Verebek, medvék, játékok

Írta: Novák Imre


Közzétéve 7 hónapja

Megtekintések száma: 138



Verebek, medvék, játékok
Tandori Dezsőről

Tandori Dezső a huszadik századi magyar irodalom egyik legizgalmasabb és legjátékosabb alakja. 1938-ban született Budapesten tisztviselőcsaládban. A bölcsészkaron diplomázott, ahol magyar-német szakos tanári diplomát szerzett. 1971-től szabadfoglalkozású író és műfordító. Nemes Nagy Ágnes volt a gimnáziumi tanára, így korán kapcsolatba került Ottlik Gézával, Mándy Ivánnal, Mészöly Miklóssal, az Újhold irodalmi lap körétől ered világlátása. Ők voltak a legnagyobb hatással rá, ők formálták ízlésvilágát, irodalmi és filozófiai érdeklődését, és tájékozódását is tőlük szerezte. Írói világa is erről a forrásvidékéről származik. Korosztálya irodalmi behajózásakor, a hatvanas évek végén indul a pályája. Első kötete 1968-ban jelent meg, és újszerű hangjával felkeltette a kritikusok figyelmét. Kényes időszak volt. Még nem volt távol ’56, és ott volt ’68 minden tagadásával és ellentmondásával együtt. A korszak irodalmi megújulásának egyik jelentős alakja lett.

Tandori fő erénye a gondolatisága. Kilépett a magyar novellák hagyományos világából. Írói figyelme ide-oda kalandozik, és a megközelítések sokasága jellemzi. Hol Budán időz, hol egy történetben keresi Godot-t, hol a madáretetés és –gondozás titkaiba, felelősségébe avat be minket.

Az írói mesterség jó ismerője, szívesen ír az alkotás kínjairól és örömeiről. Nincs külön versfilozófiája. Stílusérzéke alapján képes a különféle írástechnikákat összehangolni. Megnevezései pontosak, leírásai a lényegre irányulnak, a körülöttünk lévő világot fejezik ki tele érzelmi és intellektuális energiával. Humor és szomorúság egyaránt jellemzi. Autonóm személyiség. A lét titkait kutató író, aki az ember lehetőségeit keresi a mindennapokban.

Külön fejezetet jelentenek életművében a gyerekeknek írt versei a koalákról, a verebekről és a mackókról. Itt is a játéké a főszerep. Mackók sakkoznak: és közben „roppant ritkán kapkodnak,/ ketyeghet a sakkóra, /nem ijeszt a mackóra.” A koalák lottóznak, de ott „az eukaliptuszfák eheti leveleit húzkodják.”

Néha kerülgeti a dolgokat, de csak azért, hogy a legmegfelelőbb helyről láttassa. Igényes és gondos megfigyelő, nem akarja, hogy pontatlan hírek, információk jussanak hozzánk. Verebei, mackói gondolkodnak, véleményük van, el is mondják. Emberi módon szellemi életet élnek, ha mozgásuk más is.

A lovakról szóló beszámolók mellett a foci is központi helyet tölt be világában. A Nagy Gombfoci-könyv az Old Tandor stadionban zajló bajnokságról tudósít, ami legnagyobb nevű focisták tornájáról szólt. A brazil szövetségi kapitánnyal, Couthinhoval kezdődik a regény, aki kinéz az érkezése után az erkélyről a Vizivárosra, és arra gondol, hogy itt vigasztalódhat. A ’78-as brazil tréner azóta mélytengeri búvárkodás közben elhunyt, de a magyar irodalomba Tandori beírta nevét.

A 140x99 cm-es stadionban zajló gombfoci tornán csupa híresség lép fel és közben ott vannak a medvék és a verebek. A szöveg a sportújságok modorában írt beszámolók a Lánchíd utcából. Micsoda neveket olvashatunk. Itt van Bettega, a szépfiú. (Van-e olyan ötvenes asszony földön, aki e nevet nem ismeri?) Szerepel itt Keegan is, a Hatalmas Egér, Beckenbauer, a Császár és Cerezo, a magyar anyától és brazil cirkuszművésztől származó zseniális brazil középpályás, aztán Albert Flórián, a vízivárosiak kedvence, mellettük Tichy, Göröcs és Zámbó. Álomszép bajnokság. Az álomszéppé vált múlt hősei. Tényleg mintha álom lett volna az egész – írta Tandori is. A madarak úgy szökdelltek a boldogságtól, mint tavasz idején, az első napsugarak érkezésekor. A kötet alcíme: Liverpool a Vízivárosban. Miért éppen Liverpool? Hagyjuk. Kérdések mindig maradnak.

Minden az ő világában játszódik. A stadion is az ő nevét viseli ( Old Tandor), bűnügyi regényeit Nat Roid néven jegyzi, és Tradoni felügyelő nyomoz a tökéletes bűntényben.

Tandori jól eligazodik több nyelv grammatikai bozótjában, a szavak billió között a bábeli hangzavarban. Jól ismeri a kortárs és a külföldi irodalmat. Számtalan fontos regény, novella, vers átültetése fűződik nevéhez. Fordításai kiváló mesterségbeli tudást bizonyítanak. Műfordításaiból láthatjuk szellemi táplálékait, és azt az utat is nyomon követhetjük, ahogy végigkalandozta a világirodalmat. Ott is főszerep jut a madaraknak. Egész kötetet szentelt a kiadó a róluk szóló versfordításoknak.

Tandori feljegyez, anyagot gyűjt, rendezgeti emlékeit, ír a számára kedves állatokról, tárgyakról, focistákról, játékokról, utazásairól, mindennapi életéről, ifjúkori emlékeiről, de igazából az elmúlásról, sajátunkéról és arról, mit érzünk mások elvesztésekor. Tandorinál a „halál mindig testhez áll”.

Hihetetlenül gazdag az életműve. Versek, drámák, tanulmányok, regények alkotják. Kötetei hosszú sort tesznek a könyvespolcon. Szellemi kalandjai napjainkban zajlanak. A madarak gondozása adja művei ihletét. Világához illő tárgyakat, témákat választ írásaiban. Ébren tudja tartani az olvasó érdeklődését a madarai, lóversenyei és gombfoci-bajnokságai iránt.

Tandorit a dolgok mélyén rejtőző igazságok érdeklik. Rokonszenves költő és ember, beenged minket intimszférájába, beavat szenvedélyeibe. Nyitott a világra, érzékenyen reagál az eseményeire. Érzékenysége nem negédes szavakat jelent a világ szépségei, az emberi tisztesség láttán. Mondanivalójához talált megfelelő stílust.

Dinamikus a költői világképe. Versvilága szürrealisztikus képekkel teli. Visszavarázsolja a tovaszállt madarat. Nyughatatlansága költeményei izzó hatásában is megjelenik. Időnként nyelvi sűrítésekkel és túlzásokkal él a mindennapi nyelvi gyakorlat szóhasználata szerint. A metaforák nem díszként jelentek meg nála. Nyelvünk jelenségeit értelmezi. Nagy távlatokban gondolkodik, fogalmak fogalmakra telepednek nála és gördülnek tovább jelentésekkel bővülve. A képzetek egységes elrendezésére törekedik. A szójátékok mestere, a játékosság virtuóza és a nyelv varázslója is. Egyszerre versíró és vershős. Ahogy az operatőr az állandó kameramozgással, kereséssel tartja fenn az érdeklődést, ő is folyton kutatja szemével a tájat, a szobát, az élőlényeket.

A hétköznapi nyelv az alapja költői szövegeinek. A szó nála is tárgy. Egymáshoz alakítgatja őket, és közben új és új szövegkörnyezetbe helyezi, és figyeli jelentésváltozásaikat, hatásukat. Szövegei zsonganak, átlengi őket az időtlenség. Reggelenként „elkezd egy idegen napot.”

Elüt kollégáitól észjárásával, szenvedélyeivel, szellemességével, játékosságával. Olyan dolgokat is észrevesz, amelyek mellett mások szó nélkül elmennek. Megfigyeléseire magyarázatokkal is szolgál. Nem szép versek írására törekszik. A vers nála a valóság emberközpontú visszatükrözése. Szavai értékítéletet is jelentenek. Színdús cselekményeket olvashatunk verseiben. Az ellenpontozás mestere anekdotikus előadásban.
Egyik írásában Saint-Exupéryvel a sivatagba jut, és ha elfogadjuk az ottani hagyományokat, szabályokat, a játék a maga képére formál minket - írja. Aztán jön Camus és A pestis. Ha pestis van, nincs többé titkos nyomozás. A világ egyértelmű igazságokból áll.

Időnként nehéz eligazodni műveiben. Igazi olvasói feladat szövegeinek követése, a szellemi kalandozások olvasása közben. Kiváló komponáló, remek montírozó, ahogy a mondanivalót kifejezi különböző elemek, szövegek, képek beillesztésével.

Útjai során filozófiai síkok jelennek meg, aztán jön a valóság: „Párizs karácsonyos már, a fákon lámpafüzérek meg rendőrökkel, de ők nem a fákon, csak az undorító autókban”. Aztán angol, bécsi és magyar lovak neveit másolja írásaiba, és persze mindegyikhez tartozik egy fogadás, egy nyerés vagy veszteség, mint ahogy életünk is a gazdagodás és a veszteség keretei között mozog.

Az irodalom asszociációkkal övezett országútján vagy tengerén halad. Ott pedig az a lényeg, mit találunk az erdő mélyén, a város utcáján, vagy a tengerfenéken és a vízfelszínen. A lényeg, milyen a klíma, mi történik az élőlényekkel, mit teszünk, milyen a táj, vagy milyen lehetne. Az ezekről szóló beszámolók, mesék, versek, szövegek okán jön izgalomba az emberi elme. Így jegyzi az író az időt.

A Sár és vér és játék című regényében a madár megnyílik előttünk lény-szempontból, és nem csak egy szó marad. Az öntudatlan lények és az emberi gondoskodás kettősségére épül a szöveg a regényben. „Mindenünk visszahozhatatlanul múlik” – írja, de nem tartjuk hozzá az értékrendünket – folytatja, mert a fő kérdés: hogyan lehet ezt kibírni?

A nyelv nála nem csak forma és lehetőség a gondolatok pontos megfogalmazására, hanem törekvés is, hogy minden mondatának legyen igazsága, legyen az egy felismerés, egy állítás világunkról. A kötetlen kompozíció híve. Lények hálózatát teremti, ahol Szpéróval, a koalákkal meg gombfocistákkal együtt éljük át a létezést.

Tandori nem határozható meg aktuális politikai ismérvek alapján. Igazi civil. Nem politikus alkat. Nem szenved életundortól. Művei feljegyzések magunkról, arról, hogy írni szenvedés, aminél csak az a nagyobb kín, ha nem ír.
Nem csak hozzá hasonló élményekkel kell rendelkeznünk, hogy vonzzanak írásai. De ha hasonló az érdeklődésünk, közelebbinek érezzük, mert ha szívesen gombfocizunk, kártyázunk, sakkozunk, vagy vágy él bennünk a lóversenyzés iránt, vagy szeretjük megfigyelni madarainkat, és szívesen elmélkedünk arról, hogy mivégre is születtünk, és mi az élet, szorosabb szellemi kapcsolatba kerülhetünk vele. Így azonos élménybázisról figyelhetjük a történeteit, és szellemi kalandokon kísérhetjük akár át Budán, akár át Salinger, Plath, Handke vagy Ginsberg szövegein egész Tandoriig.