Erőszak

Erőszak

Van-e Isten,
aki végignézzen a hanyatt döntött világ torz arcán,
a remegő, fázó, nedves testén?
Van-e Isten,
aki letörje a hosszú sorban álló pribékek kezeit,
és görcsöt kössön, fájdalmas görcsöt?

Megálltunk tehetetlenségünkben a ruhák mellett,
de nem csuktuk be a szemünket.
Kemény volt.

Van-e ember,
ki ne lopná magába e látható nyomor
vérpezsdítő hasznát?
Van-e ember,
aki ne jajdulna fel?

Rosszul vagyok.

Szülénk ruhája a padlón,
kezünk remeg.

Van-e férfi,
aki odaállna, s mondaná
Elég volt! Gyere menjünk!
Van-e férfi,
aki ökölre menne azokkal, akik ruháit őrzi:
az erőszaktevőkkel, a testvéreivel?

És nincs, nincs, nincs.

Van-e asszony,
aki felvállalja, hogy tiltakozásában
őt is bántsák?

Van-e gyermek,
aki ártatlan könnyekkel megfogadja:
nem őriz ruhákat?
Marad-e kit megmentenie a gyermeknek?

És fájdalomtól vonaglik a test.

Van-e Isten?
Van-e ember?
Van-e férfi?
Van-e asszony?
Van-e gyermek?!

És nincs, nincs, nincs.