Meditatív mitteleurópai - Giorgio Pressburgerről
Írta: Novák Imre
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 337
Meditatív mitteleurópai
Mindent befogadsz, mindent kifürkészel.
Pavese
Giorgio Pressburgerről
Az irodalom korok életrajza, illúzióinak, eszméinek és az emberek ízlésvilágának is a bemutatója. Ez pedig változatos tartalmat, és eltérő világlátást jelent. Hol él az isten, hol nem, hol fontos minden ember, hol nem. Ez is közrejátszik abban, hogy történelmünk során a magyar irodalom is gyakran fordul a társadalom felé, korrajzot ad, bár időnként megelőzi időben a valóságot, és inkább egy elképzelt jövőt vázol, mutat be, vagy gondolatserkentő jó példákat, eseteket ábrázol, vagy borzalmakat fest. De akad arra is példa, hogy a múltat írja át, kitalál hősi cselekedeteket várfalakon és népbarát cselekedeteket királyokról meg nem létező felszabadító katonákról. Valóságelemekből, vágyakból, politikai felkérésekből összeállított részeket is találunk a múltban a pontos leírások, elmélkedések mellett. Még a kései győzök is gyakran hozzátehetnek a történelemhez. A történelem sorsokat forgató gyakorlata vitte előre nem várt vidékekre vagy helyzetekbe az embereket. Ez alól a kelet-európai népek sem kivételek. Errefelé mindig a legerősebb viharok tépázták a világot. Errefelé gyakran nyertek teret a blődségek vagy hamis állítások. A legendák tényekként éltek, és vezették gyakorta tévútra az emberek gondolkodását.
Nálunk egy-egy uniformizáló hatalom sok embert késztetett új hazába. A világ minden tájékára vetődtek festő, írók, tudósok, és igazi hatást új hazájuk filmművészetére, irodalmára, tudományára gazdaságára gyakoroltak. Közéjük sorolható Giorgo Pressburger is, aki Budapesten született. Apja előbb futballista, majd adminisztrátor, aztán kiskereskedő, és nagy keresztrejtvény készítő volt. Az alsó középosztály szintje alatt éltek. A Vörösmarty gimnáziumban végzett, és érettségi után felvették a Színművészeti Főiskolára és az egyetem német szakára, de ő és 19 évesen, ikertestvérével 1956-ban elhagyta Magyarországot a forradalom után. Miután rajongtak Itáliáért ikertestvérével, Nicolával Olaszországba mentek. A római Drámai Művészetek Akadémiáján diplomázott rendező szakon, majd 1967 és 1971 között biológiát tanult Bolognában. Közben rádiós és televíziós rendező lett, több száz művet alkalmazott filmre, illetve rádióra. Számtalan díjban, elismerésben részesült, de igazi megtiszteltetés számára az, amikor felkérik valamilyen munkára, szervezésre. Szakmabéli író. Otthonos különféle műfajokban dolgozott a művészet minden területén. Író, színházrendező, politikus, diplomata, programigazgató, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Számtalan helyen fogadták örömmel, és életműve sokféle tevékenységből áll össze.
Kiemelkedik mindközül a MITTELFEST rendezvény, amelynek egyik kitalálója és rendezője lett. Ezek a nagyszabású kulturális események évente zajlanak Cividale de Friuliban 17 közép-európai és balkáni ország részvételével. Ő teremtett belőle európai eseményt Kafka, Magris, Dante, Esterházy műveit állította ott színpadra. Sokat tett, hogy ne az idegenség, hanem a közös élet lehetősége legyen kisvilágunk vezérlő és szervező elve.
Fontos kulturális feladatokat is kapott, mikor a magyarországi Olasz Kultúrintézet igazgatója lett a kilencvenes évek végén, szülőhelyén, Budapesten, a Józsefvárosban. Szívesen dolgozott itt, mert a nyolcadik kerület egy életre meghatározó élmény volt számára, Számtalan történetét merítette a nyolcadik kerületből. Abból a Józsefvárosból, ami a végletek ötvözete. Itt párhuzamosan épült a szerény hajlékok mellett a mágnások negyede. A kávéházak írók, színészek otthona volt, és a kispénzű, a napi megélhetés után loholó kereskedők, mesteremberek világát is jelentette. Jó lelkű, tékozló emberek lakják, ahogy Fejes Endre, Józsefváros szerelmese fogalmaz róluk. Itt nyomon követhető a szegénység méltósága. Errefelé többször előfordult már, hogy a magyar lelket egységes uniformisba akarták öltöztetni, hogy egységes közgondolkodásra késztessék. Itt jelennek meg a termékeiket a városba hozó parasztok, kocsisok, a megélhetés különféle útjait választók, a kalandorok, a kereskedők, a vásározók, és a századforduló vándorlásra ítélt zsidó kispolgára is. Ez az asszimiláció vidéke. Itt épült a Rabbiképző Intézet is, bizonyítva, hogy sokféle nemzetiség gyűjtőhelye ez a városrész és jól megférnek egymás mellett magyarok, cigányok, szlovákok, németek.
Budapest után ő is Trieszthez kötődik, mint olyan sokan a kelet-európai soknemzetiségű térségben, hiszen ez a sajátos hangulatú olasz (magyar meg német, osztrák, szláv) város külön területe, kikötője az irodalomnak is. Az Italo Svevo, C. Magris és J. Joyce által megírt világ sajátos színe az európai kultúrának. Különleges története és nemzetiségi sokszínűsége adja szellemi izgalmát. Az ő gondolkodásába is beépül ez az etnográfiailag gazdag tér. Külön kötődést jelent még Pressburger számára, hogy felesége trieszti. Trieszt kétszáz éve még kicsi volt, nincsenek is évszázados emlékhelyei. A bóra városa, ahol a kegyetlen szél olyan erővel száguld végig az utcákon, tereken, hogy szinte belesepri az embereket a tengerbe.
Pressburger 45 évesen kezdett el szépprózát írni, olaszul. Témája a létezés diszharmóniája. Számára is létforma az írás, bizonyítéka annak, hogy él. Az individuum szemszögéből vizsgálódik, de nem a szemnek való játékosság mallarméi elgondolása követi. Úgy gondolja, hogy minden valamire való dolog az életben ellentmondásra épül. Mindig a túlélés foglalkoztatja, hiszen az ő írásaiban is mindig válság van, háborút harc követ. Pressburger egészen olasz és egészen magyar, de lelkében Petőfi és Ady versei élnek, ezek adják lelke cementjét. Mindkét gondolkodás, érzésvilág ismerős számára. A zsidó irodalom a XIX. század vége óta – Kiss József megjelenésével – épült be a magyar szellemi életbe. Azt tudjuk, hogy számtalan zsidó származású magyar tudós, művész, gazdasági szakember, tőkés alapozta meg a modern Magyarországot. Azonosultak a magyar kultúrával, magyarokká akartak válni, nem úgy, mint a szomszédos országokban. Az évszázadok alatt kulturálisan kivérzett magyarságnak jót tett, vagy tehetett volna a zsidó kultúra, de a II. világháború után eltűntek a zsidók Európából, így nálunk is. Gazdag virágzó mezők helyett csak néhány szobanövény maradt fenn elvétve.
Nyolcadik kerületi történetek címmel – testvérével írt kötete – Józsefváros lelkük mélyébe temetett világát idézi. Laza elbeszélésfüzér, ahogy Mariarosaria Sciglitano, olasz műfordító, és irodalmár fogalmaz róla. Olaszul támadt fel bennük ez a városrész. Fájdalmakat okozó korszakról szólnak, mert tudjuk, nem úszhatjuk meg a nehéz pillanatokat. Érzések, emlékek gyűjteménye a kötet. Felidézik benne a józsefvárosi kispolgárság életét. Fojtott hangú próza a Teleki téri piac bódéiban áruló libás asszonyokról, a különféle mesteremberekről, suszterekről, fuvarosokról, kereskedőkről. Bár nem önéletrajzi írás, de a helyszínek és a szereplők ehhez a vidékhez köthetők. Az ezerszer áldott Józsefváros jelenik meg a műben, ahol a testi érintkezések az életet jelentették. A zsidó folklór miliőjét ábrázolja. Sokáig nem került kiadásra Magyarországon, csak a rendszerváltás után, mikor a zsidó kultúra a reneszánszát élte, akkor jutott el a magyar olvasókhoz is. A kötetben felidézi a Nagyfuvaros utcai zsinagógát, ahol a gonosz szónak nincs hazája.
A Zöld elefánt című 1980-as évek elején született, magyarra 2004-ben fordították le. Egy családi krónika. Négykezes mű, az ikertestvérével írták közösen. Abból indultak ki, hogy az ember úgy küzdheti le legfőbb bűnét, a kapzsiságot, ha eltörli saját énjét, ahogy Pascal fogalmaz. A történetben Jom Tov, józsefvárosi kereskedő álmot lát egy zöld elefántról, amelyik felágaskodik és a földszintről az emeletre támaszkodik a lábaival. lelkét sejtelem tartja fogva, hogy ezzel az álommal az Örökkévaló üzent neki, küldetést bízott rá. Sorsát a kelet-európai történelem csapásai szabdalják, tépázzák, de a remény örökké él benne, hogy beteljesedik az üzenet, de ez nem történhet meg a történelem zaklatott világában. Elmarad a rendkívüli tett. Így az álma fiára, Izsákra száll. Ő is mindent megpróbál, hogy valóra váltsa a próféciát, csakhogy a gazdasági válság, aztán a zsidótörvények áldozata lesz. munkaszolgálatra viszik, hogy meghálálhassa, hogy befogadták a népét évszázadok óta. Aztán koncentrációs táborba kerül, majd a felszabadulás után a sztálini diktatúra őt sem kíméli. Hiába éled fel benne a remény, azt a valóság rögtön lerombolja. Ikergyerekeire marad a prófécia. Ők 1956-ban elhagyják Magyarországot, és valóra váltják az álmot. (A többit tudjuk a két Pressburger fiú életéből.) Az egyik a pénz világában, a másik a művészetben lett sikeres, beváltva a zöld elefánt jóslatát. Az önérzet, az elhivatottság könyve, megerősít minket abban, ha hiszel magadban, mindent elérhetsz.
Ugyanebben az évtizedben jelenik meg A fehér közök törvénye című könyve, melyben öt kórtörténetet mutat be, melyekben a szereplők fokozatosan vesztik el kapcsolatukat a világgal, elvesztik az emlékezőtehetségüket, vagy a beszédkészségüket. Az elvesztett testvér iránti emlékezés, főhajtás a kötet. Szomorú könyv. Az 1990-es években kerül nyomdába és az olvasókhoz A Nagy Hang suttogása és Az érzékeny tudat című könyv. Összetartoznak. Témája a kamaszkor nehéz időszaka, az útkeresés, a valóság és az elképzelt, teremtett (színházi) világ kapcsolata, különbsége. A főhős a hétköznapokat sivárnak találja, a hazugságok megviselik a lelkét, és inkább a színház világát választja, mert ott más a sírás és más az öröm, pedig olyan valósághű.
Visszatérő témája az ikertestvérek kapcsolata Érzéseik vizsgálata, ami összetartozást jelent, de ezen belül bujkálhat a harc is. A két iker levelek alapján összeállított regény az ikertestvérek véget nem érő harcát ábrázolja az anyai szeretetért. Néhány évvel később született A hó és bűn című elbeszéléskötet, amely az ezredvéghez közeledő emberiség létkérdéseit boncolgatja. A veszélyek és lehetőségek, a túlélés és pusztulás gondolatkörében vizsgálódik. Maszatolás nélkül reagál a világra és fogalmazza meg tapasztalatait.
A sötétség birodalmában című művét 2008-ban írta. Egy magára maradt férfi története, aki tenyérjóshoz fordul, hogy találkozhasson halott apjával és ikertestvérével, a jobbik énjével. De a jósnő becsapja, kifosztja, mindene elvész. Öt évébe kerül, hogy újra egyenesbe jöjjön az élete, 1999-ben az évezred utolsó napfogyatkozása idején újra rátör a magány, ekkor újra pszichológushoz fordul, ahol újra végigéli, ami a gyötrelmeihez vezetett. A főhős belép lelke mélyébe. Tudatában a dantei pokol jelenik meg, felélednek a század jelentős alakjai is. Megismerheti szenvedélyeik, fájdalmaik titkát, aztán az utolsó pszichoanalitikusi kezelésen viszontlátja apját, fivérét is. A felkelő nap fényében jelennek meg. Sikerült felkapaszkodnia abban a durva, könyörtelen kompániában, melyet világszerte társadalomnak neveznek.
A Hetedik Palotában című írás levélregény. Hét nap története. A főhős Sara, ő a központi alak, hozzá érkeznek az üzenetek. Hét nap múlva születik gyermeke, és az anyja levelekben meséli el neki, hogyan csöppent a világra, mert joga van hozzá. Sara, aki 28 éves, alig ismeri az apját. A lány szülés előtt áll, az anya meghalni készül. Aztán a titokzatos származású és életű, apa szeretői is leveket küldenek Sarának. A négy nő sorsában az ő rejtélyes életű apja a közös. Életük fenekestül felfordult a férfi miatt, ezzel szembesül Sara. Szívszorító könyv ez is.
Mondanivalójának eredetisége a budapesti zsidó-magyar humuszból származik. Ez életművének meghatározó témája, alapélménye, fő motívuma. Számára a hit és a kétely ugyanaz, mert a modern ember nem tesz fel kérdéseket a létezésről, csak a pillanatnak él a jelen sivatagában – ahogy egy interjúban fogalmazott. Igyekszik szabadulni az egoizmus fogságából, bár a társadalom azt sugallja, hogy a darwinizmus törvényei érvényesülnek, holott az ember azért él, hogy kiépítse kapcsolatait másokkal, a civilizációval. Nála a hit és a kétely ugyanaz, de a modern ember nem tesz fel kérdéseket a létezésről, csak a pillanatnak él, megfeledkezve a szolidaritásról. A darwinizmus törvénye érvényesül, miszerint aki erősebb, az győz, és mi elfogadjuk, hogy így van rendjén, holott az ember nem azért ember, hogy a vadállatok törvényei szerint éljen, hanem azért, hogy kiépítse, kiszélesítse a kapcsolatait másokkal, a civilizációval.
Igazi lélekelemző. Pressburger írásai egy rendezői útmutatás mélységeivel is felérnek, olyan aprólékosan festi, rendezi a karaktereket, olyan mélyen belelát és beleláttat hősei lelkébe. Sok apró részletet mond el szereplőiről, szinte személyes ismerőseinkké teszi őket. A figurák megformálásának nagy mestere, mint egy színésznek, nekünk is úgy mutatja be, úgy elemzi az alakok külső és legbensőbb jellemzőit. Igazán komoly mesterségnek tekinti az írást, ami tele van kockázattal, és veszélyekkel jár. Az elismerés és a siker kiszámíthatatlansága miatt írja, hogy mindenki a pokol tornácán van, aki ír, mert kilép az időből és a térből.
A történet minden ágát-bogát nehéz követni, hiszen a szereplők élete külön-külön szálon fut. A kulcsfigura az apa, akinek az életét megismeri a lánya, mert nem éltek együtt. Az apa eltűnt. A könyv az ő életéről szól, a kibogozhatatlanul bonyolult keveredésekről, amíg eljut a Hetedik Palotába a Lángoló Könyvön át, amelyben minden cselekedetünkről olvashatunk, amiben benne van minden élőlény, amely létezik, létezett vagy létezni fog.
Hősei többségében hétköznapi alakok, álmodozók, hívők vagy hitetlenek. A kor lelkét mutatja nekünk, a szabályok szerint élőket és a körülményeik között téblábolókat, akik szerencse és balszerencse között keresik az útjukat, helyüket, közben életvonalaik egymásba gabalyodnak, aztán keserűen vagy megkönnyebbüléssel gondolnak történetükre. Eszükbe juthatnak a múlt idők történetei, de végül csak a semmiben gyönyörködhetnek. Elmúlik minden hódítás és lódítás eredménye, megfonnyadt bőrük felejti a csókokat, senki nem kapott öröklétet, jön az orrfeketedés vagy az égető kemence. Szerelemsóvár ifjak, kacér lányok, testi örömöt kergető legények múltjukban kéjérzettel, könnyel – csak emlékképek maradnak.
Mindnyájunknak vannak rögeszméi, ezek közé tartozik a Fogról fogra című regény, amely arra épül, hogy az ember sorsa nem génjeibe, nem a csillagokba, hanem a fogsorába van írva. Fogunkból olvasható az életünk, az egészségünk. Ha valamelyik foga fáj, akkor a regény főhőse tudja, váratlan fordulat előtt áll. A sorsvonalak a fogban futnak. Ezt a játékos elemet, állítást használja a regény szervező elveként.
Aztán a könyvben előkerül a főhős apjának fogolynaplója, és máris itthon vagyunk, Budapesten, 1944-ben, és jönnek a véres, verítékes és könnyes évek. Háború, szerelem, és a kérdések kérdése: mi történik, ha egy állam etnikai alapon szétesik. Megmenthető-e a fogak élete? És az embereké?
Pressburger kétféle írót különböztet meg. Az egyik az apa-típusú, olyan, aki bölcsen elmondja, mi történt, elemez, tanulságokat von és vonat le, aztán van a fiú-alkatú, aki rácsodálkozik a világra, azt mondja el, hogy milyen tapasztalatokat szerzett, mit váltottak ki belőle az események. Ő az utóbbihoz tartozik.