Írni, írni, írni

Írni, írni, írni

„Csak olyankor szabadna írni verset,
mikor kihagy sejtekbe mart fegyelmed
és ösztönöd mitsem latolva mozdul
a fontolások rakta falakon túl.”
(Baranyi Ferenc.: Verset írni)

Írni, írni, írni,
forrót és meleget,
langyosat olvastunk elégszer eleget.

Írni a semmiről
az is már valami.
Elolvassa talán azt is pár valaki,
és mondják egymásnak,
milyen jó e hír ma
(valaki olvassa, a Senki meg írja).

Ha lesz a senkiből
valaki majd egyszer,
a semmiről írni az lesz majd a rendszer.
A semmiről írni,
a semmiségekről,
régi jó mesterek szent mítosza megdől,

akik mind, ha írtak
annak volt veleje,
csattant a vége, sajgott az eleje,
megírták, ami fájt
és oda is vágtak,
szellemük a múltból a jövőbe vágtat.

A jelen meg marad,
egyhelyben toporog.
Semmiről firkálni: így áll ma a dolog,
semmiről, senkiknek
(hiszen azzá lettünk),
senkiként az Idő elhalad mellettünk.

Tenni kell valamit,
valamivé válni,
megírni ezerszer, semminél jobb bármi.
Írni, írni, írni,
forrót és meleget,
langyosat olvastunk elégszer eleget.

Izzani! Úgy írni,
mert akit a Hő visz,
Senkik hideg földjén lesz Valaki ő is.