Stancák

Írta: Sánta Zsolt

---

Közzétéve 1 éve

Megtekintések száma: 473

---

---

John Keats: Stancák

Zord éjjelű Decemberben
Boldog lobogású fa,
Ágai nem gondolnak fenn
Szép zöldellő nyarukra:
Északi szél nem dönti fel,
Süvít: hóval nem lepi el,
Fagy-olvadás nem bántja, kel
A rügy bár, ha tavasz szól.
Zord éjjelű Decemberben
Boldogan folyó patak,
Nem gondol a habos létben
Tüzére Apollónak;
Csörtet édes felejtésben,
Kristály-fodra merengésben,
Nincs már lágy dédelgetésben,
Míg üres fagynak bókol.
Ó! Bár így élnék mindezt át
A nemes lányok s fiúk!
Ha múló kedv és gyötrő láng
Nekik osztályrészre jut.
Ó, tudni kell a változást,
Bár nincs ki adna orvoslást,
Érzékekre csak tompulást
Rímbe se szed, ki trónol.

John Keats: Stanzas

In a drear-nighted December,
Too happy, happy tree,
Thy branches ne'er remember
Their green felicity:
The north cannot undo them,
With a sleety whistle through them;
Nor frozen thawings glue them
From budding at the prime.
In a drear-nighted December,
Too happy, happy brook,

Thy bubblings ne'er remember
Apollo's summer look;
But with a sweet forgetting,
They stay their crystal fretting,
Never, never petting
About the frozen time.
Ah! would 'twere so with many
A gentle girl and boy!
But were there ever any
Writhed not at passed joy?
To know the change and feel it,
When there is none to heal it,
Nor numbed sense to steal it,
Was never said in rhyme.