Életidomárok - 4. rész
Írta: Szoó Virág
Közzétéve 7 hónapja
Megtekintések száma: 213
ISTVÁN: Köszönöm, jobb most így! (belenéz a dolgozatokba) Irodalom?
LILLA: sóhajtva Az. Berzsenyi és Csokonai.
ISTVÁN: Emlékszem, megboldogult Ernő bácsi mennyire próbálta nekünk is tanítani a magyart. De ő nem szeretett dolgozatot javítani, ezért mindig szóban feleltünk.
LILLA: Hát, javítani én sem szeretek.
ISTVÁN: Akkor miért nem inkább szóban kéred számon az anyagot?
LILLA: István, akkor az életben nem érnénk a végére. Így is minden évben görgetünk. És hogyan tanulnak meg az érettségiig fogalmazni?
ISTVÁN: Hát majd érettségi előtt írnak egy fogalmazást, mint mi.
LILLA: És hogyan legyen mindenkinek három-négy jegye egy félévben?
ISTVÁN: Mindenkit háromszor feleltetsz. Vagy megíratod a dolgozatot, aztán feldobod, és amelyik az asztalra esik, az ötös, amelyik pedig a földre, az egyes. (a hangja ironikus)
LILLA: Ezt így nem lehet, István!
ISTVÁN: Dehogynem! Hányan csinálták így a régi nagy tanárok!
LILLA: Nos, én nem tartom őket nagynak, ha így osztályoztak.
ISTVÁN: Nem szabad ennyire lelkiismeretesen csinálni!
LILLA: De akkor meg minek csinálja az ember? Ezt nem lehet máshogy, csak odaadással és lelkiismeretesen!
ISTVÁN: Hát, én meg arra jöttem rá, hogy így nem lehet.
ÉVA: (visszajön) Szia, István!
ISTVÁN: Szia, Éva! Téged kereslek!
ÉVA: Itt vagyok, parancsolj, igazgató úr!
ISTVÁN: Ezzel a Máté gyerekkel kapcsolatban akartam kérdezni, hogy mit beszéltünk meg? Mikor jönnek be a szülők?
ÉVA: Jövő szerdán, 24-én tízre.
ISTVÁN: Jó, akkor, ha hozzád jönnek először, majd kísérd fel őket, légy szíves, hozzám.
ÉVA: Természetesen.
FANNI és SÁRI nevetve bejönnek
ISTVÁN: A fiatalságnak milyen jó kedve van!
FANNI: Szia, István! Hol vagyunk mi már fiatalok!
SÁRI: Szia, igazgató úr!
ISTVÁN: Mennyi kockás inges kolléga van itt!
SÁRI: Nem tiltottad meg, hogy tiltakozzunk!
ISTVÁN: Nem, nem. De tudjátok, mit mondott a dinoszaurusz, mielőtt kihalt?
ÉVA: Azt hiszem, ezt mindenki tudja.
ISTVÁN: Azt, hogy „Juszt sem alkalmazkodom!”
LILLA: De most azt komolyan mondod, hogy ezekhez az idióta rendelkezésekhez, szabályokhoz muszáj alkalmazkodnunk? Hogy ez normális, ami itt folyik?
ISTVÁN: Gyerekek! Én csak azt mondom, hogy mindegy, milyen rendszer van, az iskolának működnie kell. Nem szeretném, ha dinoszaurusz lenne. De most megyek, ha nem haragszotok meg.
LILLA: Majd meggondoljuk! Szia!
ISTVÁN: Sziasztok!
MINDENKI elköszön, majd miután István kimegy, halkan nevetnek, és a dinoszauruszt ismételgetik.
FANNI: Akkor majd mi vállaljuk a kihalást.
SÁRI: Nem hiszem el, hogy nem tud ezen a dinoszauruszos sztorin túllépni!
ÉVA: Azért azt gondoljátok meg, hogy mi itt kedélyesen elvitatkozunk vele, míg más iskolákban nem is engedte az igazgató a demonstrálást.
SÁRI: Más iskolákban meg még részt is vesz benne!
LILLA: Azt nem hallottátok, amit előtte nekem mondott! Azt mondta, hogy nem szabad ennyire lelkiismeretesen csinálni. ahogy én!
FANNI: Ez jó! Akkor minek csinálja az ember?
LILLA: Ezt kérdeztem tőle én is.
ÉVA: Lányok, szerintem mi mindig is komolyabban vettük, és mindig is komolyabban fogjuk venni a tanítást, mint ő! Egyszerűen férfi!
SÁRI: Ő könnyebben beveszi a leszarom tablettát.
FANNI: Néha biztosan nekünk sem ártana!
SÁRI: Nincs nálad egy darab?
ÉVA: Vagy egy dobozzal, hogy mindenkinek jusson!
NÁNDI: (mondat közben bejön, kezében zacskóban péksütemény) Sziasztok! Mit osztogattok?
SÁRI: Leszarom tablettát. Kérsz?
NÁNDI: Ja? Nem, kösz, én már bevettem a mai adagot! (nevetgél) Innen mindenki jön a 120-asba?
FANNI: Majdnem. Helga és Robi kivételével mindenki.
NÁNDI: Akkor már legalább húszan leszünk. Megengeditek, hogy itt költsem el a reggelimet?
SÁRI: Érezd magad otthon! Várj, megfújom a széket, hátha ez is jó pont a vezetőség előtt. (Megfújja Helga székét, kicsit letörli a kezével) Parancsolj!
NÁNDI: Ó! Köszönöm!
FANNI: Unalmas az igazgatóhelyettesi iroda, hogy szinte mindig nálunk reggelizel?
NÁNDI: Hát, az biztos, hogy ott nincs ilyen kellemes társaság. De én azelőtt is jártam ide, mielőtt igazgatóhelyettes lettem.
SÁRI: Ment is a pletyka, hogy mind megvoltunk neked!
FANNI: Aki ilyeneket terjesztett, az csak magából indulhatott ki. Sajnálom!
NÁNDI: (evés közben) Én néha azt sajnálom, hogy nem egy tanáriban vagyunk mind. Így kénytelen vagyok lejönni, ha szép hölgyeket szeretnék látni a számomra érdektelen külsejű, vagy mondhatnám: randa férfiak helyett.
ÉVA: Köszönjük! Ez kedves.
LILLA: Mi pedig azért látunk szívesen, mert mindig hozol néhány bókot. És az ránk fér!
SZILVI: (bejön)
FANNI: Hát te?
SZILVI: Tündi elkért az órámból fél órát, mert nem tudta befejezni, amit a múltkor elkezdtek. Én meg odaadtam. (kezet mos a vékony vízsugár alatt) Ebből már szinte semmi nem jön! Pedig már én is vagy hússzor szóltam Sanyinak.
LILLA: Melyik Tündi kérte el az órát?
SZILVI: A védőnő.
FANNI: Szexuális felvilágosítást tart nekik?
SZILVI: Nem, drogprevencióval próbálkozik.
FANNI: Csak én gondolom, hogy ilyesmit könyvből, vagy előadáson kevéssé lehet „tanítani”. A példa az elsődleges. Könyvről jut eszembe! Szilvi, elhoztam neked a könyvet a finn oktatási rendszerről.
SZILVI: Jaj, köszi! És tényleg olyan jónak írja le, mint amilyennek kikiáltják?
FANNI: Tényleg jól hangzik, ami benne van. Legalábbis átgondoltnak.
SZILVI: És szerinted nálunk is működnének azok az újítások, amiket ők bevezettek?
FANNI: Figyelj, szerintem nem a rendszer, vagy a módszerek azok, amiket át kellene vennünk, mert egy hosszú rész szól arról, hogy miért kifejezetten Finnországra van szabva az egész. A szemlélet az – amin alapul az egész –, amire nálunk is építeni kellene. Náluk ugyanis úgy indult a reform, hogy széles körű felmérés készült a pedagógusok bevonásával. Szóval, azokat kérdezték meg először, akik benne éltek, benne dolgoztak a tanítás világában, hogy hogyan lehetne jobbá tenni a rendszert. Na, ezt kéne átvenni!
SZILVI: És ez az, aminek nálunk a legkisebb a valószínűsége. Sajnos.
FANNI: Hát… Hátha most sikerül a figyelmet felhívni arra, hogy nem nélkülünk kellene dönteni a fejlesztésről.
NÁNDI: Azért ne legyenek illúzióid! Szerintem le se szarják, hogy mi most így kiöltöztünk.
SÁRI: Ha így gondolod, akkor miért vagy kockásban?
NÁNDI: Mert egyetértek a törekvésekkel. Csak kevéssé hiszem, hogy bármilyen hatással is lesz ez az egész demonstráció a döntéshozókra.
FANNI: Ha elegen vagyunk, nem tehetik meg, hogy figyelmen kívül hagyják a véleményünket, a követeléseinket!
NÁNDI: Elegen vagyunk? Nézz szét! A 80 fős tantestületből húszan demonstrálunk. Nincs széthúzóbb szakma, mint a miénk.
FANNI: Az biztos, hogy szomorú, hogy nem tudunk egységesek lenni. Pedig itt most tényleg szakmai követelések hangzanak el. És nem hiszem, hogy aki ma nem kockás, az nem látja, hogy baj van!
LILLA: Na, ezt hallgassátok meg! Azt írja édes Lovász Marcim: „egy jobb korszak érkezik, melyben a sötétség csupán árnyéka önmagának”
(kicsit nevetnek)
SZILVI: Ez jó!
FANNI: Ez egészen költői: a sötétség csak árnyéka önmagának…
LILLA: De az előzőkben is találtam érdekes dolgokat. (lapozgat a dolgozatok között) Mit szóltok például ehhez: „az ismét felmerülő múzsát is végigvezeti a városon az olvasón kívül”
SÁRI: Ez valami vízimúzsa lehet…
FANNI: Aki mindenképpen az olvasón kívül áll… vagy fürdik.
NÁNDI: De az is lehet, hogy ez a Múzsa tulajdonképpen az Excalibur, amit a tó tündére ajándékozott a költőnek. Hogy is volt a Gyalog-galoppban? Azért képzeled magad királynak, mert egy hölgyike a vízirevüből hozzádvágott egy rozsdás kardot? (nevetgél) Ez a jelenet a kedvencem ebből a filmből. Hogy is nevezte a társadalmukat a paraszt?
FANNI? Anarchoszindikalista közösség.
NÁNDI: Az! És a töketlen fecske repülési sebessége? Az is jó jelenet! (nevetgél)
SZILVI: Ezek nagyon jók, Lilla! Van még?
LILLA: Várj csak! (keresgél) Tessék: „Berzsenyi beleunt abba, hogy a folytonosság uralja mindennapjait.”
(egyre jobban nevetnek)
FANNI: Ezért néha megszakította a mindennapokat.
ÉVA: Na, azért ti, magyarszakosok nem panaszkodhattok! Milyen jó szórakozást nyújtanak ezek a dolgozatok!
LILLA: Az biztos!
FANNI: Csak ne kellene ezekért a gyöngyszemekért olyan mélyre merülni! Én rendesen belehalok, mire egy osztályban kijavítom a fogalmazásokat.
SÁRI: Pláne, ha több osztályban tanít az ember, és egyszerre írat.
LILLA: Nekem mondjátok? Én folyamatosan esszéket javítok töriből is, meg magyarból is. néha van egy-két kérdéssor, ami pontozható.
NÁNDI: Át kellene alakítani az arányokat. Több feladatsor, kevesebb esszé. Fogalmazni úgysem a tanár kedvéért tanul meg az ember. Én például helyesen írni is úgy tanultam meg, hogy elkezdtem udvarolni egy lánynak, és leveleket írogattam neki. Olyan ciki lett volna, ha tele van helyesírási hibával! Mindig nálam volt a helyesírási szótár, és ha valamit nem tudtam, vagy nem voltam benne biztos, akkor megnéztem. Nem kellenek ehhez dolgozatok. Majd, ha személyes motivációja lesz a gyereknek, akkor megtanulja!
LILLA: Szerintem meg nekünk az a dolgunk, hogy mire találkozik a kislánnyal, már ne legyen szüksége semmilyen szótárra.
FANNI: És ez a fejlesztés csak az írásbeli készségek fejlesztésével megy. A férjem jegyezte meg a múltkor, hogy a dolgozatjavításhoz igazítjuk a családi életünket. Ha sok a javítanivaló, akkor én nem érek rá semmire. Se kirándulni, se moziba menni, se játszani a gyerekekkel. Meg energiám, türelmem sincs semmihez. Persze a mosás-vasalás-főzés ilyenkor is megmarad nekem.
SÁRI: A múltkori érettséginél összeszámoltam: 190 munkaórám ment a két osztály (63 diák) dolgozatainak kijavítására. És a sima fogalmazásoknál is arányában ennyi időt töltök vele. Nem lehet, hogy mégis Istvánnak van igaza, és nem kellene ennyire lelkiismeretesen csinálnunk?
FANNI: Csak az a baj, hogy nekem célom van azzal, hogy aláhúzok, melléírok, szövegesen értékelek: hátha ettől fejlődnek valamit. És azért a négy év alatt némi fogalmazási fejlődés tapasztalható.
LILLA: Már akinél! Drága Kiss Csabikám például be van oltva fogalmazás ellen. Az egész szövege olyan Fülig Jimmys.