Attila Ilhan: A ködök körútján
Írta: Szilasi Katalin
Közzétéve 1 hete
Megtekintések száma: 106
Attila Ilhan: A ködök körútján
kezed mögé hanyatlott
a pisla, novemberi nap, hideg volt,
fáztunk, a körúton egy fa haldokolt.
a városban már kacarásztak a kirakatok,
s mi csókolóztunk minden eldugott
utcasarkon.
a ködök körútját befedte az este,
-nekünk a sötét már régóta a vállunkon ült –
a hegyekben kialudtak a tüzek,
és nem látszott már a világítótornyok fénye,
félkarú magányunk
a másikunk szemét kereste.
elveszítettelek a ködök körútján,
utcalámpák köhécseltek csak
az egykedvűen sétáló felhők alatt,
kisgyerek lettem, árva,
ki egy érintéstől is sírva fakad –
yanikopinál vesztegelt egy vonat.
meg fogok halni a ködök körútján,
meglőnek majd a lágyékomon,
a körúti megállóban összeesem,
eltörik a szemüvegem.
te fölriadsz álmodból sikoltva,
és reggel majd ajtódon kopognak,
és kézen fogva hozzám hoznak,
és mikor meglátsz,
kővé dermedten állsz,
nem fogsz sírni,
nem fogsz sírni.
átmentem a ködök körútján,
a járda csuromvizesen ragyogott,
hirtelen a távolba meredtem -
egy pohár borba belefeledkeztem.
az éjjeliőröktől kérdeztem,
hány óra van?
féltem egymagam hazamenni a körúton,
ködök fojtogatták a torkom.
majd elvisz egy hajó afrikába,
a nevét nem tudom,
egy napra elmegyek casablancába,
és ott eszembe jut a ködök körútja,
és eszembe jut egy sor a piros angyal énekéből
és egy sor a lodoszból
és két sor az esőről
és egy éjfekete sor a szempilládról.
állkapcsát töröm annak, ki bennem
téged felidéz.
hajó hangja morajlik a kikötőben –
egy éjjel a ködök körútja felsikoltott,
nincstelenné lett,
fái májbajos levelek között feküdtek,
az ősz zokogott,
mintha isztambul sírt volna.
ha azt mondtad volna,
hogy haljak meg,
talán meghaltam volna,
bensőmet fájdalom marta,
mintha erős fűszert nyeltem volna,
minden versemet tűzbe vetettem volna.
a magány betege lettem.
ha nem lenne a ködök körútja,
ha nem lenne a városnak körútja,
ha nem esne eső a reggeli ezánban,
holtbiztos, hogy őrültséget csináltam volna.
meg senki sem értett volna,
tizenöt évre ítéltek volna,
a negyedik évben megszöktem volna,
szökés közben talán lelőttek volna.
van olyan nap, hogy nem megyek végig
a ködök körútján,
olyankor árva a ködök körútja,
olyankor én is árva vagyok.
magam vagyok,
ázik az esőben az arcom, a szám, a kezem,
a vonatfüttyök összeadódnak,
elvonják a figyelmem.
aksarayban kigyúlnak a fények,
ébred a ködök országútja,
és én már nem tudom többé
csitítani a szívem.
Attilâ İlhan: Sisler Bulvarı
elinin arkasında güneş duruyordu
aylardan kasımdı üşüyorduk
ağacın biri bulvarda ölüyordu
şehrin camları kaygısız gülüyordu
her köşe başında öpüşüyorduk
sisler bulvarı’na akşam çökmüştü
omuzlarımıza çoktan çökmüştü
kesik birer kol gibi yalnızdık
dağlarda ateşler yanmıyordu
deniz fenerleri sönmüştü
birbirimizin gözlerini arıyorduk
sisler bulvarı’nda seni kaybettim
sokak lambaları öksürüyordu
yukarıda bulutlar yürüyordu
terkedilmiş bir çocuk gibiydim
dokunsanız ağlayacaktım
yenikapı’da bir tren vardı
sisler bulvarı’nda öleceğim
sol kasığımdan vuracaklar
bulvar durağında düşeceğim
gözlüklerim kırılacaklar
sen rüyasını göreceksin
çığlık çığlığa uyanacaksın
sabah kapını çalacaklar
elinden tutup getirecekler
beni görünce taş kesileceksin
ağlamayacaksın! ağlamayacaksın!
sisler bulvarı’ndan geçtim sırılsıklamdı
ıslak kaldırımlar parlıyordu
durup dururken gözlerim dalıyordu
bir bardak şarabda kayboluyordum
gece bekçilerine saati soruyordum
evime gitmekten korkuyordum
sisler boğazıma sarılmışlardı
bir gemi beni afrika’ya götürecek
ismi bilmiyorum ne olacak
kazablanka’da bir gün kalacağım
sisler bulvarını hatırlayacağım
kırmızı melek şarkısından bir satır
lodos’tan bir satır yağmur’dan iki
senin kirpiklerinden bir satır
simsiyah bir satır hatırlayacağım
seni hatırlatanın çenesini kıracağım
limanda vapur uğuldayacak
sisler bulvarı bir gece haykırmıştı
ağaçları yatıyordu yoksuldu
bütün yaprakları sararmıştı
bütün bir sonbahar ağlamıştı
ağlayan sanki istanbul’du
öl desen belki ölecektim
içimde biber gibi bir kahır
bütün şiirlerimi yakacaktım
yalnızlık bana dokunuyordu
eğer sisler bulvarı olmasa
eğer bu şehirde bu bulvar olmasa
sabah ezanında yağmur yağmasa
şüphesiz bir delilik yapardım
hiç kimse beni anlayamazdı
on beş sene hüküm giyerdim
dördüncü yılında kaçardım
belki kaçarken vururlardı
sisler bulvarı’ndan geçmediğim gün
sisler bulvarı öksüz ben öksüzüm
yağmurun altında yalnızım
ağzım elim yüzüm ıslanıyor
tren düdükleri iç içe giriyorlar
aklımı fikrimi çeliyorlar
aksaray’da ışıklar yanıyor
sisler bulvarı ayaklanıyor
artık kalbimi susturamıyorum
Megjelent: OIK Párhuzamok: 19. műfordítás-pályázat