Az örökkévaló borostyán
Írta: Nagy Gábor
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 299
Az örökkévaló borostyán
1
Tavasz volt, de nem az a fajta amit Sulen oly annyira várt. Zöldellő fák, bimbózó rügyek helyett szárba szökkent a hülyeség, és az őrület szelei fújtak az újjá épülő belváros épületei között. Ophalan végzetes előadása a gabonát rostálta ki a pelyva helyett, így az öröklési sorrend sereghajtói hirtelen az élen találták magukat, majd sleppestül a fővárosba zarándokoltak, hogy érvényesítsék igényüket a trónra. Ott pedig egymásba futottak, hogy kitört a csetepaté és a katonaságot kellet kiküldeni, hogy szétválasszák az különböző érdekcsoportokat. A legrosszabb az volt, hogy mindenkinek volt egy fővárosi sógora, csókosa, akitől támogatást vagy szövetséget vártak, így nála is szálltak meg, tehát a hadügyminisztérium udvarába is jutott néhány kékvérű elmeháborodott. Ezek egész nap nem csináltak mást, mint a fent említett személyekkel kvaterkáztak, konspiráltak, vagy csak lődörögtek az épületben akadályozva minisztérium működését. Ez Sulen számára is kényelmetlenséget jelentett, ugyanis immáron tábornokként ideiglenesen ő volt a legmagasabb rangú a hadügyi miniszter után, így annak távollétében neki kellett végig hallgatnia minden egyes lehetséges örököst, hogy miképpen képzeli a jövőt, ha esetleg császárrá koronáznák. Sulen ilyenkor lejegyezte a fontosabb dolgokat, és az egészet átküldette a koronázó tanácsnak. Övék a volt a végső szó, de egyáltalán nem irigyelte őket ezért a hálátlan feladatért. Kinézett az ablakon a délutáni napfénybe, miközben távolabb az utcán egy újabb nemesi felvonulás haladt el zászlókkal és hangos katonazenével. Ekkor háta mögött résnyire kinyílt az ajtó, majd fiatal tisztiszolgája furakodott be a résen kirekesztve a tolongó talpnyalók hadát. Bereteszelte az ajtót, majd lihegve felettesére nézett.
- Uram…
- Hadd találjam ki. Egy újabb küldöttség érkezett egy újabb üres fejű lordsággal az élén, akinek az a kényszerképzete támadt, hogy ő lesz az új uralkodó megelőzve ezzel a másik kétezret, akik szintén a csúcsra törnek.
- Ezúttal nem.
- Hmm, végre egy kis változatosság. Milyen ügyben keresnek?
- A hadügyminiszter hívatja önt az alfa bázisra. Találkozója van új császárral. – Sulen döbbenten beosztottjára nézett.
- Hiszen a kormányzótanács még nem is döntött.
- Nem is fog. Ha bejön a számításunk, akkor nem kell hónapokat várni a következő uralkodóra. .
- Akkor jobb, ha megyünk. Hívatom a testőrséget, hogy szétkergessék a csürhét.
- Ezt hagyja rám uram! – tisztiszolgája ekkor levett egy henger alakú termoszt az övéről, az ajtóhoz lépett, óvatosan kinyitotta résnyire, majd „Gránát!” felkiáltással kihajította a kezében lévő tárgyat. A várakozók riadt üvöltéssel szaladtak szét, és miután kiürült a folyosó, ők nesztelenül kilopakodtak, és egy titkos csigalépcsőn a tetőre mentek, ahol egy léghajó várta őket járó motorral. Beültek, és az komótos mozgással a levegőbe emelkedett. Ekkor Sulen szolga-tisztjére nézett.
- Mondja csak Raklen, ki ez a császár jelölt, akit a hadügyi miniszter ennyire pátyolgat?
- Ő megboldogult uralkodónk vérszerinti fia. – Sulen álla majdnem a selyem padlóra esett, szemei pedig kigúvadtak.
- Ez lehetetlen! Hisz a császárunk… - Sulen agya akadozva kereste a megfelelő kifejezést, amivel tökéletesen fejezheti ki magát, de nem sérti meg az uralkodó emlékét, hisz köztudott, hogy az igazság olyan étek, amelyet könnyű elkészíteni, de nehéz szervírozni. Raklen segítette ki.
- A dámák helyett a daliákat döngette?
- Nos, igen, ön lényegre tapintott – válaszolt Sulen elpirulva. – Császárunk normálisnak aligha nevezhető érdeklődési köre miatt elképzelhetetlen, hogy vérszerinti utódja legyen.
- Pedig ez a helyzet. Amikor a legbelső körök megtudták az igazat, amellett, hogy féltették a hátsójukat, hívatták az udvari tudósokat, akik titokban sejtmintát vettek a császártól, és speciális körülmények között újra teremtették őt arra az esetre, hogy ha nem lenne fiú utód. Éppen most kapja vissza a régi emlékeit.
- Azt akarja mondani, hogy őfelsége másolata fogja elfoglalni a trónt?
- Igen. El fogjuk hitetni a néppel, hogy valójában nem halt meg, mert a páholyban vészhelyzeti okok miatt egy dublőr ült.
- Ön nagyon sokat tud ahhoz képest, hogy csak egy tisztiszolga. –
Erre Raklen elmosolyodott.
- Most lebuktam. Valójában az elhárítás magas rangú tisztje vagyok, akit azért küldtek magához, hogy kiderítsem, érdemes-e, ön erre a titokra, valamint arra, hogy majd később ott legyen a császári tanácsosok között. De addig is az ön szolgatisztje vagyok, a többit meg a bázison kötik az orrára.
- Úgy lesz, ahogy akarja.
- Hát még szép. Sokan végezték a süllyesztőben a kezem által, akik nem úgy gondolkodtak, mint ön. Nehéz időkben a nehéz döntések dukálnak. – Sulen erre nem is válaszolt, hanem eszébe jutott a sok-sok furcsa eltűnés, ami a túlélő elit köreiben történt nem is olyan régen.
2
A léghajó az alfa bázist estére érte el. Magát a bázist egy kialudt vulkán kráterében építették fel a lehető legnagyobb titoktartás mellett. A leszálló pálya mellett Markalon hadügyminiszter várt rájuk. Sulen és Raklen tisztelgett felettesének, aki egy intéssel némán mutatta az utat. Végül egy üvegfalú tárgyalóban kötöttek ki, amely egy laborra nézett, ahol nagy munka folyt. Ebben a pillanatban fejezték be az emlék-rekonstrukciót a császáron, aki még kábult állapotban feküdt a műtőasztalon. Sulen megbabonázva nézte az elé táruló látványt. Markalon a vállára tette a kezét.
- Hihetetlen látvány nem?
- De az. A fővárosban kitör az őrület, nyakamba varrnak egy specialistát és végig nézhetem az uralkodó ujjá születését. Most vagy álmodom, vagy túl sok egzotikus dohányt tettem pipámba.
- Egyik sem. Ez a valóság. Most azonban lássunk munkához! – mindhárman leültek a tárgyalóasztalhoz, ahol a hadügyi miniszter nekikezdett:
- Ugye el sem kell mondanom önöknek, hogy a nép a közelmúltban mekkora sokkot élt át. Elég volt a figyelem lankadása, egy őrült elme figyelmen kívül hagyása, és oda lett több ezer honfitársunk az elittel együtt. A túlélők dühösek, félnek, és a bűnösöket akarják. Az egyik meghalt, azonban a másik, a hírhedt Gundo még él, és röhög markába. A célunk őt elfogni és átadni újjá született császárunknak, aki őt aduként felhasználva újra elfoglalhatja a trónját a nép hathatós támogatásával.
- Ez okos elgondolás, de tudjuk, egyáltalán, hogy hol rejtőzik?
- Pontosan nem. Azonban elkaptuk egyik magas rangú támogatóját, aki szoros kapcsolatot ápol vele, és egy kis intenzív győzködés után rávettük, hogy hamis dolgokat sugdosson a fülébe.
- És mik azok a hamis dolgok?
- Halott ön már arról a koronázási ékszerről, amit borostyán gömbnek hívnak, és országunk egyik mitikus uralkodójának tulajdonát képezte?
- Igen, de úgy hittem, csak egy puszta legenda.
- Már nem az – húzott elő Markalon egy, az asztalon heverő dobozból egy borostyán színű gömböt, felmutatva azt a jelenlévőknek. – Ez az a bizonyos tárgy - illetve csak utánozza azt, mert valójában egy speciális fegyver, amelyet egyenesen enyveskezű barátunk számára terveztünk.
- De ha ez egy mitikus tárgy, akkor hogyan fogjuk rávenni Gundo-t, hogy ráharapjon?
- Nos, én történetesen tudom, hogy létezett egy okkultista szekta, akik ezt hajszolták évszázadokon át, és azt is tudom, hogy Gundo másik hobbija a lopás mellett az okkultista tanok megismerése és gyakorlati használata. Csak el kell juttatunk a fülébe ezt a hamis információt, és ő ugrani fog.
Sulen tábornok kinyújtózkodott ültében.
- S mi az én szerepem ebben, azon kívül, hogy figyelmesen hallgatok, és bólogatok?
- Ön lesz a csali. A borostyánt ma éjjel minimális fedezettel elindítjuk a főváros felé egy csapatszállító vonattal. Ön fogja védeni a szállítmányt katonáival, de csak látszólag. Gundo le fog csapni önökre, megöli a kíséretet, de maga gyávaságot színlel és az életéért cserébe átadja az őrizetére bízott tárgyat. – Sulen másodpercekig kapkodta a levegőt, majd így szólt:
- Köszönöm a belém vetett bizalmát. Lehet, hogy az önbecsülésem is hősi halált hal a vonaton, de hát a parancs az parancs. Majd megpróbálok élethűen gyávaságot színlelni.
- Ne duzzogjon már barátom! Egy fiatal harcos nem tudná ezt annyira élethűen előadni, mint maga.
- És a többi katonával mi lesz? Majd dísztemetést rendeznek nekik, vagy esetleg őket is le fogják másolni, mint a császárt?
- Ezzel maga ne törődjön! – Ekkor az ajtón egy katona lépett be és tisztelegve odalépett az asztalhoz.
- Vágd le a karod katona! – szólt Markalon, mire Sulen legnagyobb rémületére a katona engedelmeskedett. A kar tompán puffant az asztalon. Mielőtt Sulen tiltakozni kezdhetett volna, a katona karja újra kinőtt, az asztalon heverő kar pedig üveges masszává folyt szét.
- Mi a fényességes nap ez?
- Mesterséges intelligencia üveg-polimer testbe ágyazva. Szinte elpusztíthatatlan, és önreproduktív is egyben, amíg elég nyersanyaggal rendelkezik a javításhoz. Ők lesznek az ön kísérői, és ez is szigorúan titkos. Értve vagyok?
- Természetesen uram. – válaszolta Sulen elfehéredve - esetleg van még valami meglepetése számomra? Repülő székek, táncoló lovagi páncél?
- Aki kíváncsi az hamar megöregszik Sulen – mondta vigyorogva Markalon.
3.
A barlangban sötét volt, és csak a fáklyák adtak némi fényt Gundo számára, aki a kommunikációs tükrön keresztül éppen egy riadt képű alakkal beszélt.
- Ez biztos? Ugye nem csapsz be Klothard? Általában hamar meghalnak azok, akik Gundo-t becsapják.
- Persze, hogy nem, hisz üzlettársak vagyunk. A borostyángömböt hónapokkal ezelőtt találták egy kifosztott sír vastag pora alatt, és most vonaton a fővárosba viszik, hogy az új császárt ezzel kenjék fel.
- Tökéletes. Ha végre a kezemben lesz, olyan nagy árat kérek érte a császártól, hogy abból egy egész uradalmat vehetek rajta a Sarló félszigeten. Gundo a tolvajok királya ezután nemes úr lesz, akinek szavára a félszigeti barbárok habozás nélkül ugranak, és szolgálnak. Ha ez bejön, akkor te is nagy jutalomban részesülsz, úgyhogy állj készenlétben.
- Igenis kedves barátom. Járj szerencsével!
- Úgy lesz. –azzal Gundo bontotta vonalat, és akcióba lendült.
4.
A vonat szuszogva zakatolt a magas hágók között, miközben hangos sípolással adta tudtára jelenlétét az éjféli tájnak. Sulen már hat órája várakozott készültségben, amikor is valami nagyot koppant a vasúti kocsi tetején, majd egy csizmás láb berúgta az egyik tetőablakot, és Gundo színre lépett. A harc rövid volt. Az üveg harcosok gyorsan elestek, ahogy a programjukban írva vagyon, majd így tett Sulen is, miután jól megizzasztotta a tolvajt. Gundo a torkához szegezte rövid kardját.
- Ide a borostyán gömböt most! Ha így teszel, életben hagylak!
- Rendben, rendben van, csak ne bántson! – azzal Sulen a tolvaj elé gurította gömböt.
- Szánalmas vén barom! – Gundo megfordult és éppen távozni akart, amikor a gömb előbb fényleni, majd gyorsan növekedni kezdett beborítva a tolvajt, aki üvöltve próbált szabadulni. Nem sikerült neki. Mire az egész véget ért, Gundo egy borostyángömb közepén lebegett halálra vált arccal. Ekkor kinyílt a kocsi ajtaja és Raklen lépett be rajta vigyorogva.
- Látom, jól sikerült az akció. A tolvaj elfogva, az ügy megoldva.
- Meg ám, de szerintem a rohadék fájdalmasabb halált érdemelt volna.
- De hisz nem halt meg.
- Hogyan?
- Mondom, Gundo még él. Ez egy speciális kristály, ami képes magába zárni, és fenntartani az életet. Tíz évig dolgoztak rajta az udvari tudósok.
- Mi ennek az értelme? Sokkal rosszabbat érdemelne ennél!
- Higgyen nekem, ennél nem létezik rosszabb büntetés. A tudata éber, mindent lát, és hall maga körül, de többé nem mozdulhat, nem szabadulhat. A kristály élettartalma több tízezer év, és Gundo csak akkor halhat meg, ha már börtöne is porrá omlott. Ez a tökéletes büntetés. És ha most megbocsát. - Raklen elkezdte kigördíteni a gömböt, azonban Sulen megállította.
- És hogyan tovább?
- Ezt, hogy érti.
- Kettőnkre gondolok: ön az elhárításnak dolgozik, én a hadügyminisztériumban. A kettő nagyon eltér egymástól.
- Ne aggódjon tábornok! Amíg nem kapok más parancsot, addig az ön tisztiszolgája maradok. – Raklen tisztelgett, és kigurította a gömböt a kocsiból.
5.
A tavasz közepe a döbbenetet hozta magával. A császár valójában nem is halt meg, csak egy ideig egy bunkerben rejtőzött, és amikor visszatért, magával hozta a bűnöst, aki közvetve a városközpont pusztulását okozta. Gundo az új főtéren lett kiállítva, ahol a dühös tömeg rothadt gyümölcsökkel dobálta, és csúnya szavakkal szidalmaztatta a mozdulatlanságra kárhoztatott latort. Miután húsz évvel később a dolgok lecsendesedtek, és az egész lassan az érdektelenség homályába süppedt, a császár új bosszút forralt ki. A borostyángömböt levitette a kincstárba a töméntelen arany-, ezüst- és ékszerhalmok közé, majd utasítására szolgák jöttek és minden egyes darabot megmutattak Gundo-nak, aztán kárörvendve visszadobták a halomba. Miután ezzel végeztek, magára hagyták őt kincsekkel együtt, amelyeket sohasem vehetett kézbe, és sohasem birtokolhatott. A tolvajok királya a végtelen gazdagság küszöbén lett az örökkévalóság foglya.