Életidomárok - 3. rész
Írta: Szoó Virág
Közzétéve 7 hónapja
Megtekintések száma: 190
MINDENKI: megtapsolják
LILLA: (megöleli Fannit) Jaj, istenem! Ezt megkönnyeztem!
SÁRI: Fannikám! Ez nagyon jó lett! Ebben a szellemben indulhat a nap!
GERDA: Még a hátam is lúdbőrözött!
FANNI: Bevallom, egy kicsit én is megmámorosodtam…
HELGA: (bejön, kerülgeti a többieket, az asztalánál pakolászik, belekóstol a sütibe) Hmmm! Ez nagyon finom lett, Eszti!
ESZTI: Csak egyszerű pitetészta.
Csengetnek, lassan mindenki néhány könyvvel, mappával a kezében órára megy, kivéve Sári, Fanni és Lilla
EMESE: Jaj! Ez már becsengetés!
KATA: Na, én megyek órára.
SZILVI: Felfelé jössz?
KATA: Nem, idemegyek a tízesbe.
ESZTI: Várj, Szilvi, én a másodikra megyek.
SZILVI: Picur! Megvárhatlak?
ESZTI: Hááát… (nevetve kimennek)
EMESE: (még fáradtan pakolászik) Nincs első órátok? De jó nektek!
SÁRI: Ja, majd utána lesz hat…
EMESE: Bocs, akkor nem szóltam. Még bekapok egy kis sütit. Ez isteni! Milyen kár, hogy nekem sosincs ilyesmire energiám…(legutolsónak indul órára)
Sári, Fanni, Lilla
LILLA: (leül az egyetlen ócska fotelre, ölében A/4-es dolgozatlapok, javítani kezd)
FANNI: Te mindig így javítasz?
LILLA: Hát, nézd meg az asztalomat! Nem nagyon férnék el rajta. Meg így legalább hátradőlhetek kényelmesen. (nagyot sóhajt)
FANNI: Mi volt ez a nagy sóhaj? Melyik díszes társaság irományaival küzdesz?
LILLA: A 10. c. Aranyosak! Szeretem őket! Csak tanulni nem akarnak.
SÁRI: Mint nekem a 11. d-sek. Fanni, nem baj, ha én még ezt gyorsan lefénymásolom? Aztán mehetünk aktivistázni.
LILLA: Mit csináltok?
FANNI: (mutatja a plakátot) Ezt a felhívást akarjuk kitenni. Hátha a diákok is csatlakoznának. Sárikám, drága! Ezt is lehúzod vagy három példányban?
SÁRI: Persze, add csak ide!
ÉVA: (bejön) Sziasztok!
LILLA: Ó, a 11. c-sek azt mondták, hogy már ma is kockásban jönnek.
MINDENKI visszaköszön Évának
ÉVA: Az osztályod?
LILLA: Az osztályom tavaly elballagott!
ÉVA: Jaj, tényleg!
LILLA: A 11. c-ben csak törit tanítok. De így is büszke vagyok rájuk!
ÉVA: Hát, nem tudom, hogy hogy veszi ki magát, ha mi buzdítjuk lázadásra a gyerekeket!
SÁRI: Szerintem most pont ez a dolgunk. Na, mindjárt jövök, Fanni!
FANNI: Oké. Megvárlak. Szerintem is jó, ha tudják, hogy miért tiltakozunk, illetve küzdünk. Amikor a „ne menj suliba” akció volt, én még a szülőket is bevontam. Nem is jött, csak két diákom. És az egyik anyuka elnézést is kért előre, mert a törekvésekkel egyetértett, csak például az ő kislánya nem akart kihagyni egy napot, amikor a szerelmével találkozhat itt.
LILLA: Édes szívem!
ÉVA: Kati volt?
FANNI: Igen, ő. A lényeg az, hogy szerintem nem baj, ha őszinték vagyunk a gyerekekkel.
ÉVA: Persze, hogy nem baj, de azért ezzel a buzdítással kapcsolatban nem vagyok biztos, hogy a mi dolgunk. De lehet, hogy nincs igazam.
LILLA: Nem voltál itt, Éva, nem hallottad, micsoda parafrázist írt Fanni mára!
ÉVA: Na! Egy újabb vers? Elolvashatom?
FANNI: Persze, várj, hozom.
LILLA: Kár, hogy nem hallottad, hogyan olvasta fel! Én még meg is hatódtam!
FANNI: Tessék!
ÉVA: Köszönöm! (olvas)
LILLA: Fannikám! Neked mikor jelenik meg már egy versesköteted?
FANNI: Nem tudom, Lilla! Igazából ezek csak stílusgyakorlatok, amiket írok. Főleg parafrázisok.
LILLA: Azért én olvastam már önálló versedet is!
FANNI: Igen, van olyan is, de nem érzem úgy, hogy bármelyik is átütő lenne. Akkor meg minek?
LILLA: Ne legyél kishitű! Szerintem jókat írsz! Szedd csak össze, és add ki! Nyomdai kapcsolattal szívesen segítek.
FANNI: Igazán kedves vagy! De egyáltalán nem biztos, hogy rajtad kívül bárkit is érdekelne. Annyi önjelölt költő van az interneten is, hogy Dunát lehet velük rekeszteni. És nagyon vegyes a színvonal! Verseskötetet meg csak a legelvetemültebbek vesznek.
LILLA: De ha van egy saját köteted, az neked legalább egy kézzel fogható bizonyítéka annak, hogy alkottál valamit. Persze a világhírt nem tudom garantálni!
FANNI: Maximum városszerte lehetek világhírű! Sári is mindig rugdos, hogy legyen kötet. Hát, majd meglátom!
LILLA: Tudod, először én is bizonytalankodtam, hogy megjelentessem-e a kis „novelláimat”. De aztán páran biztattak, és akkor úgy éreztem, hogy érdemes.
FANNI: Igazán jól tetted! És most, hogy állsz a második könyvvel?
LILLA: Már nagyon benne vagyok. Sokkal jobban szeretem, mint az elsőt! Talán azért is, mert az inkább emlékezésekből állt össze, ezt meg most élem, és közben írom. Ettől egyszerűen elvarázsolódom. Nem is értem néha, hogy mit keresek itt!
FANNI: Ne viccelj! Aki nálad lelkiismeretesebben, több szeretettel tanít, az csal! Te vagy A Tanár!
LILLA: (mosolyog) Nagyon kedves vagy, Fannikám! De már nem érzem, hogy mindent megtennék a gyerekekért. Egyszerűen nincs energiám! Ezt az évet is úgy kezdtem, hogy legszívesebben be se jöttem volna!
FANNI: Te? Mit dolgoztál, készültél tavaly a szalagavatóra? Meg a kilencedikesek bemutatkozó Ki Mit Tud-ját is Te találtad ki, és szervezted meg! És hány osztályban tanítasz magyar-törisként! Nem is értem, hogy pont Te hogy mondhatod, hogy nem teszel meg mindent!
LILLA: Szép, szép ez! De már nem olyan, mint tíz évvel ezelőtt! Néha jobban szeretnék egyszerűen otthon maradni, olvasgatni, kertészkedni. Képzeld! Már virágzik a téltemetőm!
FANNI: Azt nem is tudom, milyen!
LILLA: Na, majd hozok neked néhány tövet! Van lila is, meg fehér virágú is.
FANNI: Azt megköszönöm! Nekem úgysincs sok koratavaszi virágom a kertben.
LILLA: Nekem van sok! A téltemető évelő, de rengeteg hóvirágom, tőzikém, krókuszom van, aztán majd bújnak a nárciszok, jácintok, tulipánok! Én úgy szoktam, hogy a hagymákat hervadás után kiszedem, pihentetem, aztán ősszel újra elültetem, mert korábban volt, amelyik pár év után már nem virágzott. Így viszont mindig gyönyörű. A kannavirágot meg ősszel szoktam kivenni, és tavasszal újra elültetni. Már alig várom, hogy ezzel foglalkozhassak!
ÉVA: Ez nagyon jó, Fanni! De jól érzem, hogy kicsit bizonytalan vagy a tiltakozással kapcsolatban?
FANNI: Nem, egyáltalán nem!
ÉVA: Csak, mert itt azt írod, hogy „hitemet nem erre tettem”, hogy „nem tehetünk ma sem semmit”.
FANNI: De ez nem én vagyok! A vers eleje valójában párbeszéd! Valakivel, aki fél. Bár, persze! Tulajdonképpen ez is én vagyok, hisz nem tudom, hogy mi lesz ennek a vége. De abban nem kételkedem, hogy most ezt kell tennem! Kiállni kockásan és bátran! Évek óta csak nyavalygunk, hogy ez nem jó, meg az nem jó, hogy mennyire nem a szakmai szempontok számítanak az oktatásban, és egymásnak siránkozunk, hogy rugalmatlan a tananyag, hogy a tanítás mellett mennyi fölösleges adminisztráció van, hogy nem rendelhetjük azokat a tankönyveket, amiket mi jónak tartunk, és folytathatnám. Most végre adódott egy lehetőség, hogy összefogjunk. Hogy együtt álljunk ki a közös ügyért, a gyerekek jövőjéért!
LILLA: Te, kis vezérszónok!
ÉVA: Persze, tulajdonképpen egyetértek, csak igazából nem tudom, érdemes-e!
FANNI: A francokat sem érdekli! Egyszerűen kell! Mert ez végre egy lehetőség! Én legalábbis valami ilyesmire vártam régóta! Akkor nem kérdés, hogy élni KELL vele!
ÉVA: Látom, nagyon elszánt vagy!
SÁRI: (visszajön) Mehetünk? Négyet másoltam a plakátból. Elég lesz?
FANNI: Szerintem, igen. Celluxod van?
SÁRI: Hát, az lehet, hogy nincs.
LILLA: Nekem van!
FANNI: De jó! Köszönjük!
LILLA: Menjetek csak, ifjú aktivisták!
FANNI: Ifjú? Így negyven fölött?
LILLA: Ó, hát hozzám képest ti még ifjak vagytok!
SÁRI: Egyébként tényleg furcsa, hogy Robin kívül valóban mi vagyunk a fiatalok, akik így egy-két éven belül jöttünk ide 15 éve.
FANNI: Én 19 éve jöttem.
SÁRI: Ja, bocs!
ÉVA: Taknyosok!
LILLA: Tojáshéj a fenekükön!
SÁRI: Jól van, Mamák! Akkor most lelépünk.
FANNI: Feltéve, hogy kapunk engedélyt a távozásra…
LILLA: Menjetek csak!
FANNI és SÁRI kimennek a plakátokkal a kezükben.
LILLA javít tovább
ÉVA: (felvesz egy kockás inget) Nem tudod, Nándin kívül valaki a vezetőségből csatlakozik még hozzánk?
LILLA: Én úgy tudom, Károly is.
KÁROLY: (Bejön, kockás ing van rajta) Sziasztok!
LILLA: Emlegetett szamár…
KÁROLY: Rólam beszéltetek?
ÉVA: Igen, hogy vajon te is kockásban jössz-e, de látom, igen.
KÁROLY: Ez természetes! Csak azért jöttem, hogy szóljak, hogy beszéltem Kerekes Zolival, és lejön a 120-asba, és készít néhány fényképet.
ÉVA: Miért nem itt? Itt lenne a leghitelesebb.
KÁROLY: De itt nem férünk el. Jönnek a Csabiék is páran a szakmai kollégák közül.
LILLA: És a 120-asban mögöttünk lehet a tábla.
KÁROLY: Csak egyetlen dilemmám van, hogy vajon megfelel-e a borostám a pedagógusokkal szemben támasztott elvárásoknak.
ÉVA: Hadd nézzem! Szerintem megfelel. (nevetnek)
KÁROLY: Hú! Most megnyugodtam! Na, megyek is, csak ezt akartam. Találkozunk a 120-asban!
LILLA: Ott leszünk!
ÉVA: Várj, én is megyek. Be kell mennem a gazdaságiba.
ÉVA és KÁROLY kimennek
LILLA (sóhajtva tovább javít, néha felnevet) Jézusom!
ISTVÁN: (bejön) Szia, Lilla!
LILLA: Szia, István!
ISTVÁN: Egyedül vagy?
LILLA: Ha bent nincs senki, akkor azt hiszem, igen.
ISTVÁN: Évát kerestem volna.
LILLA: Nem futottatok össze? A gazdaságiba ment.
ISTVÁN: Akkor lehet, hogy megvárom, nehogy megint elkerüljük egymást. Nem baj?
LILLA: Dehogy! Foglalj helyet, igazgató úr!