Retus nélkül
Mielőtt megszülettem, az elődök hordoztak olyan géneket, amit hasznosan én is átörökíthettem. Ezt a bónuszt, mint ingyen kapott ajándékrészt most koptatom, fényesítgetem.
A kisgyerekévek nem csillogtattak, nem mutattak semmit, éltem úgy, mint sok kis társam. Magányos gyerekként féltem, fantáziáltam, szorongtam.
Férjhez mentem, két lányomat felneveltem, és dolgoztam.
Tökéletesen elmúlt az idő, amit esetleg csodálkozásra is használhattam volna.
A rajz mindig jó társam volt, érdekes játék, kis szórakozás, viszont titokban, mert Apám olyan kézügyességgel rendelkezett, hogy előtte még ceruzát sem mertem fogni. A kisebbségi érzés visszahúz, megbénít. Dicséretet nem kaptam, tehát nem volt olyan szellő, ami továbbrepített volna.
Elkövetkezett a nyugdíj. Amikor már minden fiókot és szekrényt rendbe tettem, a keresztrejtvények is unalmassá váltak, lapszéleken rajzolgattam.
Nagyobbik lányom Boglárka unszolt, hogy próbáljak festeni. Olyan messzinek tűnő célt pendített meg, amire sohasem gondoltam. Mindig csak rajzoltam,hol, és hogy keressem a színeket?
Egy heti folytonos zaklatás után próbálkozásom annyira sikerült, hogy boldog voltam a látványtól. / borzalmas volt!/
Apámtól akvarell készletet találtam, papír, ecset, festék, víz, kis készülődés után már mázolhattam is,...és így van ez azóta is.
A szemem gyerekkorom óta hozzászokott egy szinthez. Olajképek, finom rajzok, könnyű akvarellek tömkelegébe születtem bele. Bronz szobrok, kecses porcelánok világa nem hatott meg, természetes volt.
A cél is megérkezett: úgy kell festeni, ahogy ő csinálta, de hogy csinálja, mitől egyszerű neki, és miért nehéz nekem?
Kisebb sikereken felbuzdulva, és az évek alatt kitartó szorgalommal, hittel, kedvvel jutottam idáig.
Ebben a vallomásban nincsenek konkrétumok, csupán érzések, színek, örömök, illatok, mesék és csodák, viszont az bőven, mert nagy segítség a számítógép, aminek összes előnyét élvezem, és használom.
Itt állok pőrén, kendőzetlenül. Kicsit már öregen, de végre boldogan, naponként boldogságban fürdetve.