Írta: Fábián József
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 228
Régen vártalak, itt vagy végre, de jó közeledben!
Két évet túl hosszu idő volt nélküled élnem,
terjedt bennem a nincs, arcomra kövült a hiányod,
s itt vagy végre megint! Mit hozzak, mit szabad enned?
– Éhes nem vagyok én – szavad oly nevető, szemed égi –
bögre hideg tejet innék, jól tudod, azt szeretem rég –
s úgy iszod, úgy döntöd befelé, csak zúdul a tej szét-
árad a testben, látom az árja egész kifehérít,
bőröd oly átlátszó, mint égre tekintő lényed,
vérereidben a szín kiviláglik, átüt az ingen –
döbbenetem beleprésel a székbe, sokkol a látvány…
– Nincs mért félned, jól vagyok én már végre egészen,
eljöttem, hogy szóljak, nincs okod aggodalomra –
Menny-üzenet voltál, csak tűnő angyali árnyék…
Aquincumi Költőverseny, episztola.