Complainte du verbe Être
Írta: Jean Tardieu
Közzétéve 2 éve
Megtekintések száma: 420
Jean Tardieu: Complainte du verbe Être
Je serai je ne serai plus je serai ce caillou
toi tu seras moi je serai je ne serai plus
quand tu ne seras plus tu seras
ce caillou.
Quand tu seras ce caillou c’est déjà
comme si tu étais n’étais plus
j’aurai perdu tu as perdu j’ai perdu
d’avance. Je suis déjà déjà
cette pierre trouée qui n’entend pas
qui ne voit pas ne bouge plus.
Bientôt hier demain tout de suite
déjà je suis j’étais je serai
cet objet trouvé inerte oublié
sous les décombres ou dans le feu ou l’herbe froide
ou dans la flaque d’eau, pierre poreuse
qui simule un murmure ou siffle et qui se tait.
Par l’eau par l’ombre et par le soleil submergé
objet sans yeux sans lèvres noir sur blanc
(l’œil mi-clos pour faire rire
ou une seule dent pour faire peur)
j’étais je serai je suis déjà
la pierre solitaire oubliée là
le mot le seul sans fin toujours le même ressassé.
A létige panasza
Leszek már nem leszek kavics leszek
te leszel én leszek többé már nem leszek
ha többé nem leszel majd leszel
kavics.
Ha majd kavics leszel
mintha már nem lennél soha,
vesztettél vesztettünk elvesztem
már ma is. Úgy biza úgy biza
ez a likas kavics vagyok amely se hall
se lát és nem moccan soha.
Nemsoká tegnap es holnap és csakhamar
az vagyok az voltam az leszek
az az élettelen ottfeledett dolog
szemétben tűz között vagy a hűvös füvön
pocsolya közepén, lyukacsos egy kavics
néma de mímeli hogy füttyent vagy susog.
Elönti vagy az árny vagy a víz vagy a nap
szeme-nincs szája-nincs fekete-fehér dolog
(fennakadt a szeme de nevetséges így
nincsen csak egy foga ijesztgetni való)
az voltam az leszek már most is az vagyok
az az élettelen ottfeledett kavics
a szó a lét maga változatlan kopott.
Fordította: Somlyó György
Forrás: magyarulbabelben.net