Erózió
Írta: Fábián József
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 233
Erózió
Lezuhant, megbabonázott figyelme sokszor semmivé vált; folttá fröccsentett emlék lesz minden érzelem! Halkan süllyedő, ordas fuvalmak elől menekülnék! Meg-meglibbenő kacsázó mozgásban meginog a túlélhető Holnap is! Megszakadva önmagába cikázik a kurta zárszó! Számtalan látható, aprócska pilledarabban szétszóródnék a hűséges Kedves szemében, hogy megváltó könnyek gyöngye is boldogságot üzenhessen! Megszédített atomjaim egyre csak önmagukban körbe járnak, mint folyamatos labirintus-spirál!
Apránként mindennap egyre jobban magához követel a Múlt! Szárazon puffanó homokzsák-életem szabadon szakadékba zuhan, ha hagyom! Csöpp ígérgetések parafa dugói már nem tudhatnak lázba hozni: föld feletti sávban még megpróbálom összegyűjtve tartalékolni lélek-energiáimat, amennyi maradhatott! Elhalasztott elmúlásban is meddig maradhatok ép-halandó?! Zsúfolt lépcsőfokokról, mint sántító Héphaisztoszt szándékosan lelöknek; kitűzve tátongó magasba, mint szánalmas, kisstílű trófeát!
Alig-mosolygó arcomra szomorúságom gaz-árnyéka
rávetül! Egyetlen lüktető bordában kénytelen dobbanni még lyukasodásnak indult szirom-szívem, mert minden sebzettség csupán önmagában érezhető! Élére állított várakozásokban rosszul idomítható pillanatokból újabb sorstragédiák születhetnek! Büntetés csillag-alakban pottyantott ürülékbe belelépni! Megfülledt beszédű nőknek széptevő bókolgatás már mit sem ér; önmaguk botokszolt mű-hasonmásaiba szerelmesek már mind! Síkos kézfogások ígéretein gyakorta tűnődök!