Váratlan nekünk ez az utazás
Írta: Verebi Éva
Közzétéve 2 éve
Megtekintések száma: 411
Váratlan nekünk ez az utazás
Miért szorítnak hát satuba,
fáj is?
Hisz Pirkadat van!
A teremtés Homo léte,
halk sikollyal
épp gyöngéden megtapadt,
és szemét korom fogja máris?
Fülét ólom marja nyomban,
jelbeszédre kódol a bába,
és könyörtelen söprik
a kereszt szenvedő tüzét
a még kutacsos koponyámba.
Alkotásra termett
ölelő karom - Kyrie leison! -
bejáratott szegek feszítik,
s e mindenhol átfestett,
kétlábú világban
ravasz Cipollák rejtik,
-Ó, ki ne mondjam,
milyen!- hazugságaik.
Bús Babiloni idők
lassan leperegnek,
könyvtárnyi kövek
s világok elvesznek,
- galaxis vajúdás,
kék planétám éke,
Isten szívén ingó
percnyi ember létem-
előttük mind pőre.
És lecsap a kapzsi ész
éh-mohó kardja,
fondorlat s az ékek éke
összeméretik,
egekhez közelinek,
túl magasnak vétetik,
hát új "Idő" vésetik
ravasz szavakkal.
S ha már jóllakott
véres malaszttal,
törvényként súlyt,
öntörvénye szerint,
mindig egy oldalra.
Évezredek nyögik
a tetvek dúlta zsindelyt,
és a rizsporos paróka,
a langyos bolondnak,
eszelős törvényt rendez.
Míg a dollár klónja
betilt magamba látást,
agy-kontroll, váltás,
ó, csak egy kis "rilax",
s hiszi, csak ő láthat,
láthatatlanul,
annyi kíváncsi pimaszt.
A tömjénfüsttel
fölitatott lélek
még vakon hiszi,
dohos lapok
orra alá porolt
dörgedelmeit,
hát őszintén akar.
De születése óta
látása takart,
és szenvedő léte
tíz körmével ássa
romlása gödreit.
A hazug jól tudja,
ki ellene lázadna,
közöttük keresve sincs.
Vagyunk-e hát, akik mernek,
akik, ha pirkadni látszik,
másképpen kelnek.
Velem kétkedő
fogadott rokonaim,
néném, bátyám,
őszülő maradékaim,
és Ti, keresztvíz alá tartó
reszketeg kezek,
meddig bírjuk még el
halovány önmagunk és őket?
Ó! Uram, urunk vagy-e!?
Mondd, nekünk hányadik?
Mikor ér véget
e fölfordult utazás?
S hozod-e "őket"
a következőre,
ha birodalmuk itt már
csak kifordult sírok
és porladó kő lesz?