József Attila Thomas Mann üdvözlése című versének hatása a XX. században és ma

Írta: Tóth Yvett


Közzétéve 2 hete

Megtekintések száma: 156



(...) mert örül, hogy lát ma itt / fehérek közt egy európait.”

József Attila Thomas Mann üdvözlése című versének hatása a XX. században és ma

Miért kerülhetett egy szerző tiltólistára a fasiszta rezsim alatt? Milyen eszközökkel próbálták likvidálni vagy ellehetetleníteni őket? Hogyan jelentettek veszélyt Thomas Mann művei a diktátori rendszer stabilitására? Miben hasonlított Mann és József Attila alkotói stílusa? Miként lett József Attilából „kommunista költő”, majd „beszámíthatatlan elmebeteg” a kor sajtópropagandája által? A továbbiakban ezekre a kérdésekre igyekszem válaszokat keresni vagy legalábbis árnyaltabban megérteni az általuk felvetett jelenségek problematikáját. Mindezen kísérletemhez fontos támpontot szolgáltatott Selyem Zsuzsa irodalomtörténész, író, egyetemi oktató Fehérek közt – József Attila: Thomas Mann üdvözlése című nyitóbeszéde, amely 2004. október 4-én hangzott el a kolozsvári BBTE Bölcsészkarán, az egyetemi év megnyitó előadásaként. Továbbá szintén jelentős segítséget nyújtott H. Pulai Éva Thomas Mann című írása, amelyet 2013-ban publikált a Héttorony elnevezésű irodalmi magazinban.

József Attila a XX. század második felétől napjainkig a magyar irodalmi kánon megkerülhetetlen alakjának számít, azonban nem volt ez mindig így. „József Attila 1936–37-ben korántsem a nemzeti kánon kitüntetett szerzője, (…) elsősorban azért, mert kora egyetlen kánonteremtő intézményéhez sem tartozik, (…) irodalomkoncepciója nem alkalmazkodik egyetlen korabeli irányzathoz sem (…)” (Selyem 2004) Mindig is a lázadó, nonkonformista költő skatulyáját próbálták meg ráhúzni, azonban sokkal több volt annál: ő az, aki T. S. Eliot-tal egy időben az irodalom elméletével foglalkozik, kritikákat ír, mivel, mint mondja, komolyan vehető irodalom nincsen szövegközpontú, a szerző személyét a vizsgálatból kikapcsoló kritikaírás nélkül, és ő az, aki a legtöbbet tesz azért, hogy az irodalom lemásszon az úgynevezett elefántcsonttornyából, és olcsó populizmus nélkül kommunikációképes legyen a legváltozatosabb társadalmi rétegekhez tartozó emberekkel.” (Selyem 2004) Ahogyan az idézett nyitóbeszédben is elhangzik, József Attilára gyakran ragasztották rá a „kommunista költő” címkét, hiszen ez szolgálta az adott hatalmi rendszer érdekeit, ha pedig valamiféle ellentmondás merült fel, akkor „minden zavarba ejtő adatot azzal hárítottak el, hogy József Attila menthetetlenül elmebeteg volt.” (Selyem 2004) De mégis miért számított Thomas Mann üdvözlése című verse olyan provokatívnak, és hogyan jelenthetett veszélyt a fasiszta berendezkedésre? Ezt a kérdéskört a vers részletesebb elemzése által fogom megközelíteni, amely lehetőséget nyújt a két szerző munkásságának pontosabb megértésére a kor szociopolitikai kontextusában.

Thomas Mann üdvözlése című versében hatásosan szólítja és „idézi meg” a német szerzőt, és mindezt főként azáltal éri el, hogy izgalmasan építi egymásra az intertextualitás különböző rétegeit. Mann-nak A varázshegy című regényére egyértelmű utalást tesz a mű szereplőinek említése által: Mint Hans Castorp madame Chauchat testén / hadd lássunk át magunkon itt ez estén.” (József 1999) „A »varázshegyen«, a svájci szanatóriumban, Thomas Mann regényében, először is a betegség/egészség határ szűnik meg: az orvosok, a tüdősebész és a pszichoanalitikus maguk is betegségükkel küzdve a mikrotársadalom zsarnokai, a betegek a zsarnokok által mindenkor infantilizált alattvalók, akik számára vagy az örökös rabság, vagy a dezertálás az egyedüli opció.” (Selyem 2004) Mann regényében a kor diktatorikus rendszerének miniatűr mását alkotja meg, amelyben a szereplők az egymással küzdő ideológiákat reprezentálják, azok allegóriáiként értelmezhetők. Jelen van a jó szándékú, de vak és tehetetlen humanizmus képviselője: Lodovico Settembrini, és jelen van a közösségi fanatizmus eredményes agitátora, a Lukács Györgyről mintázott Leo Naphta. Mindketten próbálják Hans Castorpot megnyerni tanítványuknak (és tudjuk, nem csupán Hans Castorp derék személyéről van szó, hanem a történetről), de vitájuk azon túl, hogy izgalmas szellemi gimnasztika, önmagába zárul, a kívülállók többnyire nem értik, ha meg értik, nem látják tétjét.” (Selyem 2004) Továbbá rámutat az intellektuális fölény ellehetetlenülésére a diktatorikus hatalom manipulatív stratégiáival és erejével szemben. „(...) mihelyt azonban Mynheer Peeperkorn megjelenik a színen, ez a hatalmas hollandus, aki pusztán érzelmi és testi ráhatással képes manipulálni környezetét, a két »professzor« lenyűgöző intellektuális arzenáljukkal egyetemben egyszerre eljelentéktelenednek.” (Selyem 2004) Mindez néhány évvel később valósággá válik, és a szerzővel is megtörténik. A nemzetiszocialisták látványosan növekvő politikai térhódítása és sikere láttán Mann „elhatározta egy »az észhez folyamodó« beszéd megírását, amit 1930. október 17-én olvasott fel a berlini Beethoven-teremben, s ami »Német Felszólamlás«-ként vonult be a történelembe.” (H. Pulai 2013) Beszédének egyik kulcskérdése, hogy „tényleg megvalósítandó-e egy primitív, tisztavérű, egyszerű szívű és értelmű, sarokösszecsapó, kékszeműen engedelmeskedő és stramm naivság eszménye, ezen teljes nemzeti szimplicitás, egy olyan érett, sokat tapasztalt kultúrnép esetében, mint a német”. (H. Pulai 2013) Bár felszólalásával elsöprő sikert aratott a teremben, mégsem sikerült megakadályoznia a nemzetiszocialisták hatalomra jutását. A „kékszemű” engedelmesség, rendszerhűség Thomas Mann egy korábbi művében is fontos szerepet kap. Az 1903-ban megjelent, Tonio Kröger című kisregényében ugyanis a címszereplő „olyan szeretne lenni, mint a »szőkék és kékszeműek«, vagyis azok, akik simán azonosulnak az uralkodó értékrend által elvárt polgári mintával.” (H. Pulai 2013) Mindez egyértelműen utal arra a rasszista, diszkriminatív képzetre, amely az úgynevezett „árja fajelméletre” alapozott, azaz egy olyan áltudományos faji ideológiára, amely a németek és más észak-európai népek felsőbbrendűségét igyekezett bizonyítani. Feltételezhetően az ilyen és az ehhez hasonlóan merész rendszerkritikát tartalmazó művei és szövegei miatt került Mann a cenzúrázott szerzők listájának élére a hitleri diktatúra alatt. „Németországban ugyanebben az időszakban, mint tudjuk, Adolf Hitler van uralmon. 1933 óta szervezik a koncentrációs táborokat, megkezdik a zsidóüldözést, könyveket égetnek (többek között Thomas Mann könyveit).” (Selyem 2004) Valószínűleg erre utalhat József Attila is versében: „meddig lesz hely, hol fölolvashatol?...” (József 1999) A fajelméletre tett utalásokat az akkori Magyarországon sem nézték jó szemmel, „József Attila ugyanis hiába készült fölolvasni Thomas Mann üdvözlésére írt versét (…) a szervezők nem engedték meg neki. A Thomas Mann és Magyarország [szerk. Mádl Antal és Győri Judit] című kötet szerint a vers utolsó sora miatt tiltották le: »Fehérek közt egy európait.«”. (Selyem 2004) Vajon mire célozhatott a költő ezzel a sorral?

József Attila remekül értett ahhoz, hogy sejtelmes és kifinomult stílusával kőkemény, húsbavágó igazságokat fogalmazzon meg, és talán pont ez a dualitás, az elegáns poézis és a markáns közérthetőség kettőssége tette őt és a költészetét olyan veszélyessé a fasiszta berendezkedésre. A náci ideológiával ellentétben ugyanis nem üvölt jól bejáratott hívószavakat, sokkal inkább suttog, ez a suttogás mégis mindenkihez eljut, aki hallgatja, ahogyan az is, amit közvetíteni szeretne általa. Hasonló okai lehettek Mann cenzúrázásának is, mivel József Attilához hasonlóan neki is az volt az egyik erőssége, hogy a ráció és az értelem suttogó hangján is el tudta juttatni a társadalom legszélesebb rétegeihez azt az antifasiszta üzenetet, amelynek az ellenkezőjét a nácik csak az emberek arcába ordítva tudták hallhatóvá tenni. „A nevelés helyét átveszi a propaganda, hiszen sokkal könnyebb uralkodni: »Az erőszak elve rendkívül egyszerűsíti a dolgokat; nem csoda, hogy a tömegek megértik« – mondja Thomas Mann , s ez a gondolat éppoly könnyen érthető, mint az erőszak elve, talán ezért is tudták, hogy el kell égetni.” (Selyem 2004) Műveiben ötvöződik a komplex szimbolikus jelentésrétegek többértelműsége és a letisztult politikai és társadalmi üzenet egyértelműsége: „nyíltan háború- és nácizmusellenes a Mario és a varázsló c. kisregénye (1930)”, amelyben a szerző erőteljes fasizmuskritikát fogalmaz meg. (H. Pulai 2013)

Thomas Mann üdvözlése című versében a költő A varázshegy-re tett utalásnál sejtelmesebb eljárásokkal idézi meg a német szerző említett kisregényének a gondolatiságát és hangulatát. A vers első soraiban a költő egy gyermeki perspektívába helyezkedik bele, amely Mann Mario és a varázsló című kisregényének a groteszken és cinikusan meseszerű alakjára, a kor diktátorainak karikatúrájaként is értelmezhető Cippolára és a közönséget infantilizálva manipuláló bűvészmutatványaira utalhat. Ezen hipnotikus mutatványok szimbolikusan a fasiszta propagandának a szemfényvesztéseiként interpretálhatók, amelyek gyakran alapoztak nyelvi eszközökre. Ilyenek voltak a közismert hívószavak (nép, vér, haza), amelyekkel a nemzeti identitástudatot és a fanatikus patriotizmust próbálták erősíteni, illetve a kisebbségek és a külföldiek ellen irányuló gyűlöletbeszéd, amely gyakran operált undort vagy ellenszenvet keltő metaforákkal, asszociációkkal. A szerző „voltaképpen már ebben a kisregényben állást foglal az egyetlen megoldás mellett: az ordas eszmék ellen csak annak elpusztításával lehet harcolni, ahogy teszi ezt Mario is.” (H. Pulai 2013) A költő a fogalomhasználatban is rájátszik a műre, amely leginkább a vers ezen sorában figyelhető meg: honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,”. (József 1999) Továbbá ezért hívja segítségül Mann-t, és kéri meg, hogy meséljen, ezáltal a verbalitás mitikus hőseként ábrázolva, aki „az igazat mondván, nem csak a valódit”, a szavak erejével küzd a mérgező és destruktív eszmék ellen. Emellett ráirányítja a figyelmet arra, hogy a nők is hasonlóan fontos szerepet játszanak a szellemi és testi szabadságért, a humanista eszmékért és a liberális társadalomért folytatott küzdelemben, mint a férfiak. „(...) Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk, / de mi férfiak férfiak maradjunk / és nők a nők – szabadok, kedvesek / s mind ember, mert ez egyre kevesebb...” (József 1999) Ahogyan Selyem Zsuzsa is rámutat, „nemcsak harciasságról, a küzdés e konvencionálisan hímnemű válfajáról van szó, hanem a nőkről is. Ez persze mifelénk többnyire viccnek hangzik. De nézzék meg, ott a versben a sor: »és nők a nők«, és ott a regényben az a bonyolult, elszúrt szerelem, melyben az ember megtapasztalhatja a fölcserélhetetlenségét.” (Selyem 2004) József Attila teljes élete során kereste a fényt, amelytől világlik agyunk,” a szellemi szabadság és az ideológiai korrektség fényét, amely ugyanúgy beragyoghatja mindenki elméjét nemtől, bőrszíntől, etnikumtól és minden egyéb különbözőségünktől függetlenül. Ezáltal nyer csak igazán értelmet a vers egyik legmegindítóbb sora: hisz egymás nélkül sötétben vagyunk”. (József 1999) Ezért az idealistának és utópisztikusnak tűnő eszményért harcolt, amelytől azonban sajnos még a jelenben is távol állunk, és küzdenünk kell, ha nem akarunk még inkább eltávolodni tőle. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Yoko Onónak azon műalkotása1, amelyet Selyem Zsuzsa is megemlít nyitóbeszédének a végén. „Szép nagy sakktábla van az üveg alatt, egymással szemben fölállítva a két rend bábu. Csakhogy mindkét csapat fehér. És a négyzetek is mind fehérek. Fölkavaróbb ez a fehérség minden oppozíciónál.” (Selyem 2004)

Felhasznált irodalom 

Primér irodalom:

József Attila: Thomas Mann üdvözlése. Géniusz Könyvek, 1999.

Szekundér irodalom:

H. Pulai Éva: Thomas Mann. Héttorony Irodalmi Magazin, 2013.

Selyem Zsuzsa: Fehérek közt – József Attila: Thomas Mann üdvözlése. 1937, Európa. Elhangzott az egyetemi év megnyitó előadásaként 2004. október 4-én, a kolozsvári BBTE Bölcsészkarán.

1 Yoko Ono: Játssz bizalommal! (1986—1987) című installációja, amelyet 1993-ban állítottak ki a budapesti Ludwig Múzeumban.