Cseh Gabriella

Könyvek. Olvasás. Auschwitz-Birkenau. Könyvtár. Pride. Olaszország. Spanyolország. Esély. Egyenlőség. Önkéntesség. Erdő. Túrázás. Könyvkiadó. Tanulás. Tudásszerzés. Emberek. Újjászületés. Hit, de nem vallás. Árnyék és fény.
És már az álláspályázatok motivációs leveleivel bajban vagyok, de lássuk.
Akartam lenni tanár, építészmérnök, filozófus, szociális munkás, szociológus, mérlegképes könyvelő, aztán végül könyvtár szakon kötöttem ki a bajai Eötvös József Főiskolán, majd az ELTE-n. Nagyjából 15 évnyi könyvtárosság után pedig az utam - a Magyar Honvédséghez tett kitérő után, ahol csodálatos másfél hónapot töltöttem el - egy könyvkiadóhoz vezetett.
Volt az életemben (eddig) három March of the Living, három Pride, viszonylag sok tüntetés emberi jogokért és esélyegyenlőségért, egyszer pedig majdnem megvettem egy Pólya Tibor-festményt, de felhívtam egy barátomat és megkértem, hogy beszéljen le, mert különben hazaviszem Balatonfüredről a képet.
Szeretem az irodalmat, a zenét, a képzőművészetet, az építészetet, a jogot, a közgazdaságtant. Főállásom mellett önkéntes munkaként a moly.hu Merítés magazin egyik szerkesztője vagyok illetve a Merítés-díj gyermek- illetve ifjúsági zsűrijeinek tagja.


...
A kincstalálás élménye

Szerző: Cseh Gabriella

Kategóriák:
Interjúk, riportok

Közzétéve 6 hónapja