FÉLBENMARADT FÓLIÁNS

Írta: Pődör György


Közzétéve 5 hónapja

Megtekintések száma: 126



     FÉLBENMARADT FÓLIÁNS

 

           Emlékezés Édes Emil költőre

             (1947-2016)

   Tulajdonképpen rendhagyó módon kezdődött a mi versekkel „összeláncolt” barátságunk Édes Emil költővel. Fóliánslapok címmel jelentettem meg irodalmi portálon egy hármas szonettet, amire ő gyönyörű Balassi strófákban válaszolt.

Innét aztán versekben küldtük egymásnak életünk nyilvános morzejeleit láncversek formájában. Verseinket mindig a gondolati összekapcsolódás jellemezte, mint a szívek együtt rezdülése. Tökéletesen ismerte a szonettformákat, játszott velük s kényes volt a mások által elkövetett apró kis hibákra is. Láncverseink természetesen a későbbiekben kizárólag szonett formában jelentek meg. Minden klasszikus versformát ismert és felhasznált nyelvészi és művészi tökéllyel. Egyszerre tudott lenni barátságos és akkurátos, ha mások verséről írt véleményt. Igényességének mértékét mi sem jelzi jobban, mint amit Múzsájához írt versében megfogalmazott. Álljon itt belőle egy részlet: ”Jó lenne,ha tudnám,hogy lehet-e tökéletesen,kifogástalanul,szépen és érzelmesen, fülbemászóan, kedvesen Hozzád sóhajtanom, Kedvesem, sőt még ennél is több: értelmesen, logikusan és következetesen, vállalva minden kritikát, melyekben mozsarakban törik apróra szavaimat, kiforgatják legféltettebb gondolataimat, kifigyelik Tehozzád szálló, legbensőbb vágyamat denevérszárnyakon repkednek be lelkem tornyaiba, széttúrva durván, kegyetlenül mindazt, ami még egyben van, mert nincs benne állandó, amelyhez viszonyítani lehetne, változik értéke, hogy majd újabb áldozat válhasson belőle, pusztuljon ki végleg az érzelem, hogy a szavakkal ölni lehessen, hogy a szerelem gyilok, a tudás méreg, a szabadság rabsággá legyen, de mégis a jóra vágyva, minden tökéletesen megvalósíthatóra, hogy szándékomnak megfelelően, ….”

és folytatódik sorról sorra ez a csodálatos rombuszversbe írt hitvallás. Valahol ennél a kiemelt versnél találkoztunk mi ketten szellemileg, s bár a sors nem adta meg a fizikális baráti kézfogást és férfias ölelést, lélekben ezt sokszor megtettük. Elküldtük egymásnak verseinket, a neten keresztül naponta többször is „szót váltottunk”, ám még a hangját sem ismerem. Istenes témájú versei is az élet értelméről elgondolkodó emberről tesznek tanubizonyságot, mellőzve minden formalizmust, egyediek – és ahogy írni szoktam- Édesemilesek.

Azt hiszem, akkor fejezem ki pontosan az ő igazi, belső énjéről, ha halkan megjegyzem: nem volt a szó megszokott használatában vallásos, és semmiképp nem volt ateista. A létező világban élve kutatta benne a teremtés lényegét, a művészetekben, a matematikában, a filozófiában is szüntelenül istenkereső ember volt.

Érzelmeit is finoman fejezte ki verseiben a családról, a szerelemről, az életről és a halálról egyaránt. Felkészült mindenre, s tudatosan, megfontoltan döntött, még verseinek publikálási sorrendjéről is.Talán mi sem fejezi ki hitét jobban, mint az általam utolsóként ismert, klasszikus formában megírt, az Aquinói Szent Tamás második istenérve című szonettje, melyben oksági elv alapján bontja ki gyönyörűen Isten létezését. Veretes zsoltárversei egyedülállóan jók. Az Arcok és énekek című antológiában is igényes versekkel jelentkezett. Kár, hogy az idei kötet megjelenését, melyben több írása is megjelenik, nem érhette meg. Fóliánsba terveztük Láncverseinket is, azaz önálló kötetben szerettünk volna bemutatkozni velük. Hívó versnek neveztük az első (általában az általam írt) verset, s ehhez láncban kapcsolódott mindig a válaszvers. Most, amikor emlékező időmben újra olvasom a félszáz verset, rádöbbenve veszem észre, mennyire rá tudott hangolódni egy-egy gondolatra, szóra vagy idézetre. Finoman átértelmezve, a saját belső énjére kódolva igyekezett megfogalmazni válaszokat. Talán szimbolikus, amit az utolsó páros versünk címei kifejeznek: Zárt láncú végtelen – Rövidre zárva.

Igen! Az élet rövidre zárta ezt a szép sorozatot. Édes Emil költészete sok alkotó számára követendő példa, föleg azoknak, akik az elgondolkodtató, hittel megérintett verseket szeretik. Bízom abban, hogy egyszer önálló kötetben is olvashatjuk sorait.

"http://www.poet.hu/szerzo/Podor_Gyorgy"

Az utolsó láncszem

Édes Emilnek- immár odaátra

Dermeszt lelkemben még a kihűlt helyed,
érted a mennyet kell újra nyitnom,
ahol szíved helyén versed lükteted
egy tavaszi könnyharmatos szirmon.

Istennel is úgy vagyok, ahogy veled:
még nem találkoztunk útjainkon,
most előnyöd van, te Őt már ismered,
de nem osztozhatunk meg a titkon.

Az Univerzumból csak az űr árad,
galaxisával térdre dönt a bánat
és minden szó megszorul a számban.

Kőpengés percekkel múlik az idő,
bazalt-éjszakákon az emlék kinő,
s keserves szonettként sír a láncban.

(A Láncversek lezárásaként- az örök versbarátság emlékére)