Szorítás
Írta: Sulyok Csaba
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 278
Szorítás
A szeretet nem ment meg semmit, abból
a világból, miben az álom gyerek próbál maradni,
ez nem jutott eszembe mikor nagynénémnél
a söröskupakokat szagolgattam, ahogy
félretett pénzemből sem kezdhettem el semmit,
amíg pillanataimba szúrta
késeit a jelen.
Egy ugyanolyan domb az emlék, mint aminek
árnyéka nővérem arcára borult. Eltört
a pohár, szilánkjai a tévútra hullottak,
ahányszor csak felkelt a nap, csörömpölt, mint
a konvektorról leborult nyújtódeszka,
pofont osztott, mintha az jóvátehetné
a gyengeség átkait.
Majd utólag lesz alkalmam sírjaikat
gondozni, lefesteni a pozdorját, ahol
már felszakadt, megáll a festék, arcokat
hordva ki, pedig már nem tekint oda senki,
összesöpreni a port, mi örökké hullik
a falakról, sörök mellett néha
megemlékezni álmainkról.