Tourist fetis
Írta: Toldi Zsuzsa
Közzétéve 7 hónapja
Megtekintések száma: 144
Tourist fetis
A mise hatkor kezdődik. Nem szükséges helyet foglalni, sok az üres pad és szék még hat után is. Itt nem kell regisztrálni. Jó a hűvösben megpihenni. A lelket átvizsgálni, gondolkodni. A környezet nem hétköznapi. Isten háza ez, építészeti remekmű, a festményekről, szobrokról nem is beszélve. A tekintet alig tudja befogadni a sok szépséget. Az orgonista halkan gyakorol, és kezdődik a rózsafűzér. Hosszú imasor, szabályos forma. A pap mondja egyedül mikrofonba. A zsinórra fűzött fagolyó és gyöngysor, a rózsafűzér, ma megint otthon maradt. Nem is tudni, hol van. A kegytárgyakat árusító bódéban biztos lehet kapni, de nincs kezében senkinek. Egyáltalán tudnak még imádkozni az emberek? Felkapcsolták a csillárokat, valami készülőben. Akik sorban belépnek, nem a misére jöttek. Pár lépést tesznek a kordon előtt, felnéznek a falakra, a szédítő, kupolás mennyezetre. Fejüket hátra döntik, kezükben telefon. Fényképeznek. Sok kép készül mindenféle irányból. Vajon kinek fogják megmutatni? Mi célból? Biztosan a szépséget közvetítik szeretteiknek, habár mindenki megcsodálhat ma már mindent az interneten. Elmenni sem muszáj, minden elérhető, látható. Mindegy. Egyesek összeállnak, úgy mondják, szelfiznek. Hogy itt nem illik? Nem számít. Vajon hová lesz ez a sok kép? Mi lesz a sorsa? Van min meditálni, így mise előtt. A régi albumokban megsárgult képek akár évszázadokra is visszavezetnek. Ezek letörlődnek, felszívódnak az éterben. Akkor minek? Lásd, hol voltam? Egy pillanatnyi megállás, átlényegülés sem történik. Olyan, ami a lélekben, a tudatban hagy nyomot. Hangtalanul nyomkodják az ujjak a gombot, azonnal azt keresik. Nem is tart az egész sokáig, jönnek az új turisták, új telefonok. Isten házában most rengeteg a telefon. Az egyik meg is szólal. Nem beszél, nem ciripel, zenél. Többféle stílusban Kellemetlen hang hasít a gombot nyomkodó levegőbe, az ujjak tapintatos csendjébe.
- Apa! Én most misén vagyok. Mindjárt kezdődik. Jól érzem magam. Itt nem félek, és biztonságban vagyok…
Egy mérges tekintet vágja el a szó fonalát, elvégre, ez templom. Pedig olyan emberi volt! Most idegen nyelv veszi át a szót. Mutogat, magyaráz hangosan, talán valamit tolmácsol, és persze hadonászik az elmaradhatatlan tárggyal. A telefonnal. Már kitették a nagy imakönyvet, behoztak egy nagy vasgereblyét is. A gereblye jelez. Ez Isten kertje, az emberi lélek kertje, ahol tisztogatunk, hogy megtisztuljunk. A gereblyével nem foglalkozik senki sem, nem készül róla fotó. Talán jobb is, hátha a kert túl gazos. Nincs itt idő gyomlálni, nem jól tudja a szónok, a fiatal pap. Megszólalnak a harangok. A néhány misére érkező azonnal feláll, mert elkezdődött valami, amiért idejött. A fényképezők is megállnak egy pillanatra, tudják az illemet. Azért a telefonok tovább működnek, a három papról is készül néhány kép, persze csak távolról. A kordon utat áll, szerencsére. A mise halad az útján, de semmi sem változik. A szertartás nem érdekel senkit. Sietnek, még annyi mindent le kell ma fényképezni. A pap a szikláról beszél. Ott kell házat építeni, mert azt nem zúzza szét sem az eső, sem a víz.
Majd hatalmas erővel megszólal fent az orgona. Megborzongok, emelkedem felfelé, fel, a kupolás mennyezetbe, annak is a legtetejére. Szikla csúcsán állok, biztonságos hazám és otthonom. Kezemben vasgereblye, mert kertészkedni akarok. Másik kezembe milyen tárgyat vigyek? Rózsafűzért vagy telefont?