Therápia
Írta: Toldi Zsuzsa
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 290
Therápia
(Ajánlom József Attila emlékére)
Ma szombat van, jókedvűen kellene ébredned. Az átszenvedett hét után ma a feltámadás következik. Oda mehetsz, ahová vágysz. Ahhoz az egyetlen egy Fehér Köpenyeshez, ki szó nélkül tudja, mi bajod, mi fáj. És egyedül Ő képes adni feloldozást. Isten-e vagy ember? A válasz mindegy, mert Ő mindenképp a te Istened. Hiszek egy Istenben…
… doktorban kezdődik a te imád. Ám el, le vagy feljutni Hozzá mégsem könnyű. Tudod, ki kell menned az utcára. Előtte rendbe kell szedned magad, hogy a normálishoz tartozónak lássanak. Hiába gondolod te, hogy az vagy, de ha elmondanád bárkinek, hogy félsz a boltban, amikor veszel egy kiflit, hülyének kiáltanának ki. Ne mondd el senkinek! Csak Neki! A Fehér Köpenyesnek, ő megérti. Az út csupán hatvan kilométer, mégis végtelen hosszú, szakaszos. Először felszállsz a buszra. Ismer mindenki, ne törődj vele! Kapaszkodj az ülésbe, az elhúzott függönybe, mindegy. Rendezettnek tűnsz, nyugodj meg! A szemed csukd le, kapaszkodj a Fehér Köpenybe. Ugye? Érzed, hogy megvéd, megért, minden úgy történik, ahogy előre megmondta. Most át fogsz szállni egy vonatra. Még a peron nyirkos nyitottsága is megérint, a védtelenség, tudom. Ne törődj vele! Vedd meg gyorsan a jegyet! Látod? A mondat hibátlanul sikerült. Jön veled szemben egy ismerős, tartózkodóan, de köszönj! És már benn is vagy a kis piros vonatban, látod a táblát, ez már odavisz, egyenest a Fehér Köpenyhez. Félsz, hogy rosszul leszel, és nem tudsz majd kimenni? Lehet. Megmondta már, hogy nem tehetsz ellene. De meghalni nem fogsz. Biztosan nem. Ha ő azt mondta, akkor nem. Az egészen más, ha te akarod. Még néhány perc, indul vonatod. Arcod és kezed izzad, remegsz. Nem baj. Nem feltűnő, nem látja senki sem. Talán lehúzhatnád az ablakot, vehetnéd a mély levegőket. Nem használ? Tudom. A legjobb az lenne, ha el tudnád fogadni a halált. Azt is tudom, hogy nem tudod. Ez az oka mindennek. Meg még sok más a kibogozatlan gyökerekben. A vonat elindult, sajnos többször megáll, de odaér, hidd el. Látod, ez már az imák városa, s nem történt a szokottnál több rossz veled. Egyébként ezt Ő megmondta előre. No, még egy nekifutás. Ugye, itt a villamoson már könnyebb, innen egyenest Hozzá vinnének. Ahogy a templomot elhagyod, már nincs is semmi bajod. Bátran nyomod meg abban a szörnyű utcában, azon a szörnyű kapun a csengőt. Míg más elszalad onnan, te jókedvűen lépsz be. Az ajtó becsukódik, elönt a nyugodtság. Itt kellene élned? Nem lehet. Ő megmondta, hogy kinn, az életben, a kapun kívül a helyed. Az a ring, ott kell küzdened.
Látod? Már jön feléd. Nem ügyeletes, mégis bejött. Megérti, hogy csak szombaton tudod felkeresni. Barátságos, mint mindig. Tekintete biztató most is, de távolságtartó. Elvégre a betege vagy, nem? Másra soha nem szabad gondolnod! Az más kérdés, hogy legszívesebben megcsókolnád lábait, soha nem akarnád elengedni, s foszlányokra sírnád-tépnéd annak a Fehér Köpenynek a széleit. Már fenn is vagy a férfi részleg szokott szobájában. Hogy itt ki néz meg, mit gondol, te kit nézel meg magadnak és mit gondolsz, az itt nem fontos. Éppen ez a jó. Ülsz a széken, nézed a fehér falon lévő kis pontot. Ő már számol. Nyugodt, biztos hangon. Húsz körül már könnyezik a szemed, a pont egyre nő, minden homályos, már csak azt látod. Szemhéjad szépen lecsukódott. Minden úgy történik, ahogy előre megmondta. Szívverésed lassul, légzésed egyenletes, lábad-kezed akár az ólom. Már bent is vagy a vízben. Ő tudja, hogy szeretsz úszni. Miután megkérdezte, neked mi a jó, leírta egy papírra. A csokoládét is nagyon szereted. Ebből következik, hogy a jövő héten azt fogod majd majszolni.
A nap véznán süt, a medencének se vége, se hossza, de te csak úszol. Nyugodt, egyenletes tempóban. Arcod most érinti meg a vizet, a hajad nem lesz lucskos. Kartempód íve gömbölyű, a mozgás harmóniájában találkozik lábaid ruganyos mozdulataival. Tempó, tempó. A víz hullámzik, a színe zöld, a nap mintha jobban sütne, minden jó. Együtt van, összevág. Ernyedt karjaid kellemes erővel töltődnek, zakatoló agyad nyugodt. Tested csomós zugából elindul a könnyű, fesztelen érzés, mely lassan bőröd alatt szétárad, megtalál. Most jó, nagyon jó. Szeretet, biztonság. Egyre jobb közérzet, nem félsz semmitől. Eszedbe sem jutnak félelmes gondolataid. Te most éled a normális életet, mi másoknak folytonos és természetes. Ó, el sem tudják képzelni, hogy milyen is lehet még, mi az a fojtogató rettenet, mely örökös lakója idegeidnek. De most nem gondolsz erre te sem. A Fehér köpeny sokáig úsztat, vízben hagy, már olyan kellemes, hogy nem hiszed, hogy másmilyen is lehet. Ez az! Most már határozottan jó a közérzeted. És ekkor messzi távolból hallod az egyre hangosodó számokat. Most visszafele haladnak. Majd szemhéjad felnyitod, nem látsz mást, csak a pontot. Még mindig jó… elfáradtál kicsit.
- Hogy érzi magát? – kérdezi pszichiátered.
Visszajöttél. Ha a jó érzés halványul, próbáld visszahozni! Ne légy erőszakos. Lassan, óvatosan fogd meg a rózsaszín pára közepét, ne engedd, húzd feléd, feküdj alá vagy fölé. Ne törődj semmivel, neked ez jutott. Temesd be magad e felhővel, takarózz, olvadj belé! Ha ki akarsz esni, mert meglöktek, csússzál vissza megint. S ha kiestél, akár egy teknőből, s lentről nézel felfelé, próbálj lazán hozzá felemelkedni. Kössön vele össze egy köldökzsinór! Minél több szombaton fürösztöd meg benne magad, annál inkább közelít, ködbe von, egyszer majd bebújik valamelyik nyílásodon, bőröd kisimul, vérereidbe dopamin szivárog. Ugye így lesz? A te Istenedben higgy!
Már csak addig kellene kibírnod valahogy.