Keresnek
Írta: Bodor Rajmund
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 369
Keresnek
Alattomos mélység ez,
belém zuhanva keresi magát,
a kietlen űri csendben
e kristálytiszta némaság.
Egyre konokabban, akár őr
a szökött rabot.
Remélve, hogy rám talál,
mikorra már én is ő vagyok.
Akkor bizony föl is falna,
vagy földnek verne engem.
Megharapna, összemarna,
és nem nyugodna bennem.
Átjárná a szívem
minden egyes zeg-zugát.
Széttépne, mint gyáva tolvajt
út szélén a vadkutyák.
És olyan lennék, mint ő maga,
korom, füst és éjszaka.
Eldeformált, régi szörny,
kövekbe hűlt közöny.
Már szavam sem lenne akkor
– testem is csak összeolvadt pont –,
s az égre égett cellafalakról
kilógnék, mint egy csonk.