Vérző jég
Írta: Toldi Zsuzsa
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 331
Vérző jég
Tudod. Annyiszor le akartam már zárni az ügyemet veled. Ha elmentél, hát elmentél. Te akartad. Nem gondoltál arra, mi lesz velem. Próbálkozom. Hosszú ideje. Tartja még testem a víz, mégsem jó így. Ez a víz folyton befagy, jegesedik. Elgondolhatod, hogy fázom itt. Nagyon fázom itt. Sokszor kívántam, hogy borítson el úgy, ne is lássak ki a világra. Aztán mindig történik valami. Huncut, kicsi angyalok szétverik ezüst kalapácsaikkal, és én kimászok a partig. És próbálkozom megint.
Eszter ül a parton, kezében cigi. Már ködös az égbolt, és minden szürkésfehér. A füst lassan szívódik bele a köd bundájába, kavarog, majd eltűnik. Élénk szín már nincs, mindig elűzi valami. Eszter elméje tudja, hogy ez itt a hideg, befagyott jég, mely elrejtette a hamvakat, s a maradék élet is didereg, mint mindig. Valójában nem is érti, miért ül itt. A lelke húzza ide, köldökzsinór köti. Ekkor veszi észre hirtelen, hogy a távolban valami vöröslik. Szemeit nagyra mereszti, közelebb kellene menni. A jég kemény, és csúszik. Azt az álombéli kék, tűsarkú cipőt már rég tűzbe kellett volna dobni. Puha zokni, meleg csizma való már őneki, abban nem tud elesni. Nem mindig akad, aki fel tudja emelni, vagy inkább már nem is akad senki. Elindul lassan, inkább csúszik-mászik. Közelről akarja a vörös csíkot megnézni. A csík egyre csak szivárog, a jég alól szüremlik. Nem akarja abbahagyni. Egyre csak sötétül, ez már egészen vörös, akár a vér. És duzzad, csak duzzad, növekszik. Eszter ujjaival megérinti. Szétkeni a jégen, a vörös folt közepén üldögél. Keresi a napot, messziről fújja a szél a lágy zenét. Lassan a zokni is átázik. Tisztán tudja, hogy ez vér. Vörös, igazi vér. De kinek a vére? Miért kell emlékeznie, szenvednie megint? Rászolgált? Most harsona hangja hasít, fülét befogná, de mindkét keze csupa vér. Közelebb csúszik, a vérző jég most már nem engedi. Próbálja a jégtáblát megbillenteni, a vér forrását akarja megtalálni. A női test szívét találta a golyó. Akkor és most is. Az vérzik. Eszter teste az, a jég birodalma tudja csak megvédeni, magába fogadni.
Tudod. Szép tőled, már csak így tudsz rám vigyázni. Naponta halok meg, s csak itt, nálad tudok bűnbocsánatot nyerni. Nem baj, ha mások nem látják a sok vért. A kicsi angyalok majd jönnek megint, s hozzák a gézt. A vért felmossák, a sebet bekötik. Holnap a parton leszek megint. Neked is hozok egy cigit. Már tudom, hogy az ügyem sosem tudom veled lezárni. Az is lehet, hogy én vagyok te, s te vagy én.
A part szélén néhány vadkacsa didereg a nádasok mentén, összebújnak ők is, egymás testének lüktető, meleg vérét keresik.