Testet ölt
Írta: Csató Gyula
Közzétéve 8 hónapja
Megtekintések száma: 131
Testet ölt
- Apukám! Nekem lóg a mellem. Tudtad ezt?
A kérdésre nem érkezett válasz. A kérdező a fürdőszobában állt a tükör előtt, a kérdezett pedig kint ült a verandán, és újságot olvasott. Köztük volt a félig behajtott fürdőszoba ajtó, meg a nappali, ráadásul a kertben vígan zajongtak a madarak. A kérdés tehát félig érthetetlenül érkezett a férj fülébe, valahogy így: „…kám n.k óg m..l m t..t?” Ez nem érte el az ingerküszöbét. Érzékelte, hogy felesége kérdez valamit, de úgy ítélte: fontos nem lehet, mert akkor a kérdés nem ily mellőzhető módon hangzott volna el. Egyszóval lehet tovább olvasni. Azért, hogy osztatlan figyelméről biztosítsa az asszonyt, félhangosan visszaszólt:
- Aha, igen! – de tovább olvasott.
Néha tévedünk. A kérdés fontos volt. Mikor a férj legközelebb felnézett az újságból, asszonya már ott állt a veranda ajtajában, és türelmesen várta a felé forduló osztatlan figyelmet. Pizsamanadrág volt rajta, más semmi. Lehet, hogy csak a reggeli öltözködést hagyta félbe, de az is lehet, hogy kérdését illusztrálandó állt ott meztelen felsőtesttel…
- Apukám! Nekem lóg a mellem. Tudtad ezt? - Ismételte meg immáron jól érthetően, és kifürkészhetetlen tekintettel az asszony.
A nyári reggel egyszerre fontossá, mássá vált.
A férj ölébe eresztette az újságot, és nézte az asszonyt. Az ott állt, pizsamanadrágja a csípőjén, a nadrág korca felett kerek has, és a fölött...hát igen, telt mellek, erősen megereszkedett telt keblek.
Ki tudja megmondani, hogy egy pár hányszor látja egymást részben vagy egészben meztelenül? Együtt élők hányszor találkoznak össze ruhátlanul? Az egyik még tusol, a másik hajat szárít. Az egyik testápolóval keni magát, a másik egy pattanást nyom ki a hasán. Borotválkozás, fogmosás, egyikhez sem szokás nagyon felöltözni. És ez csak a fürdőszoba. Ott vannak az esti, reggeli vetkőzések öltözések. Egy reggel hányszor caplat át meztelenül az ember a lakáson, amíg elkezd felöltözni? Aztán az ágy, ott is lehet meztelenkedni célzatosan, és csak úgy is. Meleg nyári éjszakákon akár. Ezek ketten negyven egynehány éve éltek együtt, és egyikük sem volt túl szemérmes. Ki tudja megmondani, hogy hányszor látták egymást meztelenül, vagy alig takarva? Senki, ők maguk sem.
A férfi nagyon pontosan tudta, hogy az asszonynak lóg a melle. Vaknak kellett volna lennie ahhoz, hogy ne tudja. Persze vakon is tudhatta, hiszen érintette, fogta, masszírozta, simogatta eleget ezeket a melleket. Mindent tudott róluk. Mindent tudott a felsége testéről úgy általában is. Amit nem látott az kiderült. Persze ez oda-vissza ment. A férfinak nem kellett végignéznie magán, így is tudta, hogy mit nyújt a látványa. A maradék haj ősz glóriája a fejen. Általában ősz szőrzet mindenfelé, bár egyre ritkásabban. Anyajegyek és májfoltok. Két műtéti heg, egy keresztben, egy hosszában. Has, ami korábban jóval kevésbé volt domború. Visszerek a lábon, fehérre kopott bőrkeményedések a lábfejen. És a kockás sortban meg….
Erről az egyről keveset beszéltek. Testük egyre másra adta meg magát az idő múlásának. Hol ez, hol az akadozott. Korábbi hosszú sétáik egyre zsugorodtak az asszony fájós lábai és a férfi prosztatája miatt. Bármit és bőségesen megettek korábban, de ez már nem ment. Egyszerűen nem tudtak mindent megemészteni, egy nem kontrollált ebéd randa tüneteket okozott. A férfi vérnyomása karbantartást igényelt, akár csak az asszony erei. Ezeket meg tudták beszélni, bíztatták egymást, és korholták, ha oda nem figyelést véltek tapasztalni. Nyitott könyv volt a másik emésztése, fájdalmai, tompa sajgásai, szédülései, alvás-gondjai. Volt, amiből lehetett viccet csinálni. „Megint csőtörés van nálunk!” vigyorgott az asszony, ha a vízhajtó hatása hirtelen jelentkezett és férjének nem sikerült pont időben elérni a wc ig. Ezen lehetett nevetni. Az asszony belei meg váratlan hanghatásokat produkáltak. „Itt a sirokkó.” mondta ilyenkor a férfi, és ezen is mosolyogtak. Nem volt mit szégyellni, a testek együtt változtak, együtt váltak esetlenebbé, kiszolgáltatottabbá.
Arról, azonban, hogy ritkás együttléteik … hát – mondjuk így – egyre több türelmet igényeltek, nem beszéltek. Régebben nem így volt, szeretkezéseik közben irányították egymást, szóltak: „Íííígy, ezt ííígy”. Odatették a másik kezét, ahol annak helye volt, szóltak, ha másképp akarták: „megyek fölülre” „ezt most ne” és így tovább. Utólag is gyakran megbeszélték, szinte elemezték a történteket. Mondom, nem voltak túl szemérmes pár.
Mostanság azonban szemérmessé váltak. A lassan elfogyó vágy zavarba hozta őket. A férfi titokban orvoshoz is ment, hogy lehetne-e valamit tenni. Nem lehetett sok mindent. Az orvos – régi barát – megvonta vállát. „Eljárt az idő. Fel lehet pumpálni a dolgokat gyógyszerrel, de nem beszéllek rá. Megy, ameddig megy. Erőszakolni nem lehet semmit.” Ezzel kellett beérnie, így hát tették tovább, ahogy ment. Nehezen ment.
Ez jutott nagy hirtelen a férfi eszébe, miközben félmeztelen felesége türelmesen állt a veranda ajtajában. Mellei barátságosan lógtak mélyen a mellkas alá. „Mit jön itt nekem a melleivel” lett egy pillanatra ingerült a férfi. „Olyanok, amilyenek. Bárcsak nekem is csak a melleimmel lenne baj…”
Aztán egyszerre rájött. A kérdés, a meztelen test üzenet. Az asszony szabaddá tett melleivel azt üzeni, hogy mindegy, kinek milye milyen. Hogy működik. Nem tudta másképp megfogalmazni, amit mondani akart, csak ezzel a kérdéssel, a látvánnyal. Nem mondhatta ki, hogy: „nem baj szívem, ha nem tudsz már úgy az enyém lenni, mint régen. Már én sem akarom azt annyira” mert ez kimondhatatlan volt. Beismerése a beismerhetetlennek. Így lehetett csak kimondani: olyanok vagyunk amilyenek. Te is. Én is. Érjük be azzal, ami van.
- Apukám! Nekem ..-kezdte újra az asszony, és most már sürgetően nézett. „Mondj már valami értelmeset.”
Válaszolni kellett valamit, valamit amivel jelezni lehet, hogy „értelek, és köszönöm a tapintatot, az üzenetet.” Kellett valamit mondani, amivel el lehet ütni az egészet, tréfává szelídíteni a pillanatot, hogy zavar és rossz érzések nélkül tudjanak visszaemlékezni erre a reggelre, amikor eldöntöttek valami nagyon fontosat. És gyorsan kellett válaszolni, mert ha a pillanat elszáll…Megszólalt hát:
- Tudom, tudom! Az a jó, szívem! Hadd lógjon a melled, ahogy akar. Elvégre neki is szabad akarat adatott. Csak arra kérlek – vigyorogta el magát – hogy lógasd időnként a tenyerembe bele.
Az asszony öblösen felnevetett, talán hangosabban és hosszabban, mint amit az otromba tréfa megérdemelt. Rákacsintott a férfira.
- Megyek reggelit csinálni. Virsli lesz. - Ezzel megfordult, és elindult a konyha felé, úgy ahogy volt, félmeztelenül.
A férfi egy picit még ülve maradt. Aztán feltápászkodott.
- Jövök segíteni! - kiáltott az asszony után. Aztán ahogy belépett a házba, egy pillanatnyi gondolkodás után megfordult, és becsukta a veranda ajtót, kizárva a külvilágot.
…és ezen a reggelen megint testet öltött a szerelem kettőjük között.
Csak azért is.