Jobb a Semmi, mi a Valami ágáról szakadt
Írta: Pődör György
Közzétéve 1 hete
Megtekintések száma: 139
„JOBB A SEMMI, MI A VALAMI ÁGÁRÓL SZAKADT”
Sokat gondolkodtam milyen címet is adjak a Nagy Róbert vasi (szombathelyi) költőt bemutató riportomnak, míg végül az egyik verséből vett idézetet választottam, s nem is véletlenül. Abban a versben minden benne van, amit a költészet lényegéről én is gondolok. Talán hitelesebb, ha Latinovits Zoltán szavait idézem: „A vers az ember legtöményebb megnyilvánulása, leganyagtalanabb röpülése, legforróbb vallomása a létről. A legszentebb játék. A kifejezhetetlen körbetáncolása, megidézése, ritka szertartás, míves fohász. Valami, ami születésének pillanatában a halhatatlanságra tart igényt.” Nagy Róbert sokoldalú alkotó, nem csak költő, de újságíró, és rendezvényszervező, ahogy ezt megnyilvánulásaiban olvashatjuk. Vele beszélgetek.
Nagy Róbert
1.Az ITT-HON antológia bemutatkozó szövegében önmagadról így vallasz: „Kérdezd meg, ki vagyok, s válaszként elmondom, hogy talán egy barát”. Megkérdezem hát, ki is az a Nagy Róbert? Hol születtél, hol nevelkedtél,merthogy ITT-HON vagyunk mindannyian, mégis annyira másokká válunk?
Miért kell egy múlt századi történetet felidézni? Klasszikus tősgyökeres polgár vagyok, ugyanott élek, ahol születtem. Kicsit talán foglya is maradtam ennek a városnak, ami meglehetősen ambivalensé teszi ezt a viszonyt. Mert több mint kétezer év alatt sok szépséget lehetett elrejteni, másrészt a jelen az már kevésbé történelmi. Egykor a Nyugat Királynője volt, ma meg már egy sorvadó valami, ahol jó, ha egy maroknyi olyan ember akad, akik próbálják élhetőbbé tenni ezt a helyet. És persze neve is van: Szombathely.
Alapvetően telepi gyerek vagyok, a szülői “ház” erkélyéről látszott a Haladás pálya egy kis szelete. Ez azért érdekes, mert a mi utcánkban vezették végig mindig a vendég csapat ultráit, és akkoriban azért el-ellőttek egy-egy könnygáz gránátot a rendőrök. Nyáron ez külön öröm volt, amikor a lakást belengte a friss könnygáz illata.
Az, hogy kicsoda Nagy Róbert? Azt még én sem tudom. Valószínűleg túlságosan nyughatatlan a lelkem ahhoz, hogy egy valamiben kiteljesedjek. Mindig jön valami, ami ideig óráig magával ragad, érdekel, aztán megunom, és kell valami egészen más. Az a fajta ember vagyok, aki nemes egyszerűséggel a tűzbe hajítja a gyertyát, mert az sem elég neki, ha mindkét végén ég. Lángoljon az egész, ha kell!
2.Így folytatod a bemutatkozást: „Ha tudni szeretnéd, mivel foglalkozom, nos, azt én is!” Dacosan fiatalos ez a mondat. Tényleg! Mivel foglalkozol mostanában?
Jó öt év kihagyás után visszatértem az újságíráshoz, a kettő között pedig rendezvényszervező lettem. Így most nappal az egyik, éjjel a másik. S bár a kettős élet néha nehéz, azért még tudom, hogy mikor melyik munkámat kell ellátnom.
Mindkettővel igyekszem kicsit jobbá, élhetőbbé tenni a várost. A kultúránk az egyik legszűkebb buborékunk, amelyben élni, létezni tudunk. És, végül talán eljutunk a felismeréshez - amit már Hamvas Béla is megfogalmazott -, hogy az emberi létezés célja: embernek lenni. Ebben a relációban pedig az a szomorú, hogy sokan csak lenni akarnak.
3. Keveset olvashattam arról, hol születtél, hol és melyik iskolában tanultál, kik voltak gyermekkorodban a példaképeid? Megosztanál nekünk néhány szép emléket!
Gyerekkorom hőse és példaképe Batman volt. Akkoriban ment a tévében az animációs széria, és alig vártuk, hogy este legyen. A képregényes univerzumokban akkoriban nem volt túl gyakori, hogy valaki mindenféle szupererő nélkül, pusztán a saját eszére és erejére hagyatkozva boldoguljon, sokszor olyan ellenfelekkel szemben is, akiknek vannak természetfeletti képességeik. És ne felejtsük el, Batman legyőzte Supermant is!
Amit még a gyerekkoromról el tudok mondani, hogy viszonylag hamar megutáltam a magyar oktatási rendszert. Túl sokszor voltak olyan tanáraim, akik a kreativitást és az önálló gondolatokat is megvetették, és akiknél egy kutya is színvonalasabb órát tudott volna tartani. Általános és középiskolában is csak egy-egy pedagógus jutott, a többi megélhetési tanár volt.
4.Van gyermekkorodból irodalmi emlék? Mikor írtál verset először, s mi volt az élmény, ami kiváltotta? Beszélj az indulásról!
Általános iskolás lehettem, amikor átírtam Arany János A walesi bárdokját aktuálpolitikai paródiává. Bár a szüleim sok embernek megmutatták, és rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, a dolog ennyiben is maradt.
Harmincévesen írtam az első saját versem, egy csúnya szakítás után egy slam poetry versenyre. Ez lett a Nemek című és emlékszem, amikor elkészült, elküldtem Devecsery László barátomnak, hogy nézzen rá.
Sosem fogom elfelejteni azt az estét. Elküldtem az üzenetet, Laci megnézte, aztán hosszú csend. Majd megcsörrent a telefonom, a vonal túloldalán a Laci, és egy kis bevezető után a következőt mondta:
“Robikám, ez k#rva jó!”
Életemben akkor hallottam őt először káromkodni. Ezzel pedig elindult a költői pályafutásom, mert nem sokkal később már az ITT-HON antológiában szerepeltek versem, majd egy évre rá az önálló kötetem, a Csillaghattyú is megjelenhetett.
Csillaghattyú kötetbemutató 2018 - fotó BDMK
5. Úgy tudom, a helyi egyetemen tanultál. Abban az Alma Materben, melyet számtalan ismert irodalmár, költő és tanár vallott igazi otthonának! Hogyan hatott Rád ez a miliő? Befolyásolta életedet, döntésedet? Hogyan emlékezel ezekre az időkre?
Valójában sohasem jártam egyetemre, csak 2014-ben meghívtak a RANEPA (Orosz Nemzetgazdasági és Közigazgatási Elnöki Akadémia) "Állam, politika, társadalom: kihívások és stratégiai fejlesztési prioritások" című konferenciájára Jekatyerinburgba. Ott rajtam kívül mindenki diplomás és tanár volt.
A témámat röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy az állam szerepvállalása a modern oktatásban. Már akkor sem tartottam hasznosnak a sablonos gondolkodásra nevelő iskolákat, amelyek csak gyári összeszerelő-munkásokat képesek előállítani, nem pedig tudósokat, orvosokat és tanárokat. És szó se róla, mindegyikre nagy szükség van, de jelenleg a gyárak kiszolgálása felé nagyon elbillent az egész, és most tanárból, orvosból meg ápolókból sincs elég, csak, hogy mást ne mondjak.
6. Én irodalmi munkásságodon keresztül ismertelek meg. Bár a fiatal alkotói generációhoz tartozol, mégis sokat hallunk felőled. Bár manapság az irodalmi, költői jelenlét nem feltétlenül a megjelent kötetek, antológiák számában minősíthető, mégis a kíváncsi irodalomkedvelő hol találkozhat verseiddel?
A már említetteken túl (ITT-HON, Csillaghattyú) szerepeltem három másik antológiában az elmúlt pár évben. Igaz, ezek közül csak egy volt magyar nyelvű, méghozzá a 100 X SZÉP VAS MEGYE. A másik kettő az USA-ban jelent meg. Ezek közül az egyik egy karanténantológia volt, ami a global insides - the vaccine címet kapta. Meghívtak, lefordították a versem, nem volt vele túl sok dolgom. A másik az A critique of the Gods című volt, ez tavaly jelent meg.
Pályáztam és beválogatták a versem.
Fellépéseket ritkán vállalok, főleg galériákban, kisebb helyeken tartok költői esteket. Ezeket mindig igyekszem interaktívvá tenni, bevonni mindenkit a közös gondolkodásba, hogy sokkal inkább a versek legyenek a középpontban és ne az én személyem.
7. „Néha túl jó, hogy hamis legyen” - olvastam Rólad egy írást. A Bájoló című programsorozat vendége voltál a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtárban ahol életérzések, társadalomkritika, életvillanások, személyes hangulatok, varázslat és józanság volt a téma. Ott hangzott el, hogy manapság nincs igazán presztízse a költészetnek. Igaz, néhány ismerős rím előhívja régi, iskoláskori emlékeinket, de arra már ritkán szánunk időt, hogy egy-egy verseskötettel a kezünkben leüljünk, és elmerüljünk létünk titkaiban. Te hogyan látod mindezt?
Bármit is gondoljunk felgyorsult világban élünk, ahol másodpercenként jönnek az értesítések és a hírek.Itt alapvetően két lehetősége van egy költőnek: vagy alámegy és kilenc másodperces olvasási élménnyel próbálja elkápráztatni az embereket. Vagy, próbál olyan témákat választani, és úgy írni, hogy a kész mű végül hatást tudjon elérni. A magam részéről inkább a második úttal próbálkozom, mert elég sok a trash így is.
8. A Költészet Napja mindig ünnep! Rendszeres vendége vagy a helyi rendezvényeknek. Mi a véleményed a vasi és az országos irodalmi élet közvéleményre, közérzetekre gyakorolt hatásáról. Mit jelent neked a slam poetry érzés?
Valahogy kicsit talajvesztett lett a társadalmunk. Hiába vannak tehetséges fiatal költőink, ha megragadnak egy-egy helyi slam poetry közegben. Mert a költészetben is megjelent egy elit, akik döntenek, aztán csodálkoznak, hogy a protezsáltjaik nem érik el a kívánt nemzetközi sikert.
És vagyunk mi, akik a saját utunkat járjuk, és azokban az időkben érünk el nemzetközi sikereket, amikor itthon szinte láthatatlanok vagyunk.
Persze a slam poetry-t sem akarom leszólni, mert kellenek az ilyen rendezvények, de ha ezek a csoportok nem tudnak megújulni, akkor hosszú évekre konzerválhatnak káros állapotokat. Így a tehetségek elkallódnak, és végül ugyanott maradunk, egyhelyben.
9.Szeretném megkérdezni, van-e már kiforrott ars poeticád?
Azt vallom, hogy az én igazságom nem az egyetlen igazság, így a verseimnek sem lehet egyféle megfejtése. Emellett szeretem három ponttal zárni a sorokat, hogy mindenkinek meglegyen a lehetősége arra, hogy továbbgondolja az általam leírtakat. A költészet nem szólhat pusztán a szépelgésről, mert a minket körülvevő világ nem mindig szép. Egy vers mindig legyen olyan, mint az élet maga, hol keserű, hol depressziós, helyenként vidám, vagy épp erotikával átitatott, mert ez mind-mind az életünk része. Azzal, hogy a virág szép, nem mondunk semmi újdonságot…
10. Minden alkotótól, így Tőled is megkérdezem, milyen terveid vannak az irodalmi jövődet, alkotói kiteljesedésedet illetően, hiszen vallottad, a versek a kreativitás kiteljesedését hozták el számodra, mégpedig totálisan új formában?
Azt hiszem Latinovits fogalmazta meg a legjobban, hogy mi a vers. És ellentétben egy újságcikkel, ami bármikor elavulhat, a vers a születése pillanatában a halhatatlanságra tart igényt. Éppen ezért sokkal több törődést, tudást és odafigyelést igényel. A versszakokba lényünk legjavát, az egyetemes tudásunk esszenciáját kell belesűrítenünk, mert ezzel tudunk korlenyomatot képezni és útmutatást adni.
Egy második önálló kötet még mindenképp tervben van, az elmúlt években készültek is új versek, de még nem tudom, mit hoz a jövő. Dolgozom az ügyön!
Záró gondolatokról meditáltam a riport kapcsán, de rájöttem, nem is olyan egyszerű dolog ez. Eddig azt hittem,ismerem Nagy Róbertet, az alkotásai, tevékenysége és a találkozásaink alapján. Tévedtem. Fiatalsága, életfelfogása, versei egy másik világot jelentenek a mi generációnk számára, s először át kell szakítanunk azt az időfalat, amelyik elválaszt bennünket. Számukra a költészet maga a kétely: "hiába születtem szabadnak, ha rabnak nevelnek… korlátolt személyiséggel lázadni mit ér?" Teszi fel a kérdést az egyik legerősebb versében.(Menő-pauza és meló-dráma, avagy egy slam poetry margójára ) Olvassák el verseit, a válasz ott van kódolva. Köszönöm a beszélgetést, további tartalmas alkotóéveket kívánok, sok irodalmi sikerrel.
Pődör György
VERSEK:
Fellegvár
Fátylad felszívja az összes könnyemet,
s mikor túlcsordul, hát szakad, s halk
esőként mosod le rólam az összes ártó
szellemet.
Bárány vagy, kit Allah vezet, s ha kell,
most eltakarod előlem a csillagos eget,
mert túl sok a titok, mire választ nem
kereshetek.
Bennem tomboló kósza zivatarrendszerek,
feltöltött gomolygás, csillogó viharkabát,
de ha befogod a szemem, újra láthatom a
ragyogást.
Barikád
Mondd, mi az élet? Szemedben
egyszerre látom univerzumunk
tündöklését és bukását, mégsem
értem a választ, mit a mosolyodba
rejtettél.
Gyújts bennem világot! Elég,
ha a ruháinktól megszabadulva
jutunk el a fürdőszobáig? Vagy
kell még hozzá némi forró víz?
Valami, amit még felveszel?
Ötezer éve próbáljuk már jól
csinálni, de mindig olyan lesz,
amilyen lenni szokott; Te meg
úgy játszol velem, mint fekete
lyuk a pulzárral.
Úgy tapad tested a lelkemhez,
hogy eseményhorizonton ragadt
molekulának érzem magam csupán,
kívülről csak egy villanás, belülről
több évszázadnyi szenvedés és magány.
Iokaszté
Az ember számot vet,
s vihart arat, vagy bérszámot,
de a vihar marad, legyél
napszámos, és a vihar arat,
húzz sorszámot, majd
a vihar csinál nyarat?!
Te meg elhiszed, hogy
a felhők felett mindig…
De nekem nem jutott
választás; szocpolért
szült meg az anyám:
élethazugságért
vállalt lakhatás.
Igaz, a vágóállat is boldog
míg rá nem döbben
a sorsára, én is
igyekszem a lehető
legkevesebbet gondolni
a gyerekkorom
ambivalens voltára...
DE, MAJD ÉN! Én! én... -
Én majd jó apád leszek…
Leszek? De ahol ÉNek
szól', ott mindennek
a rabság parancsol; s Te
uralkodsz őrökön, örökké.