Vasárnap délután
Írta: Fábián József
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 214
Vasárnap délután
Felhőfosztotta nap vakította arcunkat, ahogy ültünk a teraszon némán-mélán.
Ajkad csak ritkán hagyták el szavak,
Bágyadt tested átengedted a langyos tavasznak, s próbáltuk kimondani, ami még elmaradt.
Kislányt játszottam neked anyám, ruhával játszottam magam neked szépnek,
Te kérted….
Hajam szőkébbnek láttad, mint valaha, nem voltam végre sovány,
Szép vagy még mindig Gabsikám - mondtad.…
Szerényke zsíros kenyeret készítettem.
Csepp teával, madárka módján falatoztad a délutáni fényben,
És én csak néztem-néztem szép kezed, mely megfáradt értem.
Hogy mondhatnám el? Mi végre a létem, ha Te már nem szólsz, csak nézel.
Nézel, némán-mélán, de ajkadban a derűs mosoly, s ha bármilyen tétován,
Én meg oly ostobán…
Mégis kapaszkodunk szavakba, egymásba akadva, vitázva, sikongva,
megvívtuk a harcot, szabad vagy Anyám.