Szonáták és közjátékok preparált zongorára
Írta: Turczi István
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 195
Szonáták és közjátékok preparált zongorára
John Cage-nek,
aki tönkretette a zongorámat
(1) Születésemmel öröktõl elrendelt, öntudatlan sejt-vonulás
szakadt meg, a második évezred metszéspontjáig egyetlen
emberléptékû karnyújtással befoghatatlan pillanatra____
__________ monumentálisra tervezett csend
köröskörül a lét dogmái
dermesztõ terrakotta-hajnalokra
eretnek ébredés
_________________________________________
homlokomról lefutó vizek áztatják ingemet
bennem dolgozik a felkelõ nap turbinája
lángoló kezemben primitív rejtjelek
taktusát hordozom
(2) nincs nálam nincs nálam
önkéntesebb áldozat
tiszta vagyok: tehát
ilyen egyszerû ez létezem
ilyen szomorú
ILYEN csupasz az ég tárva-nyitva
feltárulnak kicsinységem és nagyságom
kristálykõvel kirakott, sejtelmesen
csillogó szézámai
otthonom lett e boltozatos
üresség e végtelen magány
(3) szabad ember,
akit ezüstös szövésû, buja holdfonál nyomán álombéli,
árnyéktalan tájakon kóborolva magához ölelt a föld
és érezte illatát, neszezését, létezéskõzi ritmusát
(4) szabad ember,
akit önnön árnyéka elõtt tolva, bárgyú égieknek
elveszejtõ játékszerül egyszer s mindenkoron
felmutat a sors
ÍME
(I) nem érdemes meghalni sem
annyi titok kiderülne
nem érdemes
(5) az idõnek
egyetlen perc
vesztenivalója
sincs
(6)
nincs
már mitõl félni nincs már mitõl
hiába köröznek gyanútlan áldozatra várva
lábam körül sunyi barracuda-halak
a képzeletem mélytengerébe dobott
Hangok csobbanását sohasem hallhatják meg
enyém az ítéltetés elõjoga
enyém enyém enyém s talán a tiétek is
(7) (MESTER, kilazult egy csavar a felsõ regiszterben!, ha
nem vigyázunk, darabjaira hull az utókor és ez a példás
„hangszínkompozíció”!)
(8) enyém az ítéltetés elõjoga
enyém a döntés kiszolgáltatottságom
mértéke fölött
enyém a lehetõség komfortra
keresztre
(a sor tetszés szerint, hol tárgyilag,
hol pátosszal folytatható,
a példa kedvéért mégis:)
(II; III) itt ez az oroszlán még idõben találkoztunk
mint egy igazi oroszlánnak hosszú a sörénye
meglehetõsen vérszomjas pofája van
s a fogazata sem csekélység
mikor elõször nyújtotta mancsát azt hittem
álom csupán álmaim naív ragadozója
ki éber árnyékként követ megkísért
tetteim mögül les rám a Pillanatra várva
— azóta összecsaptunk már néhányszor
megedzõdtem a harcban rafinált vagyok
de tudom: a java még hátravan
(9) Áttételezõdünk:
bizonyos arcok õsi kegyelemmel
tekintenek le rám
mások bizonyosan elfordulnak
közönnyel és udvariatlanul
nem szép tõlük mégis így megy ez
áttételezõdünk:
ugyane Pillanat idejét éljük
büszke sors-magánzárkákba zárva
vagy ami még rosszabb
(10)
sorstalanul
bölcs fakír módjára fekszünk vasszöges ágyon
megadóan tûrjük a szél változásait
emlékeket gyûjtünk télire
nem panaszkodunk
végül
arcunkkal lassan összeszokva
új életünkhöz berendezkedünk
(11) de hát
hová lesz akkor
a költõi fájdalom mint olyan
(12) legalább valami kis katarzis maradna
enyhe vasárnapi bizsergés gyógyító üdvözlégy-pirulák
egy kis játék ebben a gondosan programozott nagy büdös
(Nagy Büdös) Vegetációban
(IV) MÁR NEM ÉRDEMES MEGHALNI SEM
ANNYI TITOK KIDERÜLNE
NEM ÉRDEMES
(13) (Mester, honnan ezek a világító akkord-tömbök az orrom
elõtt, mitõl ez a fémes harangzúgás, s itt legbelül
ez a lehetetlen „bútor-zene”?
Mintha a súlytalanság
állapotában lebegnék, kicsinyített kõ-földgolyóbisokkal
a hátamon!)
(14) Mester,
melyik lelkemet ragadja el utóbb az idõ?
képzeletem spiráljai meddig röpítenek
a Képtelenben?
képzeletem spiráljait miféle Nap körüli
pályára gombolyítja a Végtelen?
(15) Kozmikussá tágított, furcsa kérdésekkel vigasztalódom:
különbékét kéne kötnöm majdan
egykori jobbik énemmel, amelyik
azt súgja: végül túlélem magam
Túlélem magam és ugyanaz leszek,
mikor már nem leszek
vagy éppcsak módosított,
szellemképes öntudattal,
mint modern eunuch:
i d õ t l e n í t v e
— leszek továbbra is
mikor már nem leszek
magam számára
átörökítÉLHETÕ
(16) hisz
egész életünk
valami egészen más jelent
jelenthet-e egyebet?