Antimese

Antimese felnőtteknek

Élt egyszer egy király. Nem volt se jó se rossz, bár mivel nem bélyegezte meg vagy üldözte alattvalóinak egyik csoportját sem, ráadásul fölösleges háborúkat sem vívott, tehát inkább mégis jó uralkodó volt. És sikeres, mivel három fiút és öt lányt is nemzett, hogy biztosítsa az öröklés rendjét. Rendben is ment minden a családjában és az országban is, amíg úgy nem érezte, hogy kezdi elhagyni az ereje. Ráadásul a fiúk is felnőttek, hatalmat szerettek volna, legalább egy országrészben, de inkább az egész birodalomban.

A legidősebb, a trónörökös zsugori volt és irigy. Pár év alatt teljes nyomorba taszította volna a lakosságot adókkal és vámokkal. A világ minden kincse sem lett volna elég neki, egy nyomorgó nép dúsgazdag ura lett volna.

A középső fiú igazi bélgép volt. Ennek megfelelően hájas és puha. Környezetének bánatára a hüvelyeseket szerette legjobban, több méteres körzetben érezni lehetett a jelenlétét.

A legkisebb amolyan semmilyen volt, görbe hátú, sunyi, akit a fivérei okkal, ok nélkül rendszeresen megvertek.

A király nem tudta, melyikükre hagyhatná trónját, de azt sem, mikor esküsznek össze ellene, hogy idő előtt megfosszák hatalmától és életétől. Kapóra jött hát neki, amikor híre ment, hogy az egyik szomszéd uralkodó egyetlen lányát elrabolta a hétfejű sárkány. Magához hívatta legidősebb fiát, megígérte neki, hogy övé lesz a trón, ha a királylánnyal és a sárkány fejeivel tér haza, felszereltette mindennel, amire az ifjúnak szüksége lehet, és könnyes szemmel útnak indította.

Ment, mendegélt, illetve a szépséges lován poroszkált a királyfi, mígnem egy sötét, hatalmas erdőbe ért. Annak a közepén pedig egy vénséges vén anyókát ért utol. Ahogy gangosan elléptetett mellette, a csúf vénasszony kérlelni kezdte, hogy ültesse maga mellé, vagy legalább a rőzseköteget, ami alatt az anyó görnyedezett, emelje a nyeregbe, valahogy segítsen.

- Segít a faszom! – vágta oda a királyfi.

Ebben a pillanatban hatalmas fényesség támadt fülrepesztő csengéssel, és a ronda banya szépséges tündérlánnyá változott.

- Nem segítettél nekem királyfi, pedig elröpíthettelek volna a sárkány palotájához, hiszen őt keresed, meg a királylányt. De én jóságos tündér vagyok, ezért ellátlak egy jó tanáccsal. Híres vagy te a zsugoriságodról, de aki legközelebb cigarettát kér tőled, azt a hosszúfüstszűrős, különleges cigarettádból kínáld, ne a lejárt szavatosságú Munkásból, és akkor eljutsz a célodig.

- És azt te honnan tudod, hülye picsa? – vágott vissza a királyfi, és elrúgtatott.

Vagy két fertályórát poroszkált, amikor egy lombos ágról valaki mögé huppant a ló farára, és felkarjával a torkát szorította.

- Adj egy cigit királyfi, vagy megfojtalak!

A herceg ösztönösen a bal mellényzsebéhez nyúlt, ahol a drága, Amerikából hozatott füstszűrős cigarettáját tartotta, aztán mégis a jobb zsebéből vett ki egy füstszűrőtlen Munkást, és hátra nyújtotta. Mögötte öngyújtó kattant, bűzös füst borította el, szipákolást hallott, aztán két perc múlva égszakadás-földindulás, a parázs elérte a dinamitfejű száját, a detonáció pedig széttépte a király legidősebb fiát.

Pár hét múlva az egyre aggabb uralkodó, aki aggódott is meg nem is csemetéjéért, magához hívatta középső fiát, a zabagépet. Hogy menne el, keresné meg bátyját, de legalább jusson el a sárkány kastélyába, s ha legyőzi a hétfejűt, övé lehet a királylány és a birodalom.

El is indult a herceg a palota legerősebb lován, mígnem ő is egy sötét, hatalmas erdőbe ért. Annak a közepén pedig egy vénséges vén anyókát ért utol. Ahogy gangosan elléptetett mellette, a csúf vénasszony kérlelni kezdte, hogy ültesse maga mellé, vagy legalább a rőzseköteget, ami alatt az anyó görnyedezett, emelje a nyeregbe, valahogy segítsen.

- Segít a faszom! – vágta oda a királyfi.

Ebben a pillanatban hatalmas fényesség támadt fülrepesztő csengéssel, és a ronda banya szépséges tündérlánnyá változott.

- Nem segítettél nekem királyfi, pedig elröpíthettelek volna a sárkány palotájához, hiszen őt keresed, meg a királylányt. De én jóságos tündér vagyok, ezért ellátlak egy jó tanáccsal. Híres vagy te a feneketlen bendődről s arról, hogy legszívesebben egész nap hagymás babot ennél lencsével és borsóval. Most is érzem a szagát, ahogy rotyogsz. Azt tanácsolom neked, hogy amíg ki nem érsz az erdőből, ne hívasd meg magad sóletes chilire, de ha nem bírsz ellenállni, ne töltsd az éjszakát a vendéglátódnál, ha el akarsz jutni a célodhoz. A bátyád nem hallgatott rám, el is veszett. Te légy okosabb!

- És azt te honnan tudod, hülye picsa? – vágott vissza a királyfi, és elrúgtatott.

Nemsokára egy, az övéhez hasonló alkatú lovaggal találkozott, aki nagy reverenciával köszöntötte, s meg is hívta magához chilis sóletre, amit a királyfi örömmel fogadott, hiszen igencsak megéhezett az úton. A lovag palotája szerencsére közel volt, így hamarosan nekieshettek a hatalmas kondér babos, kukoricás, lencsés, borsós finomságnak. Bort is szaporán kortyoltak, nem csoda hát, hogy miután fenékig kikanalazták a testes edényt, az asztalra borulva elszunnyadtak.

A királyfi fel sem ébredt többé, mert vendéglátója a hírhedett ciánszellentő volt, aki mérgesgázokat eregetett a hátsójából.

Keserves, hírmentes hetek után a király a legkisebb fiát is maga elé rendelte. Úgy vélte, a legkisebbnek szerencsével kell járnia, s a királylány a sárkány mellett szerzett tapasztalatok birtokában talán jó irányban tudja tartani a satnya trónörököst. Így hát a harmadik királyfi is nekivágott a nagy feladatnak. Azonban nem arra ment, mint a bátyjai, így elkerülte a nagy kerek erdőt, benne a vénasszony-tündérrel, s pár napi, különösebb kaland nélkül eltelt lovaglás (és sok-sok pihenés) után eljutott a sárkány palotájáig, ahol bebocsátást kért és nyert.

A sárkány maga olyan három öl magas lehetett, ha fölemelte fejeit. Szépívű, karmos lábain egyensúlyozott, két apró szárnya mutatta, hogy távoli ősei repülhettek, de ő már erre képtelen.

Hamar kiderült, hogy kedves, vendégszerető lény, még a márványszéket is megfújta-melegítette a legkisebb királyfi előtt. A kedvéért nagy lakomát is csapott, amin természetesen ott ült az asztalfőn, a férje mellett a királylány, azaz immár sárkányné is, aki elcsevegte, hogy jóapja megbékélt az urával, s a királyságát is rá akarja hagyni, mert már az unoka is útban van. Az ifjú herceg, aki eddig csak a lány átszellemülten szép arcát figyelte, ekkor vette észre, hogy az asszony igencsak előrehaladott áldott állapotban volt.

 „Nem baj, gondolta, úgyis szörnyet szül majd, életképtelent, de ha nem, elrekkentem a vemhét, s a sárkánynét királyasszonnyá faragom.”

Hajnalig eszegettek, beszélgettek, iszogattak a tágas ebédlőben, eleinte hármasban, majd mikor a hölgy nyugovóra tért, még pár órácskát kettesben a sárkánnyal. Aztán elbúcsúztak, s ki-ki a hálótermébe tért.

A királyfi ekkor kibontotta úti csomagját, elővette AMD65 típusú, kihajtható válltámaszos automata karabélyát és a kétszáz lőszert tartalmazó dobozt. Csak három tárat hozott, amikbe összesen csupán kilencven lövedék fért, de úgy vélte, annyi elég lesz, de ha nem, visszaszalad a szobájába, hogy újra töltsön. A biztonság kedvéért azonban két kézigránátot is az övébe tűzött.

Három ajtón is belesett, mire megtalálta a sárkány hálószobáját. Annak berúgta az ajtaját, és tüzet nyitott a hatalmas függönyre, ami mögött a sárkány nyoszolyáját gondolta.

Amikor a fegyver már üresen csettent, gyorsan tárat cserélt, csőre húzta, és lőtt tovább, szinte megvakulva és süketülve tettétől. Aztán a harmadik sorozatot is beleeresztette a hatalmas hüllőbe, amely már letépte a vörös bársonyfüggönyt, és ott vergődött előtte haláltusájában. A becsapódó lövedékek vérgejzírt fakasztottak minden sebén, nagy, sötétvörös tócsa terjedt, növekedett a márványpadlón.

Kivágódott egy kis ajtó, amin a sárkány nem fért volna be, csak az asszonya ki. S a hölgy vérző kebellel, sikoltozva rohant onnan, de megcsúszott a gyorsan feketedő kis tóban, hanyatt esett, és vajúdni kezdett. Abban a pillanatban halt meg, amikor kétfejű gyermeke kicsusszant a lába között.

A kis lény felült, két feje borzadva nézett körül. Aztán egymás felé fordult.

- Hát nem ilyen kezdetet képzeltem – így az egyik.

- És nem ilyen véget – szólt a másik.

Először és utoljára testvéri csókot váltottak.

A királyfi hamarosan hazaindult. Útközben kitalálta, hogy milyen hőstettet mesél majd apjának. Mert a nóta végére mindenki rosszul jár.