Kedves olvasó!
Írta: Megyesi Nagy Imre
Közzétéve 2 éve
Megtekintések száma: 519
Kedves Olvasó!
Rendkívül nagy öröm, és megtiszteltetés számomra, hogy e lapban én is publikálhatok, s hogy már a második számában szerkesztőként is megszólalhatok, bizony, az nagyszerű érzés.
Szeretném ezt tegező hangnemben tenni a bensőséges, baráti hangulat érdekében, remélve, hogy ezzel senkit sem sértek meg, s nem hagyok kétséget sem a legnagyobb tiszteletem felől!
Köszönjük, hogy itt vagytok velünk!
Bízva abban, hogy még sokáig így lesz - mert csakis Ti adhattok jövőt ennek a lapnak-, néhány információt, és praktikus tanácsot is szeretnék megosztani veletek!
Nagy izgalommal vártuk első számunk fogadtatását, melyben hála Istennek, nem kellett csalódnunk. Már az első héten több mint kétszázan látogattátok meg a lapot, művenként változó, 25-40 megnyitással.
Számos érdeklődő nemcsak hogy elolvasta az írásokat, de még értékelte is a felkínált ***** jelek segítségével. Ez azért is fontos, és nagyszerű dolog, mert így nem „csak” statisztikai információkat, de minőségi visszajelzéseket is kaptunk!
A nagy szóródást valószínűleg, nem csak a műfaji népszerűségnek- próza, kontra vers-, de a sorrendi elhelyezkedésnek, valamint a teljes megjelenés igen nagy terjedelmének is köszönhetjük. A jövőben igyekszünk majd ennek ellentételezésére újabb, és újabb eszközöket, módszereket kitalálni. De, addig is kérünk Titeket, hogy továbbra is alkalmazzátok a véleménynyilvánításnak ezt a „csillagozásos” formáját!
A kifáradás ellen, pedig a többszöri visszatérés stratégiája a leginkább szerencsés, amit játszi könnyedséggel megvalósíthattok, akár még tömegközlekedési eszközön is, mert a felület okos-telefonon keresztül is elérhető! (Javasoljuk, hogy az okos telefont ne függőlegesen, hanem vízszintesen tartsátok böngészés közben. - Így könnyebben áttekinthető a tartalom.)
Valamint ajánlom figyelmetekbe a facebook-os testvér felületeket (A Hetedik, és A Hetedik oldalt kedvelő ismerőseid). Utóbbit jelen pillanatban zárt fórumcsoportként üzemeltetjük-, de természetesen nyitott minden kedves érdeklődő számára, csak kérnetek kell a felvételt.
Szeretettel várunk Titeket!
Most, hogy ezt mind elmondtam, hadd szólaljak meg egy kicsit szerzőként is!
Művészetről, költészetről néhány szóban
Legyen az szakrális, vagy profán, eszközeiben dús, vagy a végletekig letisztult, már-már eszköztelen művészet, természetének evidenciája kell, hogy legyen az egyediség, s ama természetfelettiség, mely megszólalásában, és hatásában is azt az örökérvényű hitelességet adja neki, ami csakis rá jellemző.
Ide idézve a költőóriás, Pilinszky Jánost, „a tények mögött meghúzódó valóságot” oly erővel mutatja fel, olyan megindítóan, ahogyan azt senki, és semmi más nem képes, s az egész jelenség egyetlen eredendő aktushoz hasonlítható, magához az isteni teremtés pillanatához.
Mert, hogy minden valamire való alkotó végtére is belehal abba, amit csinál. Önnön valóját teljességgel föladja, hogy megkockáztassa létének abszolút érvényességét, és valamiféle alárendelt lényként, egyetlen célra összpontosítva állandó magas hőfokon égve értéket teremtsen, újat alkosson. Ez az, amit mi hagyományosan, és egyetemlegesen művészetnek nevezünk.
Lényegében megfoghatatlan, s megnevezhetetlen még csak a származása is a puszta értelem szintjén. Hagyományos megközelítésben teljességgel lehetetlen, s még a lélektudomány szintjein is, csak halovány pontossággal bemérhető. Talán előzményeiben, hatásaiban, s csupán csak, egy-egy kivetülésében, s nem kézzelfogható bizonyítékokban tudnánk megnevezni, hogy mitől is az, ami. A köréje épülő tudományágak átfogó elemzőrendszerei, szélesebb, és szűkösebb körben is- úgymint az esztétika-, művészet-, és irodalomtudomány-, mechanizmusát, eszközrendszerét, társadalmi, és kulturális hatásait csak utólagosan, hosszas elemzések, értékelések, és ezekből lefektetett, mesterségesen gyártott teóriák halmazában, „betonba vésett elméletek" szűrőjén keresztül képesek felmutatni. Jelenében sokszor képtelenek értelmezni, vagy csak annyiban, amennyiben hasonlatosságot mutat történeti elődeihez.
De, nem kell, hogy csodálkozzunk, hisz nem is lehet ez másképpen! Mert nincsenek itt se biztos receptek, se biztos utak, csak jelző fények. Az igazi művész magára van hagyatva.
Az Ő számára ez evidenciává válik, de magyarázatot tőle se várjunk, mint ahogy azt a drága József Attila le is írta Ars poetica- jában:
„Költő vagyok - mit érdekelne
engem a költészet maga?
Nem volna szép, ha égre kelne
az éji folyó csillaga.”
XIX-XX. századi nagy költő elődeink útját tekintve versíróként csak rá, és társaira gondolhatok példaként, mint a remény, és értelem útjára. Sorsuk, tehetségük, megszállottságig rendületlen elkötelezettségük, mely már korukban sem tudta elnyomni, s meg nem történtté tenni jelenlétüket, elkötelezetté tesz irántuk.
Nem tud őszintén hatni, csak az a fajta lét, megszólalás, és művészet mely Ady Endrét, Babits Mihályt, József Attilát (Nyugat nemzedéke) Radnóti Miklóst, Faludy Györgyöt, s az őket követő nemzedékek számos költőit, többek között Juhász Ferencet, Pilinszky Jánost, Nemes Nagy Ágnest (Újhold-nemzedéke), s még sorolhatnám, a magyar költészet nagyjait mind a 80-as évek végéig jellemzi.
Őszinteség, bátorság, nyitottság, önvizsgálat, társadalmi érzékenység, megbánás, és remény, ez mind, együtt, ami szükséges, és elengedhetetlen egy újra kezdéshez. Nem népnemzeti, sulykolt nacionalista, de egyéni, és tiszta emberi bölcsességre van itt szükség, mely képes túllépni „e mai kocsmán”, s az iszonyaton, mely szégyenérzet nélkül szellőzteti újra magát utcáinkon, s otthonainkban egyaránt, elhitetve velünk, hogy nélküle tudatlan, és gyámoltalan semmire kellők vagyunk. Nagyformátumú költőkre, írókra, és művészekre van szükség, hogy a lélek, és szellem dolgai ismét helyre álljanak.
Mi, akik ma letettük voksainkat a kultúra asztalán, abban reménykedünk, hogy ezek az emberek már köztünk vannak.
Drága Olvasó, most arra kérünk, hogy tarts velünk, hátha megtaláltuk Őket!