Aki 13 esztendő alatt létrehozott egy festői életművet

Írta: -- ismeretlen szerző vagy duplikált művek


Közzétéve 7 hónapja

Megtekintések száma: 145



Aki 13 esztendő alatt létrehozott egy festői életművet

Modi, ahogy barátai becézték, a korabeli Párizs emblematikus figurája volt.      A Modi becenévben is erre utaló szójáték található: a "modi" a francia "maudit" szóra utal, amely átkozottat jelent.                            

                        Amedeo Modiglianiról

Minden művész áttör valamilyen korábbi hagyományt, vagy felerősít, vagy kiemel valamilyen formát, látásmódot, alakábrázolást, ami védjegyévé, jellemzőjévé válik. Így van ez Modigliani esetében is, akinek számos kultúrtörténeti motívum található műveiben. Képein az egymásba fonódó színtömegek által új valóság születik. Nem csak a színekre bízta a látvány megteremtését. A modern stílusirányzatokat megismerve alakította ki egyéni stílusát. Aki ránéz képeire, annak megpihennek a gondolatai.

Budapest művészeti szenzációja 2016 nyarán a Modigliani alkotásait bemutató kiállítás. A festő elsősorban jellegzetes, finoman stilizált arcképeiről, és érzéki aktjairól ismert.

A Budai Várban látható kiállítás szervezői szobrokon, festményeken és rajzokon mutatják be Amedeo Modigliani életművének főbb korszakait, valamint a kortársakhoz fűződő kapcsolatát. Modigliani ugyanis úgy vált az európai modernizmus egyik legfontosabb mesterévé, hogy valójában soha nem tért el a klasszikus műfajoktól és a klasszikus formálástól. A kiállítás kiemelt jelentőséget tulajdonít Párizs és Velence hatásának, művészi közege bemutatásának. A tárlat célja, hogy bemutassa az egyéni utat járó művész munkásságának sokrétűségét, egyedi modern ízét – ahogy a tárlat szervezői fogalmaznak.

Az olasz művész toszkán szefárd zsidó családban született.  Apjára, Flaminióra, úgy emlékezett, hogy híres gazdasági és pénzügy céget vezetett, pedig csak egy nem túl sikeres pénzváltót üzemeltetett. Anyja egy iskolát irányított. Amedeo volt a negyedik, a legkisebb gyermekük.

1898-ban kezdte művészeti tanulmányait Guglielmo Michelinél. Firenzébe utazott 1902-ben, és beiratkozott Fattorihoz a Szabad Akt Iskolába. 1903-ban már Velencében élt, ahol tanulmányozta a reneszánsz művészetet és találkozott Umberto Boccionival és Ardengo Sofficivel, a futurizmus vezéralakjaival.

A fiatal Modigliani 1906-ban érkezett Olaszországból Párizsba, ahol hamar beilleszkedett a montmartre-i, majd a montparnasse-i művészi körökbe és a féktelenül szabad világba.

A kurátorok a tárlat anyagát öt részre tagolták. A kiállítás nyitó szekciója, Az emberiség temploma, a művész 1909–1914 közötti szobrászati tevékenységéből ad ízelítőt. Az emberi arc vonásaira összpontosító plasztikáit az őket ihlető egzotikus művészeti tárgyak – afrikai maszkok, ókori egyiptomi és kükladikus szobrok – kíséretében mutatják be. Emellett a kortárs alkotók (Constantin Brâncuși, Pablo Picasso, Jacques Lipchitz, Henri Laurens) műveivel kiemelt párhuzamok mutatják, hogy Modigliani jól ismerte a korabeli szobrászat alkotásait, és tisztában volt a párizsi avantgárd szerzőket foglalkoztató esztétikai, formai kérdésekkel is. Gyenge fizikuma, egészségi állapota sem engedte, hogy a nehéz kőfaragást folytassa, ezért 1914-től Modigliani ismét kizárólag a festészetnek szentelte életét, és stílusa alapjaiban változott meg. Korábban a fauvizmus és a posztimpresszionizmus hatására hangsúlyos sötét kontúrokkal társította az intenzív színeket. A háború kezdetén, majd 1915-ben készült korai, a Vissza a festészethez című kiállítási szekcióban összegyűjtött portréi arról az állhatatos útkeresésről tanúskodnak, amelynek során rátalált saját stílusára.

A kiállítás harmadik egysége, Az avantgárd arcképfestője a munkásságának meghatározó részét kitevő arcképeken mutatja be Modigliani portréfestészetét. Kiemelt hangsúly kapnak a művésztársairól készített képei, amelyek izgalmas körképet mutatnak a festő baráti közegéről és az 1914–1918 közötti párizsi művészeti élet szereplőiről. Az arcképcsarnokban láthatók a kor kiemelkedő költői, Max Jacob és Jean Cocteau, vagy a háború évei alatt Párizsban elő – ismert és kevésbé ismert – külföldi alkotók (Diego Rivera, Ossip Zadkine, Viking Eggeling). A tárlat egyik különlegessége, hogy a portrék több esetben a Modiglianihoz közel álló festők – Moïse Kisling, Celso Lagar vagy Chaïm Soutine – alkotásaival kerülnek párhuzamba, kiemelve a művésztársak közötti kapcsolódási pontokat és különbségeket.

1917-ben különleges lehetőség nyílt Modigliani számára: akkori támogatója, a lengyel származású műkereskedő és költő Léopold Zborowski modelleket, műtermet és pénzt biztosított neki aktsorozat készítésére. A negyedik egységben látható aktok kiválóan szemléltetik, hogy a régi mestereket is jól ismerő olasz művész miként értelmezte újra a hagyományos műfajt. Mélyre hatoló arcképeket, aktokat festett.

A kiállításról szóló bevezetőt tovább böngészve az utolsó szekcióról azt olvashatjuk, hogy A dél vonzásában című részben, az alkotó életének utolsó két évében készült műveit mutatják be. Modigliani, azt remélve, hogy egészségi állapota jobbra fordul, 1918–1919-ben több hónapot töltött Nizzában és környékén. Dél-Franciaországban ismét előtérbe került az olasz festő Paul Cézanne iránti rajongása: a szekciót záró, ismeretlenekről készült utolsó arcképek a nagy provence-i mester hatását tanúsítják.

Az olasz művészet iránt egész életében elkötelezett maradt.  Festményeinek intenzív, tiszta színei a fauve-ok (vadak) színvilágát idézik, szobrainak mértani formái pedig a kubizmus hatására utalnak, bár sosem lett a követője. Művészete az olasz hagyományokban gyökerezett, de sokat merített a néger plasztikából is, ahogy a művészettörténészek írják. Ezt jelzik híres szemgolyó nélküli portréi, a tisztán rajzolt körvonalak és a nyújtott, lágy formák.

Nehéz körülmények között élt. Sokszor – takarékoskodásból - a vászon másik oldalára is festett. (Erre is találunk példát a budapesti kiállításon.) Nem a szép és szolid életviteléről szólnak a róla fennmaradt emlékezések. Nincs mit szépíteni a dolgokon, erősen ivott és kábítószerezett, és ezt nem csak Párizsban kezdte. Persze ezek súlyosbították tüdőbaját. Halála is megrázó. Egy fagyos éjszakán részegen dülöngélt hazafelé, de elfáradt és hosszasan üldögélt egy padon, majd jéghideg műtermébe ment lefeküdni. Másnap ott talált rá egyik barátja. Már reszketett a láztól, bevitték a szegények kórházába, ahol 1920. január 24-én, alig 36 éves korában meghalt.

Zaklatott, borzalommal terhes volt az élete. A háború elején kezdődött szenvedélyes kapcsolata a nála öt évvel idősebb Beatrice Hastingsszel, egy dél-afrikai írónővel. Őt is gyakran bántotta. Beatrice Hastings anyagi támogatásának köszönhetően Modigliani élete könnyebbé vált ekkor, ugyanis festményeit, szobrait ekkor még nem vásárolták.

1917-ben egy újabb, végzetszerű szerelembe esett. Az Académie Colarossin rajzolgatott, amikor találkozott a 19 éves Jeanne Hébuterne-nel. Összeköltöztek, hiába ellenezték a lájny szülei. Viharos családi életet éltek, de Modigliani Jeanne-ról készült szobrai és portréi igazi gyengédségről tanúskodnak. 1918-ban, Léopold Zborowski segítségével Dél-Franciaországba költöztek, de a mediterrán hangulat nem nyerte el Modi tetszését, így továbbra is műteremben festette arcképeit. 1918 februárjában Jeanne állapotos lett, de ez sem hozott megnyugvást az életükbe. Modigliani és Jeanne szerelme gyakran volt terhes vad civakodásoktól, az egyre inkább reménytelenné váló festő és az alkoholfüggősége álalndóan botrányokat szült. Előfordult, hogy Modigliani a hajánál fogva húzta végig Jeanne-t a Párizs utcakövein. Különváltak, de kislányuk megszületésekor ismét összeköltöztek.

1919 májusában visszatért Párizsba, Jeanne második gyermekükkel várandósan délen maradt egy ideig. Ettől az évtől kezdve festményei egyre jobb áron keltek el. Az év júniusában családjával beköltözött a rue de la Grande Chaumière-en lévő egyik lakásba, Gauguin egykori lakása fölé, de egészségi állapota rohamosan romlott. Szilveszter után veseproblémái jelentkeztek és szörnyű fájdalmak kínozták. Tuberkulotikus agyhártyagyulladásban halt meg 1920. január 24-én hajnalban. Halálakor Hébuterne a nyolcadik hónapban volt második gyermekükkel. Másnap levetette magát az ötödik emeletről és ezzel végzett magával és meg nem született közös gyermekükkel. Párizsban, a Père Lachaise temetőben helyezték örök nyugalomra. Temetésén részt vett az egész művészvilág. Lányukat Modigliani nővére vette magához. Regényes életéről, munkásságáról tanulmányok, regények, filmek születtek, legendák ún. hiteles források nyomán. Festményei milliókat érnek, mert halála után az egekbe szökött az áruk.

Modi egész életében úgy viselkedett, mint, aki utálja magát. Szörnyű betegség gyötörte, tüdőbaja a szenvedések szenvedése volt. Folyton fulladt, ami állandó zaklatottságot okozott.

Képein finom vonalakkal, kontúrokkal, tiszta színekkel dolgozott. A festék a vászonra kerülve festménnyé változik. A fény benne élt a színeiben. A női test és a szerelem rabja volt. Aktja modellje megemeli keblét, és a művész titkos szelleme súgja, hogy milyenek legyenek a harang alakú mellek idomai, ívei, merre hajoljanak a szőrszálak a köldöke fölött, az alsó ajkaknál, de mindig az ízlés és az illendőség határain belül marad.

Számtalan valóságtartományból származó töredékek rakódtak festői gesztusai közé. Az arcvonások és a jellemek jó megfigyelője volt, és ezekből állnak össze figurái. Nőalakjai arcában ott a lelkük. Szemükben virágszirmok, üvegdarabok, hol befelé néznek, hol kifelé. Tudjuk, hogy a szemünket megkapó festmények nem visznek bennünket a boldogságba, a halhatatlanságba, de mi arra gondolunk, így éljük át, spontán csodálattal. Mélytengeri áramlások hajtanak minket a képei felé.

Állítólag az ő nevét suttogta Picasso a halálos ágyán.

Utóirat:

A kiállítás a budapesti Szépművészeti Múzem – Magyar Nemzeti Galéria, a Réunion des musées nationaux – Grand Palais, a Villeneuve d’Ascq-i LaM (LaM – Lille Métropole Musée d’art moderne, d’art contemporain et d'art brut) és a helsinki Ateneum Art Museum együttműködésében, valamint a párizsi Musée de l’Orangerie szakmai támogatásával és a Musée national d’art moderne – Centre Pompidou  kiemelt kölcsönzésével valósult meg. Ezen kívül jelentős műtárgyak érkeztek még a Musée national Picasso-Paris, a bécsi Albertina, az amszterdami Rijksmuseum, a jeruzsálemi Izrael Múzeum, a párizsi Musée du Louvre, illetve az egyesült államokbeli Philadelphia Museum of Art és a Dallas Museum of Art gyűjteményéből is.

 

A kiállítás kurátorai: Kovács Anna Zsófia (Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria) és Sophie Lévy, Jeanne-Bathilde Lacourt, Marie-Amélie Senot (LaM, Villeneuve d’Ascq).