Életidomárok - 16. rész
Írta: Szoó Virág
Közzétéve 7 hónapja
Megtekintések száma: 241
LALI: Ja! Emesével akarok beszélni. Itt van?
SZILVI: Nincs itt, beteg.
LALI: Ó, a kurva életbe! Na, jó. Majd keresem. (kimegy)
SZILVI: (utánakiabál) Szia!
ÉVA: Hagyd!
SZILVI: Mi volt ez?
GERDA: Hát én ilyet még nem hallottam! Nem nagyon ismerem őt, de most ez a bejövetele nem tette szimpatikussá! Ez egy kolléga? Egy tanár? Hogy mer így beszélni velünk? Senki nem szólt még neki, hogy ez az alpári stílus nem idevaló?
ÉVA: Szerintem nem érdekli.
SZILVI: A gyerekek is mondták már, hogy velük is így beszél.
GERDA: És senki nem teszi szóvá? Én most iszonyúan kiakadtam!
SÁRI: Én néha hallom a szomszéd teremben, ahogy ilyen stílusban üvöltözik velük.
ÉVA: Lali mindig ilyen. Szerencse, hogy nem jár ide naponta, mint mondjuk Nándi vagy Csabi.
SZILVI: Mondjuk, akkor már lehet, hogy csiszolódott volna valamit a stílusa.
GERDA: Na de se köszönés, se köszönet a válaszért, csak ezek a minősíthetetlen szavak! Én is mondok ilyeneket otthon, magamban, amikor nagyon kivagyok. De így? Itt? Nekünk? Ez egyszerűen felháborító!
SZILVI: Valami baj van, Gerda?
GERDA: Igen, baj van! Csak az van! A reggel, ez a kipakolás, és még ez az emberszerű lény! (sírva fakad, Szilvi megöleli)
SANYI. (visszajön Bélával) Melyiket vihetjük?
SÁRI: Az enyém kész!
SANYI: Oké. Gyerünk, Béla!
BÉLA: (megemelik az asztalt) Mivel pakoltad ezt meg így, Sári? Tízszer olyan nehéz, mint a többi!
SÁRI: A sok okosság a dolgozatokban, az lehet ilyen súlyos!
BÉLA: Ja? Akkor már értem! (kiviszik az asztalt)
SZILVI: Segítsek valamit? Én már tulajdonképpen kész vagyok.
GERDA: Én is kész vagyok!
SZILVI: Azt látom!
GERDA: Köszi az ölelést! De amúgy más nem kell, köszi. Mindjárt végzek.
ROBI: (éppen visszajön) Egy jótanács! Ragaszd le a fiókjaid, nehogy kiessenek!
GERDA: Köszi! Van valakinek celluxa?
SZILVI: Helgának van, szerintem.
HELGA: Mi van nekem?
SZILVI: Celluxod. Odaadnád Gerdának?
HELGA: Persze! Még jó, hogy hoztam, bár azt ígérték, hogy adnak majd előre mindent: fóliát, ragasztót! De ha én nem hozok, akkor semmit se lehetett volna előkészíteni!
GERDA: Köszönöm! (leragasztja a fiókját)
SANYI: (bejön Bélával) Vihetjük?
GERDA: Igen, köszi a türelmet!
SANYI: Ugyan már! Látom én is, mi van itt! (kiviszik az asztalt Bélával)
KÁROLY: (bejön) Sziasztok! Látom, nagy munkában vagytok, de egy kicsit ide tudtok rám figyelni?
SZILVI: Szia, Károly, persze! Csak nincs valami baj?
KÁROLY: De, sajnos baj van. Sajnos azzal hívott fel Emese édesanyja, hogy Emesét infarktusgyanúval vitték kórházba.
Mindenki döbbenetének ad hangot
GERDA: Mondd, hogy nem igaz!
SZILVI: Úristen!
FANNI: Mi történt?
Mindenki átmegy a külső tanáriba bentről, körbeállják Károlyt
SÁRI: Mi van Emesével?
KÁROLY: Valószínűleg infarktust kapott.
ESZTI: Ne!
SÁRI: Atyaúristen!
FANNI: Jézusom!
SZILVI: Ezt reggel még nem lehetett tudni, amikor betelefonált, hogy beteg?
KÁROLY: Nem, mert reggel még ő hívott, és csak annyit mondott, hogy nagyon rosszul van, aztán, mint kiderült, hívta az édesanyját. Nagyon erős hányingere volt, és egy általános rosszullét, amilyet eddig még nem érzett. Kihívták a mentőket, és ők megvizsgálták, ellátták, ők mondták, hogy ez infarktus, és bevitték a sürgősségire.
ÉVA: És most hogy van?
KÁROLY: Most kicsit jobban, de ott várnak a sürgősségin arra, hogy megmondják, mi lesz.
SÁRI: A sürgősségin? Ott órákat is váratják a beteget!
HELGA: A nagynéném tíz órán keresztül feküdt a váróban törött orral.
KÁROLY: Egyelőre nem tudnak mit tenni, várnak.
GERDA: Én láttam rajta hetek óta, hogy nagyon kedvetlen, de ezt nem gondoltam!
SZILVI: Most, hogy mondod, tényleg kimerült volt, de már nem is tűnt fel, hisz szinte mindenki az mostanában. És vajon mikor lehet majd közelebbit tudni?
KÁROLY: Nem tudom, az édesanyja azt ígérte, ha majd kiderül valami, akkor értesít.
FANNI: (visszamegy a belső irodába, leül a székére, maga elé motyogja) Úristen! Emese! Úristen! Emese! (sír)
BÉLA: (bejön, kezében használt, összehajtogatott fólia) Jöhetünk fóliázni?
Függöny