Sötét ruhát, fehér inget
Írta: Fábián József
Közzétéve 2 éve
Megtekintések száma: 429
Sötét öltönyt és fehér inget
Itt képtelenség szélben hajló fákról írni,
mert kicsavarja őket tövestől.
Itt nem lehet az életet másként kibírni,
csak ha lavinákról írsz, kövekről,
amelyek hegyoldalon dübörögnek feléd,
hogy megint, úra eltapossanak,
és sosem fogynak el, nem lesz belőlük elég,
amíg nem marad más, csak a salak.
Itt sosem lehetett dombtetőn szemlélődni,
és hallgatni, ahogyan nő a fű.
A halálok emlékét erre sok sír őrzi,
csak az emlékezet nem mindig hű
azokhoz, akik életüket odaadták,
vagy csak legyilkolták egyszerűen
őket gazemberek és gyilkos haramiák.
Az emberszív ezt tudván megretten.
Itt nem lehet csörgedező patakról írni,
szélben hajló cseresznyefa-ágról.
Itt folyton nagy sorskérdésekkel kell elbírni;
minket egész múltunk erre hangol.
Itt nem lesz költővé, aki kályha melegét
szedi hullámzó hexameterbe,
és szívből elsiratja egykor volt kedvesét,
akivel másnak élete telt be.
Itt az válhat csak költővé, akit régen tép
bánat nemzete balsorsa fölött,
itt mit sem ér egy csendélet. Itt csak az a kép,
ahol az ember vérbe öltözött.
Most megint sötét felhők gyűlnek fejünk fölött.
Az a sors kapott fel újra minket,
amely a népeknek keresztútjára lökött.
Sötét ruhát vegyünk, fehér inget?
2022.03.06.
(első közlés)