Megváltoztathatatlanul

Írta: Fábián József


Közzétéve 1 éve

Megtekintések száma: 303



Megváltoztathatatlanul

Magyaráztam neked korokról és evolúcióról,
a fejem szines csiszolatokkal volt tele.
Az ember nem megtéríthető. Mindaz, amit gondol,
fejében marad, amíg el nem jön tele.

Még emlékszem a tizenöt éves korom tavaszára,
akkor nyílt előttem ki ez a színes világ.
Nem volt szükségem külső hitre, reményre, imákra,
tudtam, hogy eljössz. Egyre csak vártam terád.

Most tavasz van odakint ismét, és árad a fény;
azóta a régi óta bizony elmúlt egypár évtized,
és akármilyen szép is a csillanó remény,
ma már semmilyen feltámadásban nem hiszek.

Megmaradtak nekem az evolúció, a kövek, és korok,
de már nem emelnek túl a lét keservein.
Én maradtam keserű, csalódott, mogorva, és konok.
Hajamra havat lassan a tél dere hint.