Az új hús
Az új hús
Amíg a csoportvezetőjüket várták, Anna két kolléganője a telefonját bújta. Az egyikük megnyitotta a galériát és felmutatta a képernyőt. A teljes alakos fotóról egy hosszú szőke hajú fruska mosolygott a világra.
– Saját maga varrta ezt a szettet – kommentálta a képet a kolléga.
– Szép lányod van – mondta Anna.
– Látnád a fiát! Kenterbe veri az összes csajt.
– Neked két fiad van, ugye? – kérdezte most a közbeszólót.
– Ahha.
Ő is kikeresett egy gyerekfotót a telefonja memóriájából. Ügyetlenül a társai felé fordította.
– Mégis van egy fiad? – ráncolta a homlokát az egyik.
– Az unokaöcsém.
A két nő lekicsinylő tekintettel nézett össze.
– Ja?! – mondta az egyik.
– Helyes – vélte a másik minden meggyőződés nélkül.
Megérkezett a csoportvezető és kihúzott egy széket. Anna utálta, ahogy megcsikordítja a lábát a járólapon, miközben megfelelő pozícióba igazítja, hogy leüljön rá. Letett egy hónapokra osztott táblázatot az asztalra.
– A főni jóváhagyta a szabimódosításunkat.
Anna a papírra meredt, gyomra a torkába ugrott.
– Én nem ezt a két hetet kértem – kocogtatta meg az egyik, nevével fémjelzett idősávot.
– Amit kértél, már foglalt. Évinek befizetett útja van – biccentett az egyik nő felé a csoportvezető.
– Hiszen azt az imént intézte, amíg te az irodában voltál!
– Na és?
– Nekem is befizetett utam van.
– Remélem, lemondható.
Anna megfeszítette az ajkát, nehogy kéretlen szavak csússzanak ki rajta.
– Ha nem jó az a hét, velem egyezkedhetsz – rántott a vállán a csoportvezető. – Miki miatt idén nem tudunk elutazni.
– Nekem az eredetileg kért hét kell – mondta Anna erőltetett nyugalommal.
– Azt felejtsd el. A régi dolgozóké az elsőbbség.
Állta a csoportvezető tekintetét, de az asztal alatt a nadrágja anyagát gyűrögette. Biztosra vette, hogy az ujjbegyei már elfehéredtek a szorítástól.
– A mi időnkben eszünkbe sem jutott ilyesmivel előjönni próbaidő alatt – állt be a főnöke mögé Évi.
– És neked gyereked sincs – tromfolt rá a másik.
– Nekem már akkor befizetett utam volt, amikor felvettek ide. – Lassan, tagoltan beszélt. Valami átkattant benne, talán a tudat szabadította fel, hogy többé nem akar jóban lenni ezekkel az emberekkel, és már nem érdekelte sem hierarchia, sem életkor, sem szakmai tudás. Leszerepeltek előtte, amitől megszűnt benne a megfelelni vágyás. – A főnök pont azért osztott be mellétek, mert a tiétekkel nem ütközött a szabadságtervezetem.
– De most már ütközik – kotyogott közbe Évi. – Lalinak csak ez a hét jó. Tudod, nekünk, családosoknak – nyomta meg a szót – másokhoz is kell alkalmazkodnunk.
Anna pillantása a torkára fagyasztotta a szót.
Ezt be tudnám törni, eszmélt rá Anna, de már ez sem érdekelte. Felkapta a táblázatot és kisétált vele az irodába.
– Meg fogod kapni a hetedet – biztosította a főnökük anélkül, hogy neki bármit mondania kellett volna. – Arra gondoltam, hogy a nyári időszakban áttehetnélek a B csoportba.
– Felőlem akár holnaptól is.
– Lássuk – hümmögte a főnök és megnyitotta a személyzeti programot.
– Mi mentünk. Egy órán belül itt a váltás – közölte a B csoport vezetője, mire Anna felhorkant.
– Hogyhogy már megint én maradok tovább?
– Nem maradsz tovább. A munkaidőd vége előtt megjön a váltás.
– Ez rátok is igaz.
– Velünk ellentétben viszont te beülsz a kocsidba és már otthon is vagy.
– Magánügyem, hogy kocsival járok. A saját pénzemet költöm rá.
– Még jó! Na, megyek, különben lekésem a tizenhetest.– Ez itt sosem lesz jobb! – Anna dühösen nézte a távozó munkatársa hátát, aztán rájött, hogyan hasznosíthatná a várakozási időt: álláshirdetéseket olvasgat a neten.
– Ez tetszik – csettintett a nyelvével. – Családbarát munkahely – olvasta tovább a szöveget. Megrántotta a szemöldökét és lejjebb görgetett.