Törvény téve

Írta: Móritz Mátyás


Közzétéve 1 éve

Megtekintések száma: 262



Törvény téve


1

De jó volna, ha elválni,
nem akarnál többé tőlem,
belátva hogy bennem lehetsz,
örökké csak ünneplőben;
együtt nézve fel a napra,
együtt nézve fel a holdra,
hogy az álmunk még az idő
se rághassa szét, bogár-módra.

2

De jó volna, nem kérdezni,
mért nem tudtam, mért nem mertem,
ha lopódznom nem kellene,
könnyezve és szégyenverten;
mint akik már új vágyakat,
nem kutatnak és keresnek,
a szívüket nem érezve,
csak havasnak, csak jegesnek.

3

De jó lenne a borongást,
rózsaszínre együtt festve,
tudva végre, hogy hozzám jössz,
tiszta szívvel, belém esve;
mint akit már, meg nem rémiszt,
mint akit már, meg nem ingat,
az ötlet, hogy összefonjuk,
a vonagló lángjainkat.
4

De jó volna, ha meg minket,
nem gúnyolna és tagadna,
ha úgy állnánk egymás mellett,
röntgenfényből kifaragva;
nem számolva hogy életünk,
hányszor csetlett, botlott, és keringett,
ha tovább már nem lóbálnánk,
az elvesztett lelkeinket.

5

De jó volna, úgy szeretni,
mint akiket rég nem untat,
megosztani a másikkal,
a magasztos nyugalmunkat;
beérni már nem is tudva,
csak a szebbel, csak a jobbal;
törvényt ülve vállainkon,
csillagtollú galambokkal.

6

De jó volna, nem találni,
kifogásból többé jobbat,
játszani a gyökértelent,
játszani a villámsújtottat;
téveszmékbe és álmokba,
nem süllyedve és nem ringva,
temetkezve magányunkba,
és fekete porainkba.
7

De jó volna, úgy érezni,
hogy a világ már nem rángat,
csillagokig felemelni,
földre esett fénycsóvánkat;
ha nem kéne maga többé
ostoroznom, és tovább rúgnom,
és ha egyszer hátulról is,
keresztülnézhetnénk magunkon.

8

De jó volna, ha izgulni,
nem is kéne többé értünk,
megvirrasztva az éjszakánk,
vérünket és verejtékünk;
belátva hogy ez a legjobb,
amit az élet adhatott,
nyitva épülő jövőnkre,
ragyogó kristályablakot.

9

De jó volna, ha belátnánk,
hogy miért és hogy mit védünk,
felismerve a másikban,
erőnket és szelídségünk;
úgy döntve, hogy kibékülünk,
hogy megküzdünk, hogy kitartunk,
hogy felvenni ne akarjuk,
szétszaggatott vasálarcunk.

10

De jó volna, ha itt lennél,
mikor a földről felállok,
megcsöndesülni egymásban,
akár csak az óceánok;
nem hazudva: a másiknál
csak igazabb, és jobb akad,
nem taposva az utakból,
a lyukassá kopottakat.
11
De jó volna, ha felette
lennél, a legszebb álmoknak,
ha nem érezném magam már,
elhagyott lövészároknak;
mint akit csak félrelöknek,
megvetnek és megrugdalnak,
érezve magam egy roppant,
harsogó pályaudvarnak.

12

De jó volna, ha bolygómra,
utolsóként csak te lépnél,
kinek ölelése tisztább,
a patakba hulló fénynél;
kit csökönyös szamaramként,
az ostorom már nem szaggat,
megkapva a legnagyobbat,
és a legmegkívántabbat.
Móritz Mátyás
2022. Április 9. Szombat
Budapest, Csepel