Életidomárok - 15. rész
Írta: Szoó Virág
Közzétéve 8 hónapja
Megtekintések száma: 245
DÓRI: (Pakolászik tovább. Cseng a telefon. Magához veszi a botját, nehezen odabotorkál a telefonhoz, felveszi.) Tessék, Gyöngyösi Dóra. Szia, András! ... Nem, egyedül vagyok. … Mégis? … Fognak örülni a többiek! … Most azonnal? … Nem lehet megvárni az óra végét? … Értem. … Akkor van negyed óránk kiköltözni? … András, hadd ne én szóljak nekik! Tudod, hogy még nincs teljesen jól a lábam! … Semmi baj! … Éva? … Azt hiszem, neki tudok szólni, ő talán itt van kinn a folyosón egy diákkal. … Rendben. Akkor lehívunk mindenkit. (leteszi a kagylót)
SANYI: (bejön) Szia! Mondta már András, hogy itt folytatjuk?
DÓRI: Ebben a pillanatban hívott, hogy azonnal szóljak mindenkinek, hogy negyed óra múlva jönnek a mesterek, és kicserélik az ablakainkat.
SANYI: Én mondtam, hogy még ez is megtörténhet!
DÓRI: Én már akkor sejtettem, hogy igazad lesz. Szólnom kell Évának. Remélem, kinn van a folyosón!
SANYI: Kinn van, szólok én neki! (kimegy, majd visszajön Évával)
ÉVA: Ezt azért nem hiszem el! Most komolyan azt gondolják, hogy akkor tapsra 15 perc alatt mindent kipakolunk innen? Ezt a fejetlenséget! Dóri! Mégis neked lett igazad! (nagyot fúj, próbálja visszafogni a dühét) Na, nézzük, kinek hol van órája! (a falon lévő közös órarendet nézi, a termek számát felírogatja egy cetlire) Először megyek a földszint 16-osba Fanniért, aztán Robi a 18-asban van, Kata és Szilvi az elsőn a 103, 106-ban, Eszti Emese helyett a 304-ben, Sári a 306-ban, és Gerda a 301-ben. Szép kis kör! Na, megyek! (kimegy)
SANYI: Valamelyik asztalt ki tudjuk már vinni?
DÓRI: Talán azt a szélsőt. Ott csak az óraadók ülnek, de ma egyik sem jön.
SANYI: Rendben. (odamegy az ajtóhoz, kikiabál) Béla! Bééélaaa! Gyere, kezdjünk el kipakolni!
BÉLA: (bejön) Jól van, itt vagyok. Mit viszünk ki először?
SANYI: Ezt az asztalt, aztán még majd azt a kettőt is, és talán a többit elég, ha félretoljuk a falhoz. (megfogják az asztalt, tetejére rakják a széket, Béla meg akarja emelni) Várj! Először a másik ajtószárnyat is ki kell nyitni!
BÉLA: Jó van, bazmeg, nem vettem észre, hogy az nincs nyitva. (nagy nehezen megtalálja, hogyan kell kinyitni, és kitárja) Na! Jó lesz így?
SANYI: Mehetünk!
Ahogy megemelik az asztalt, az egyik lába kidől alóla.
SANYI: Állj meg! Leesett a lába!
DÓRI: Jaj, az az asztal tíz éve csak alá van támasztva az egyik lábával. Szóltunk már néhányszor érte, de csak így maradt.
SANYI: (felteszi a kiesett lábat az asztal tetejére) Na, mindegy! Majd kinn is alátámasztjuk. Mehetünk! (kiviszik az asztalt)
Ahogy egyenként mindenki visszajön, kapkodva pakol, bosszankodik, aki éppen nem beszél, az kisebb zsákokkal, könyvkupacokkal, magnókkal szaladgál ki, és jön vissza fél perc múlva.
FANNI: (bejön) Ez most komoly? Ki kell jönni az óráról, és irodát kell pakolni? Nem létezik valami olyasmi, hogy ütemezés? Egyszerűen nem hiszem el! És hol fogunk ebédelni, ha majd jön a kislányom? Otthonról hoztam ebédet, és most nyilván a hűtőt is ki kell pakolni, mikró meg nincs a kisirodában! És egyáltalán hogy a francba fogjuk tíz perc alatt kiüríteni az irodát? Az eszem megáll!
DÓRI: Szia, Fanni! Nyugodj meg, mindenkinek megáll az esze, de most András azt mondta, hogy pakoljunk ki. De nem tíz! Tizenöt percünk van rá!
FANNI: Szia, Dóri! Micsoda megkönnyebbülés! Hogy cipelem át egyedül a könyvvel teli táskákat?
DÓRI: Mindjárt jönnek Sanyiék, és segítenek!
FANNI: (telepakolja a reggel hozott táskákat) Sanyiéknak éppen elég lesz az asztalokat kivinni, meg lefóliázni, ami marad! Mégiscsak nekem kell a dögnehéz táskákat kicipelni.
SANYI: (Visszajönnek Bélával) Mit vihetünk?
DÓRI: Az én asztalomat vihetitek. Hol lesz holnapig?
SANYI: Csak ide kitesszük a folyosóra. De még ma visszapakoljuk. Szerintem Irénke gyorsan kitakarít, és holnap már jöhettek is ide.
DÓRI: Az jó. Nem kellene valahogy megjelölni, hogy tudjátok, melyik kié?
SANYI: Na, vigyük, Béla! (nem is nagyon hallja, amit Dóri mond, már viszik ki az asztalt Bélával)
ROBI: (bejön) Ezt a gyorsaságot!
FANNI: Ez nem gyorsaság, hanem fejetlen kapkodás!
ROBI: Nézd a jó oldalát! Holnapra már talán vissza is jöhetünk!
FANNI: Ja, csak a hat órámat a kisirodából kell levezényelnem úgy, hogy azt sem tudom, melyik zsákba, táskába mi van! Azt hittem, lesz időm átgondolni, hogy mit hagyjak elől! És valahogy az ebédünket is meg kell oldanom.
ROBI: Olyan rutinod van már, hogy kisujjból is kirázod Csokonait meg Babitsot!
FANNI: Bókokkal most nem sokra megyek!
ROBI: Nem bók volt. Ténymegállapítás helyzetfelméréssel.
FANNI: Ja!?
DÓRI: Fanni! Szerintem a gazdaságiba bekéredzkedhetsz, és ott meg tudod melegíteni az ebédeteket!
FANNI: Köszi, Dóri, majd megpróbálom.
KATA: (bejön) Hát, gyerekek! Ez hihetetlen! Tanóráról hívnak ki, hogy pakoljuk ki az irodát! Még jó, hogy én az asztalomról már pénteken nagyjából lepakoltam. De ezeket itt még le kellene fóliázni!
SANYI: (bejön) Mit vihetünk?
KATA: Sanyi, át tudnád vinni ezt a nagy táskát a kisirodába? Én nem bírom el!
SANYI: Persze, add csak ide! Béla! Gyere, segíts a hölgyeknek! (kiviszi a táskát)
BÉLA: (bejön) Jövök! Mit lehet vinni?
FANNI: Hát, ha van szabad kapacitásod, akkor ezt a két táskát.
BÉLA: Csak szabad kapacitásom van. Ide velük! (kiviszi a két táskát)
SZILVI: (bejön) Ez egyszerűen röhej! Gyerekek! Én már csak röhögni tudok. (összekapkodja a holmiját az asztaláról)
Gerda bejön, szótlanul, de rettentő zaklatottan pakolni kezd
DÓRI: Ezt már nem is lehet komolyan venni! Képzeld! Reggel már Sanyi mondta, hogy lehet, hogy ma jönnek ide, de nem igazán akartuk elhinni Évával (akkor csak ketten voltunk). Aztán András jött be, és megkérdezte, hogy lehet-e itt ma ablakot cserélni. Mondtuk neki, hogy nem, mert holnapról volt szó, és még nem pakoltunk ki. Erre tíz perc múlva telefonál, hogy negyed óra alatt költözzünk ki.
SZILVI: Ilyet kitalálni sem lehet! Ilyen abszurditásokat csak az élet produkál!
GERDA: Az egész rohadt napot ott enné meg a fene!
SZILVI: Mi baj, Gerda? Mármint hogy ezen az őrületen kívül…
GERDA: Majd elmondom. Most elég ez is!
DÓRI: Én, azt hiszem, megyek, hogy ne legyek láb alatt. (botjára támaszkodva kimegy)
HELGA: (bejön) Na, csajok! Mit mondtam, hogy reggel kell fóliázni? Nekem már csak ez a két könyv van, pénteken mindent átvitettem a gyerekekkel.
ÉVA, ESZTI és SÁRI bejön
ÉVA: Hű, de gyorsan zajlanak itt a dolgok!
ESZTI: Na, Helga! Nem hittünk neked, de jó, hogy azt a polcot reggel megcsináltuk! De gyerekek! Ilyen nincs! Nem akartam elhinni, amikor Éva bekopogott az órámra.
SÁRI: Vicc kategória.
HELGA: Látjátok, milyen jó előrelátónak lenni!
SANYI: (bejön Bélával) Vihetjük ezt az asztalt? (Gerdáéra mutat)
GERDA: Ezt még ne vigyétek! Látod, hogy nincs még lepakolva!
FANNI: Nekem még van táskám, amit megköszönöm, ha átvisztek!
SANYI: Adjad! (átvesz egy táskát, meglát egy zsákot) Ezt is vihetem?
KATA: Igen, az az enyém! Köszönöm szépen!
SANYI: (kimegy) Béla! Hozd a fóliákat!
BÉLA: Okés! (kimegy)
ESZTI: Van még valahol zsák, amibe lehet pakolni?
ROBI: (az asztala sarkáról átnyújtja a kis tekercs erősebb szemeteszsákot) Itt van, tessék!
ESZTI: Köszi! Hát akkor ezt most így ömlesztve belerakom, aztán kész!
HELGA: Mit segítsek, csajok?
ESZTI: Kösz, nem tudsz. Ezeket összekapkodom.
HELGA: Fannikám, neked nem kell segítség?
FANNI: Csak cipelni kellene, de arra majd inkább megkérem Sanyiékat.
HELGA: Akkor vigyem ki esetleg a magnókat?
FANNI: Az jó lenne!
HELGA: Ideadod azokat ott?
FANNI: Persze, tessék!
ROBI: Várj, segítek! (átveszi a magnókat Fannitól, és átadja Helgának)
HELGA: Köszi! (kiviszi a két magnót)
ANDRÁS: (bejön) Sziasztok! Hogy haladtok?
SZILVI: Pakolunk, András! Olyan jó, hogy ennyire előre fel tudtunk készülni a kiköltözésre!
ANDRÁS: Mondtam, hogy ezen a héten lesz itt ablakcsere!
SZILVI: Keddről volt szó!
ANDRÁS: Változott a program. Most kell megcsinálni. De holnap már vissza is jöhettek!
SZILVI: (keserűen) Hát, köszi!
SANYI: (Bejön Bélával, nehezen kerülik ki az út közepén álló igazgatót) Mehet valamelyik asztal?
ROBI: Az enyémet vihetitek, ha nincs más.
SANYI: Gyere, Béla! Ezt visszük! (megemelik az asztalt, kijjebb csúsznak a fiókok, az egyik kiesik teljesen)
BÉLA: Azt a kurva életbe! Majdnem a lábamra esett!
ROBI: Összeszedem. (Visszateszi a fiókot az út közepére letett asztalba, belepakol)
HELGA: (éppen visszajön) Kiborult egy fiók? Én ezért ragasztottam le mindet jó alaposan!
SÁRI: Te olyan előrelátó vagy, Helga!
ROBI: Tudsz esetleg adni ragasztószalagot?
HELGA: Persze, tessék, itt van! Addig vigyétek az enyémet!
SANYI: Szerintem, az nem lesz útba. Elég, ha azt kicsit hátrébb toljuk!
HELGA: Akkor toljuk hátrébb!
ESZTI: Helga! Várj még egy kicsit, hadd fejezzem be a pakolást!
HELGA: Jaj, bocsánat! Nem akartalak beszorítani!
SANYI: Vihetjük?
ROBI: (leragasztja a fiókot) Szerintem, igen.
SANYI: Gyerünk, Béla! (Elindulnak kifelé az asztallal)
ROBI: Segítsek valakinek?
FANNI: Hát, ha ezt a táskát átvinnéd, azt megköszönném!
ROBI. Add ide a másikat is!
FANNI: Köszönöm!
ROBI: (kiviszi a két táskát)
LALI: (Bejön, elállja Sanyiék útját) Mi a fasz van itt? (arrébb lép, kiengedi Sanyiékat)
Aki a kinti irodában ezt hallotta (Szilvi, Éva, Gerda) egy pillanatra megdöbbenve leáll.
ÉVA: Neked is szép napot, kedves Lajos! Mint látod, költözködünk.