Rian érdeklődve nézte a tárgyat, majd Hiuna szemébe nézett.
- Milyen kár, hogy a rendről beszél, de valójában szavai csak hatalomvágyról szólnak! Hogy
is jellemezte önt a Nagyvezír? Megvan. Egy kiüresedett pozíció bábkatonája! Önt valójában
egy fikarcnyit sem érdekli a rend, vagy a bolygó lakóinak sorsra, ön akar lenni a legfőbb
harcos, aki talpig díszben ácsoroghat a trón mögött - mondta, miközben lassan megindult
Hiuna felé. Az elsütötte a fegyverét, de mivel Rian előre látta, hogy mit fog tenni,
követhetetlen mozgással oldalra lépett, majd kiverte a puskát a kezéből. A következő
mozdulattal elkábította az amazont, majd gyorsan lefegyverezte a harcosait is.
Visszament a Sors Iránytűjéhez, és finoman eltolta onnan a Nagyvezírt, aki hasztalanul
próbálta meg azt elfordítani. Ezután kezét a tárgy fölé helyezte, amikor is egy villanással
minden eltűnt körülötte. A fővárosban találta magát, ami éppen lángokban állt, és az utcákon
harcok folytak. Semmit sem értett.
- Nyugi Rian, ez nem a valóság! – lépett oda hozzá egy idősebb tneotron. Neki is volt egy
harmadik szeme.
- Te olyan vagy, mint én? – kérdezte tőle döbbenten.
- Igen. A különbség csak annyi köztünk, hogy engem évekkel ezelőtt kimenekítettek erről a
bolygóról. Túl erősek vagyunk egy átlag fajtársunkhoz képest, de túl kevesen vagyunk ahhoz,
hogy tartós változást idézhessünk elő. A fajunk csak akkor léphet előre, ha a legtöbbünknek
felnyílik a harmadik szeme, és ezt csak hosszú keresztezési folyamat és tanítás révén lehet
elérni. Ezért nem szabad csak úgy elfordítanod a Sors Iránytűjét, mert különben ez lesz belőle
– mutatott körbe, majd folytatta. – Ugye ismered a vízihólyag termesztő meséjét, aki nem
akart a derékig érő fagyos vízben tapicskolni, ezért gátat emelt, hogy sekély vízben
arathasson, és amikor a növények elkezdtek kiszáradni…
- Lebontotta a gátat, és az árhullám elsodorta a növényeket – egészítette ki a történetet Rian. –
Ha feloldom az összes gátló tényezőt, az eddig elnyomott fajunk nem lesz képes megfelelően
élni a frissen kapott szabadságával.
- Látom, már érted a dolgod – mondta a fajtársa, és az illúzió véget ért. Ott álltak egymással
szemben az iránytű két oldalán. Rian végül elfordította azt, de csak annyival, hogy a hozzájuk
hasonló ébredők ereje rejtve maradhasson a figyelők elől, majd az új állást rögzítette Hiuna
tűjével. Belső szemét az ezüst gömbökre irányította és rezegtetni kezdte őket, mire azok porrá
omlottak össze. Fajtársa mosolyogva nyugtázta a történést:
- Most, hogy ezekkel végeztél, ideje indulnunk! Sokat fejlődött az erőd, de még nem tudod
úgy kezelni, hogy észrevétlen maradj! A megfelelő kiképzés után természetesen
visszatérhetsz a bolygóra – mondta, majd elindult egy rejtett ajtó felé, ami a falból nyílt.
Rian végül talpra segítette a Nagyvezírt, és őt támogatva követte újdonsült testvérét az
ismeretlenbe.
Az Eredet Templomából kiáramló jel végigsöpört az egész bolygón, majd az adattovábbító
féregjáratokon keresztül tovább terjedt a tneotronok által lakott többi bolygón. A
Nemzetbiztonsági Minisztériumban és kirendeltségein azonnal riadót fújtak, a megfigyelésre
használt iránytűk termeit kommandósok szállták meg kiterelve onnan a megfigyelőket.
Később biztonsági szakértők vizsgálták meg a szerkezeteket erőszakos manipuláció nyomai
után kutatva, de végül semmit sem találtak. A jelet Égtestvér is érzékelte odafent.
Rákapcsolódott a bázis rendszereire, hátha az ébredőtől származik, de semmit sem talált.
Pontosan tudta, hogy ez mit jelentett. Az ébredő végül új ösvényre lépett magával invitálva
hasonszőrű sorstársait is, hogy az árnyékokba húzódva újjá formálják fajukat. Égtestvér
kinyitotta az otthonául szolgáló kupolát, hogy rávetüljön a bolygót éltető csillagfénye. Eggyel
kevesebb problémával kellett foglalkoznia.
a második-negyedik részhez