Írta: Török Nándor
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 287
Epistola Dantéhoz
(Baranyi Ferencnek tisztelettel)
I. Prológus /Vallomás/
Olvasom Poklodat bősz élvezettel,
s mivel nem birtoklom dallamos nyelved,
kíváncsiságomra két költő-mester
(párhuzamosan) szép szóval felelget,
s időmértékkel, rímes terzinákkal
a föld porából könnyen felemelnek:
- bölcs a bölcs igének nem fordul háttal-,
látom (a világ rossz fogát, mi odvas),
mit elkövetni ma ember nem átall,
s azt, hogy „aljas, ki aljas szóra szomjas,”*1
mert hallgatással ugyanannyit vétett,.
ha nem szól ellen: - Engem te ne oktass!
Elkárhozott lett ez a földi élet.
II. Az erény magja
Elkárhozott lett ez a földi élet,
minden, mit írtál, minden aktuális,
a múlt a mában oly gyakran feléled:
sebeket tép fel s új sebeket vág is
a gyarlók szívébe és az agyába,
de mára mindez már megunt s banális,
és oda jut végül a bátor, a gyáva,
hogy fásult elmével mindezt feladja,
s tükörbe nézve nem ismer magára.
Rossz földbe hullott az erénynek magja
(mint Firenzében, hol éltél egykoron).
Bugyraidba jusson, ki ezt tagadja,
sajnálni azokat ott lenn nem fogom.
III. Múlt a mában
Sajnálni azokat ott lenn nem fogom,
kik úgy dacoltak e földön az éggel,
hogy maguk tákolta mesterkélt jogon
(amit igaz ember ésszel nem ér fel)
már minden főbűnt erénynek szavaztak,
s testüket átszőtte mára a métely,
de ez csak jelképes kezdete annak,
ami várja őket, ha üt az óra,
mikor belülről majd tovább rohadnak,
s rongy életüknek bűzös takarója
végleg rájuk ég a kénköves lángban,
lelkük kínok közt a köröket rója,
ahogy általad már ezt megcsodáltam.
IV. Az igazság
Ahogy általad már ezt megcsodáltam,
talán mégis van igazság a Földön(!),
átéltem veled, s mint te, holtra váltan
elhittem, van hely rosszabb, mint a börtön.
„Itt akkor él a jóság, hogyha meghal” *2.
s ehhez az kell, hogy örökké gyötörjön
(ha közben könny és vér folyik, az nem baj)
az életedben felhalmozott gazság,
mi lent majd lassú kínok között felfal.
Felül a mélység, mélyben a magasság
(mint hízelgőknek híg ürülékfürdő,
s hazug jósokat kísértő igazság):
hová vezet ez a feneketlen kürtő?
V. A kétkedő kérése
Hová vezet ez a feneketlen kürtő?
Szkeptikus gúnyámat végleg levetem,
ha bizton tudom (mint kétkedő költő),
hogy uralkodnak a földi szemeten,
s aki mindezt már megélted megérted:
méltán bizalmatlan, ki még eleven.
Szavaid te is két karáttal mérted,
s most hittel, reménnyel felvértezetten
(mint bűnös alak) szám, ekképpen kér meg:
- Légy kalauzom (mint hajdan ti ketten)
nékem te mutasd meg az igaz poklot,
és bocsásd meg, hogy erre vetemedtem,
terád testáltam ezt a kényes posztot.
VI. Kérdések sora
Terád testáltam ezt a kényes posztot,
legjobb tudója vagy a másvilágnak,
s én, kinek a sors lapokat nem osztott
hódolni szeretnék a tudásvágynak.
„Bűnözve bánni bűnt biz lehetetlen”*3.
tudom, de belülről kérdések rágnak,
kíváncsiság emészt eszeveszetten:
Valóban létezik megtorlás alul,
és nincs bűnös, akit nem érnek tetten?
(Ez a kérdés mást is kínoz cudarul)
S a pajzson, mi szoros, nincsenek rések,
és nincs kegyelem, ha bárki megjavul?
Hogy működnek a tükör-büntetések?
VII. Contrapasso
Hogy működnek a tükör-büntetések?
Utána néztem (irigylem a ravaszt,
aki kifőzte), s a szóval most élek,
én is kiagyaltam néhány contrapass’t,*4.
mi bővítheti a bő kínálatot:
Ki hiszékenyre adósságot akaszt,
azt lógassák fel, mint vágóállatot!
Aki kapzsin dúskál minden jóban,
az koplaljon ott lent néhány századot!
És annak sebeit fürdessék sóban,
ki élőt egyszer is kínoz s meggyötör!
Van még ötletem több is, de jól van,
attól a földi lét még nem tündököl.
VIII. Próbálkozások
Attól a földi lét még nem tündököl,
hogy a bűnös lélek ott lent meglakol,
s csapkodja folyton egy erősebb ököl.
Te ott vagy már a Sztüx túlpartján, ahol
tudják a lelkek, hogy nekik már ennyi,
de az ember itt, a Földön valahol
csak egyet akarhat: Embernek lenni!
Próbálkozik szegény, mégsem sikerül:
tanul szeretni, de tud jókat enni,
inni s még pár dolgot ezeken felül.
Jövője tiszta (bár nem vagyok vátesz),
legvégül mindenki oda lekerül,
s valami vétket magából hozzátesz.
IX. Terv szerint
Valami vétket magából hozzátesz
mindenki a gazdag műgyűjteményhez
(és a kapu őrzője kérdi: - Hát ez?),
s a kis vétkű kisebb fájdalmat érez
(oly mélyre nem kerül, mint aljas társa,
kinek bűnlajstroma bő s terebélyes).
Azt, biztos, hogy forró szurokba mártja,
s amaz, mint fába szorult féreg ordít,
bőre úgy hámlik le, mint a kabátja,
de kínzója rajta nagyokat lódít,
és folytatja sorban pontos terv szerint,
s ha nagyon unja, a sorrenden fordít,
aztán újra kezdi, elölről megint.
X. Visszakozás
Aztán újra kezdi elölről megint.
Ezt jobban tudod, ki láttad a poklot,
s engem a félelem őszintén megint:
nem csinálhatok magamból bolondot
(láttad a több ezer fájdalom honát),
vágyamról ezért időben lemondok,
mindenki élje le kiszabott korát.
A ronda Kerberosz hiába vár rám,
s Nessus, Kelainó várja ki sorát,
Rondakörmök s más démonféle ármány,
akkor jövök csak, ha eljön az idő:
akkor már nékem is forrhat a kátrány,
és kérdik majd tőled: - Ki az, aki fő?
XI. Meggyőzés
És kérdik majd tőled: - Ki az, aki fő?
-„Feleútján a földi létezésnek” *5.
ide vetődött, s szemének nem hisz ő?
Győzze meg hát egy vérfagyasztó ének,
amit nem hallott még se élő, se holt.
Jöjjenek rútabb, karmos mocsár-lények,
több szörnyszülött kell, mi valaha is volt
és körötte jobban lobogjon a tűz,
s ha a félelem már csontjáig hatolt
nőjön át a testén szederinda s fűz
(sínylődjön nappal és szenvedjen éjjel),
hogy megtanulja, kit sorsa ide űz:
„Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!*.6.
XII. Epilógus /Köszönet/
Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!
E leckét még idefent megtanultam,
ilyet költő és ember mégse szégyell
(jövőmre így lesz hatással a múltam),
s köszönet ezért három mesteremnek:
előttük tisztelgek féltérdre hulltan.
S a fogas-évek szállnak, egyre mennek,
foghíjasan már ízlelgetem a szót,
ha átcsapnának rajtam is a szennyek,
a poézis vívja a végső asszót,
és a pást mellől - vagy Te, vagy Te, vagy Te-,
tőletek várom az örök biztatót:
Baranyi, Babits és tőled, ó, Dante.
*1.(XXX. 148._Baranyi fordítás)
*2. (XX. 28._Babits fordítás)
*3. (XXVII. 119._Baranyi fordítás)
*4. „Eredetiben ’contrapasso’: a pokolnak az a törvénye, mely szerint, ahogyan életükben vétkeztek a bűnösök, úgy bűnhődnek holtuk után.”(Baranyi ford. Jegyz. 268.old.)
.*5. (I. 1._Baranyi fordítás)
*6 . (III. 9._Babits fordítás)