Beavatás

Írta: Péntek Tamás


Közzétéve 6 hónapja

Megtekintések száma: 392



Beavatás

Apám rám szól, húzzam már le azt a sört, ne tököljek annyit. Nem jó, ha megmelegszik. Fura, hogy
ami eddig tiltva volt, az most már elvárás, mert egy nappal idősebb lettem és véletlenül éppen
szülinapom van. Lilire gondolok, pontosabban arra, hogyan hívhatnám hétfőn randira anélkül, hogy
rommá égetném magam az osztály előtt.
Még soha nem jártam erre, a környéken csak turisták, mint mi, ilyenkor éjjel mindenhol vörös
lámpás, veszélyt jelző kirakatok, mégis arrafelé megyünk, ahelyett, hogy elkerülnénk azt a részt. A
kirakatokban mintha próbababák lennének, de ezek élnek. Csupasz kígyókként tekeregnek, felém
intenek, egyszerre tölt el félelem és izgalom a meztelen hústömegek láttán. A harmadiknál nem
tudom levenni a szemem a vékony sötét kifutópályáról, ami inkább leszállópálya a gyönyörök
kapujába. Érzem a bizsergést, bátorságom a nadrágomba költözik, és feszíteni kezd. Apám is
észreveszi a bénultságomat, és akcióba lendül. Benyit, kezet fog, bemutatkozik, tárgyal, felém mutat,
mosolyog, a nő is mosolyog, rám néz, még jobban mosolyog, rám kacsint, bólogat, teljes az összhang,
megköttetett az üzlet, nem a nő, hanem én vagyok az áru, apám eladott ennek a nőnek, gazdát cserél
a pénz, apám betol az apró helységbe, vagy helyiségbe, sose tudom, melyik-melyik, azt mondja kinn
megvár, az ajtó becsapódik, a függönyt behúzzák.
A kígyó körülölel, egyből az ágyékomra tapasztja a kezét, pedig a kígyónak nincs is keze, akkor ez
biztosan egy csápja, de a kígyónak csápja sincs. A bátorságom cserben hagy, elvörösödök, biztosan
kinevet majd ez a nő. Közel hajol hozzám, vastag smink fedi az arcát, de innen már látszanak a
viharok, amiknek el akarta rejteni a nyomát. A fejbőrén utat tör az eredeti hajszíne. Pár ősz hajszál
vegyül a platinaszőkeségbe. Locsolkodásszaga van. Megcsókolnám, de nevet, arról szó sem lehet,
mondja, az nincs benne az árban. Amikor lekerül róla a melltartó, megértem, hogy ennek a
ruhadarabnak nem csak elfedő funkciója van. Megfogom a mellét, meglep a puhasága, vajon Lilié is
ilyen? A kígyó érti a dolgát, és lassan életet lehel belém. Százszor elképzeltem, milyen lesz, de most,
mintha egy álomban lennék. Kívülről nézem magam, ahogy levetkőztet, védőfelszerelést húz rám és
bevezet a gyönyörök kapuján, ami közelről meztelen csigának néz ki. Teljesen rám tekeredik,
vonaglik, kiszívja belőlem az életet. Körbenézek a szobában, IKEA-s bútorok, ágy, dohányzóasztal,
szék. A falon impresszionista kép, biztos másolat. Eszembe jut, vajon hogy hívhatják a nőt, akiben épp
benne vagyok. Mi lehet a története? Hányan szálltak már le azon a kifutópályán? Egy idő múlva az
órájára néz, leszáll rólam, és közli, hogy most már mennem kell. Lejárt az időm. Még félig meztelenül
állok, de ő már cseréli az ágyneműt, széthúzza a függönyt, és kitol az utcára. Egy papírzsepit kapok
tőle, hogy szedjem rendbe magam.
Apám kinn vár, most már férfi vagy, mondja, vigyorogva hátba ver, és a kezembe nyom még egy sört.
Bár szörnyen keserű íze van, szó nélkül meghúzom. Lilire gondolok és eldöntöm, hogy mégsem fogom
elhívni randira hétfőn.