Szeretetéhség
Írta: Harangozó Sándorné
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 254
Szeretetéhség
- Miért nyekereg? – kérdezte a kisfiú a reggeli vonaton.
Anyuka apatikusan bámult már az állomáson, kisfia mellette toporgott. Szeretett volna beszélgetni, fel-felnézett anyjára, de ő konokul nézett egy távoli pontra és nem érzékelte a feléje irányuló hangtalan kérést. A vonaton is így ült, szinte ott sem volt, elfoglalták a gondolatai.
- Mikért nyekereg? – kérdezte újra az ötéves forma.
- Nem tudom. – volt az alig hallható sírós hangú válasz.
A gyerek már megszokhatta, hogy kérdései válasz nélkül maradnak, mert hangtalanul üldögélt tovább. Valamit aztán megint mondott, mire anyja elmosolyodott, felé fordulva megsimította a kicsi arcát egy újjal, aztán visszasüppedt gondolataiba.
Amikor leszálltunk a vonatról, még láttam őket. Nem siettek, ballagtak. A kisfiú kétszer is tett egy-egy tétova mozdulatot anyja keze felé, fel-felemelve karját, de hiába. Anyuka ment, a gyerek pedig kullogott mellette.
Aztán elsiettem, de sokáig látni véltem őket és a lelkem sajgott. Csak el nem veszítse! Talán még van remény, hogy egymásra találjanak, gondoltam és felszálltam a villamosra.