Radnóti Miklós és Nyirő József II. rész

Radnóti Miklós és Nyirő József II. rész
az első rész

Az 1941-es könyvnapon megjelenik Nyirő József Halhatatlan élet című regénye.
1941. május 31. Radnóti naplójából:
„Tegnap Róbert, a hetedik gimnazista tanítványom hirtelen azt mondja: Valahogy úgy látom, hogy a Tanár úr inkább klasszikus irányú(?) és mindig egy kis megvetéssel beszél a sikeres írókról, a sikerről. Aminek sikere van, az nem is lehet jó? És miért van ez így éppen a művészetben? Majd kis gondolkodás után: Az iparban másként van, például a jó suszter cipője jobban kell… - meglep a hasonlat. Hosszan beszélek neki az irodalmi nevelés hibáiról, az olvasó lelki kényelmességéről, a „kiszolgáló” irodalomról, annak hatásáról, a könyvről, mint árucikkről, a kiadóról stb. mikor elbúcsúzunk, megszólal: - És tessék mondani, a jó írónak és a jó művésznek nem fáj az, hogy nem ők aratják a sikereket? Ők nem vágynak a sikerre?
Dehogynem! – felelem kis felnevetéssel, vágynak rá és fáj nekik, hogy miért nem kapnak elismerést. – De ugye tudják, hogy miért nem kaphatnak és ezért az ilyen siker nem is kell nekik? – kérdi végül. A kérdés rosszul fogalmazott, de nem bonyolítom a dolgot, a megérzés helyes a szó mögött s gondolatban megveregetem a vállam, hogy eddig jutottak. 
Persze – felelem, és dolgoznak tovább. Ismeri a Mindvégiget? Van hallgatód? Nincsen? Te mondd, ahogy Isten és R.
folytatja az idézetet:
Adta mondanod
Bár puszta káprázat
– mint tücsöké nyáron
– Vész is ki dalod.
A lantot, a lantot
szorítsd kebeledhez
Ha jő a halál:
Ujjod valamig azt
Pengheti: vigaszt
Bús elme talál…
Van hallgatód? nincsen?
Te mondd, ahogy isten
Adta mondanod,
Bár puszta kopáron
- Mint tücsöké nyáron –
Vész is ki dalod.
1941. november 3. Radnóti naplójából.
„Zűrzavar a weimari költőnap körül. Ki „reprezentálta” hát a költők hazáját, hazámat? Újabb újsághír: „A Harmadik Birodalom ez év október 31-én is megrendezte a weimari költőnapot, amelyen Közép- és Kelet-Európa tizenegy nemzetének meghívott költői is részt vettek. A magyar irodalmat a költőnapon Nyirő József erdélyi író reprezentálta. Nyirő az UFA számára többek között a következőket mondotta: „Ezekben a napokban a szellemi Európa születik újjá. Boldog vagyok és boldog a magyar irodalom, hogy ebben a szellemi felépítésben szintén részt vehet. Szép képet láttam éppen az előbb a templomban, mint Luther rámutat a Bibliának arra a mondására, hogy a vér megtisztít minket. A vér megtisztítja Európát. Európa népei a békének, a léleknek és az új szellemiségnek a jegyében összefognak és egymásra találnak. Teljes szívvel, teljes lélekkel akarjuk ezt a munkaközösséget vállalni. Éljen Hitler Adolf! Éljen Németország! Éljen a német írótársadalom!”
Most, hogy másolom az újsághírt, már csak tűnődőm…véletlen-é, hogy egyetlen sora nincs a polcomon? Még antológiában sem. Gatyába kötve sem.”
1941. Nyirő Goebbelsről:
„És ne feledjük el 1941-es, Joseph Goebbelsről, a világtörténelem egyik legsötétebb, saját öngyilkossága előtt önnön gyermekeit ciánnal megmérgező gazemberéről írt rajongó sorait sem: „Most már tudom, hogy ki vagy! Németország szellemi életének vezére, a világégés kellős közepében, amikor hazája dicsőséges harcát vívja, édes anyanyelve tisztaságától borul el. Ez megmagyaráz mindent: azt is, hogy ki Josef Göbbels Reichsminister, és hogy miért ilyen nagy és legyőzhetetlen Németország! (...) A német ifjúságnak és népnek ez a büszkesége nemcsak nagy, hanem jó ember is, akit nemcsak kell, hanem szeretni érdemes is!”
1942 február 14-én Nyirő Józsefet meghívja a magyar országgyűlésbe Bárdossy László miniszterelnök „a visszacsatolt keleti és erdélyi országrész” képviselőjeként, öt társával.
Nyirő Budapestre költözik, a Budakeszi útra. A parlamenti jegyzőkönyvek tanúsága szerint sok ovációt kiváltó parlamenti felszólalásaiból ugyanaz a fajgyűlölet köszön vissza, amely a kor megannyi politikusát és „kultúremberét” jellemezte. Azt tartották, létezik egy globális zsidó összeesküvés (pánjudaizmus), amelynek célja a magyar nemzet elsorvasztása, és amely ellen csakis „aktív fajvédelemmel” lehet küzdeni. Nyirő vallotta ezt. 1945. március 18-ig tagja marad, Szálasi nyilas pártjának szövetségese és azután is…
1942. őszén Nyirő József díjat nyert a velencei biennálén az Emberek a havason című Szőts István rendezte filmmel.
1942. november 20. Nyirő beszéde a parlamentben a nemzetnevelésről:
"(…) Aki csak valamennyire is ismeri a helyzetet, tisztában van azzal, hogy a nemzetnevelés pozitív és építő munkáját e pillanatban még több veszedelem fenyegeti. Előbb tisztogató munkát kell végeznie, hogy azután építeni tudjon. El kell hárítania a miniszter úrnak a nemzetnevelés útjából mindent, ami az eredményt a legkisebb mértékben veszélyeztetné vagy kétségessé tehetné.
Félre tehát az útból a kútmérgezőkkel
(Helyeslés.),
a magyar lelket bomlasztókkal, szellemünket fertőzőkkel, a magyar erőkifejtést akadályozókkal, mindennel és mindenkivel, aki ennek a nemzetnek gyönyörű tulajdonságait, erkölcsi magasságát lenézi vagy elorozza, aki megtéveszt vagy bárkinek tájékozatlanságával és jóhiszeműségével visszaél, aki egyetlen tápláló falevelet is letép a nemzet fájáról.
(Helyeslés.)
Félre elsősorban a magyar lelkiségtől és szellemiségtől idegenkedőkkel és ezek ellenségeivel, legyenek azok emberek vagy eszmék, érdekközületek vagy szellemi áramlatok, amelyek egyéni vagy nemzetközi célok szolgálatában, jelszavaik vagy a kultúra és az úgynevezett humánum álorcájában a lélek és a szellem területén, a sajtó, irodalom, művészet, az emberiség nagy kincseit hirdetve olyan hosszú ideig büntetlenül pusztíthattak bennünket a saját házunkban és saját hazánkban. (Helyeslés. )(…)
A nemzetnevelés legfőbb feladata és vezérlő gondolata tehát ezt a nemzetlelket megteremteni és a magyar sorsközösségbe minden magyart nemcsak külső körülményei szerint, hanem öntudatának az ilyen magasra emelt nemzeti közösségtudatnak mindenre kész áldozatosságának belső értékességével bekapcsolni. Pár szóval arra is rá kell mutatnom, hogy a nemzeti géniusznak, a nemzeti eszményeknek, értékeinek a magyar faj kiváló szellemi és lelki tulajdonságainak és hivatottságának előtérbe állítása még csak irányjelölés. A nemzetnevelés feladatainak eredményes megoldása végett azonban nem elegendő az eszmei tartalom akármilyen szép és meggyőző hirdetése, hanem azokat át is kell vinni az élet minden megnyilvánulásába, hogy az egyéni, közösségi és államélet egész síkján lezajló események, munka és életküzdelem mindennap történelmet csináló valóságban és eredményességben jelentkezzék a nemzet életében.
A nemzetnevelés eredményes megvalósítása tehát az élet összes körülményeire kiterjedő rendszeres, alapos és tervszerű szervezési feladat is, amely azonban csak a magyar lélek és a magyar történelem természetének és tanulságainak megfelelő, különleges egyéniségének szigorú tekintetbevételével végezhető el. Más népeknek hasonló rendszereit és módszereit nem vehetjük át, mert ezek lényünktől idegenek, (Úgy van! Úgy van! a balközépen.) egészen más nemzeti géniusz iránymutatásai szerint készültek és nálunk inkább ártanának, mint használnának.(...)
Nálunk fiatalok és öregek harca van és néhány ezer egyesület, a legutolsó faluban is legalább négy-öt és még a jótékonyságot is ezerfelé daraboljuk, vallási, társadalmi és szociális alapon; de nem látom azt a tiszta magyar fórumot, amely ezen a téren is minden magyart egyesít ma, a világtörténelem legsúlyosabb napjaiban, amikor hetek, hónapok alatt népek tűnnek el, illetőleg omlanak össze. (...)
Ennek a felfogásnak, ennek a levitézlett liberális zsidó hagyatéknak (Élénk helyeslés és taps.), ami sok jóhiszemű magyart is megfertőzött köztünk, ennek a burkolt propagandának a magyar életből el kell tűnnie.
(Úgy van! Úgy van!)
Nincs szükségünk az olyan szellemiségre, amely ellenségünk céljait mozdítja elő. Nincs szükségünk még az olyan »történelemírás« -ra sem, az olyan történelmi teóriákra sem, amelyek például másfél század óta azt kutatják, hogyan lehetne a székelyek eredetét úgy megoldani, hogy azok magyar voltát kétségbe lehessen vonni, amely a kisebbségi sors legsúlyosabb napjaiban az ellenünk felhozott és iskolákban tanított magyarellenes és magyargyalázó történelmi hazugságokkal és tanúsításokkal szemben hallgatott. Nem tudok én Dantéban gyönyörködni, mikor az én házam ég és a végpusztulás szélén állok, nemzeti létem és voltom, életem és magyarságom fölött megkondul a vészharang.
1943. augusztus 20-tól 1944. április végéig Nyirő József szerkeszti a Magyar Erő című katonákat harcra buzdító, lelkesítő lapot. Még ebben az évben megjelenik az Elszántak című novellás kötete.
1943. november 24-én Nyirő József felszólalt a költségvetés plenáris ülésének vitáján.
Nyirő József: (…) Erdély sorsa és biztonsága az egységes Magyarország további sorsát és biztonságát is jelenti, amit a magyar történelem minden napja és lapja is bizonyít. Ez a felismerés az országvédelem és az ország vezetés minden vonalán eddig is érvényesült, természetesen a rendelkezésre álló eszközök, lehetőségeink és erőink igénybevételével folyik ma is ez a munka, hogy meglepetések ne érhessék a nemzetet és hazánk sorsa ne csak kívülről jövő veszélyeknek, hanem a belső életvonal gyengülésének se legyen kitéve.
T. Ház! A belső életvonal erősségének, szilárdságának megőrzését rendkívül fontosnak tartom és rendkívül fontosnak kell tartania mindenkinek, mert ez adja meg a mi erőkifejtésünknek a lehetőségét. Amikor tehát a belső
életvonal gyengítéséről beszélek, elsősorban nem a kívülről jövő ellenséges propagandára gondolok, hanem az erkölcsi magaslat és nemzeti öntudat hiányából eredő emberi gyengeségekre, gyarlóságokra, a belső magyar értékek csökkenésére, a minőségi magyar leromlására, az egyéni és közélet bármely területén. (…) A nemzeti lélek gyáváira gondolok, t. Ház, a minden kis szélrezzenésre ijedezőkre, a könnyen lemondókra, a mindig másokra hagyatkozókra és a csak idegenben bízókra.
(Egy hang jobbfelől: A középúton állókra! – Elnök csenget.)
Azokra, akik csak külföldre lesnek, és ennek vagy annak a világpolitikai iránynak, világgazdasági elképzelésnek, mint közénk dobott csaléteknek az érvényesülésétől teszik függővé a nemzet sorsát. (…) Azok, akik két világháború tanulságaira hivatkozhatnak, tanúi lehetnek annak az igazságnak, hogy nekünk nem csak névleg magyarokra, nemcsak fajilag vagy külsőleg magyarokra van szükségünk, hanem olyan magyarokra, akik az életre-halálra elszántak öntudatosságának tisztánlátásával, minden pillanatukkal, maradéktalan munkájukkal, utolsó csepp vérükig való kitartással tartoznak bele a magyar életbe.
(Úgy van! Úgy van! Élénk taps a jobb- és a baloldalon és a középen.) (…)
Erdély és a hazatért területek példája igazolja azt a tényt is, hogy a legközvetlenebb bekapcsolódás a magyar testbe a honvédség útján történik. Közismert dolgot állítok, t Ház, amikor kijelentem, hogy a magyar és erdélyi lélek sok helyen találkozik, sok helyen forrott eggyé, de sehol sem olyan tökéletes ez az egybeforrottság, mint a hadsereg megbecsülésében.
(Úgy van! Úgy van! a balközépen.)
Hogy ez a katonai szellem, ez a magyar katonai szellem menynyire átitatta még a nemzetiségeket is és hogy ez a magasabbrendűség mennyire érvényesült még náluk is, ezt igazolják a kitüntetések, amelyek egyben annak is
bizonyítékai, hogy mekkora megbecsülésben részesülnek a nemzetiségek a magyar hadseregben, – úgy a katonai szolgálatra kötelezettek, mint hozzátartozóik is, akik az érvényben lévő rendelkezések szerint azonos bánásmódban részesülnek a magyarsággal – és be is válnak ott, ahol nem állanak közvetlen izgatás alatt. Kizárólag önmaguk megbecsülésétől és a magyar állam iránti lojalitásuktól függ, hogy gátlás nélkül, a legelőnyösebben boldogulhassanak ebben a hazában és semmiben hátrányt ne szenvedjenek. Ez olyan valóság, amelyet emelt fővel állapíthatok meg. De amikor ezt megállapítom, ugyanakkor meg kell állapítanom azt is, hogy a délerdélyi magyarság mindennek éppen az ellenkezőjét kapja.
(Úgy van! Úgy van! a balközépen.)
Az elmondottak egyben bizonyítékai t. Ház, annak a csalhatatlan és Közép-Európa sorsára nézve nem közömbös ténynek is, hogy a Dunamedence egyedüli államalkotó nemzete a magyarság.
(Úgy van! Úgy van! Élénk taps.)
(…) Egy rendkívül fontos körülményre azonban legyen szabad felhívnom a miniszter úr figyelmét. A magyar honvédelmi nevelés kétségkívül egyik legfontosabb nemzeti tényezőnk is, amely a szigorúan vett katonai szempontok mellett egy egész életen át végzendő munka alapján állít a nemzet szolgálatába minden férfit és nőt. Ezeknek a magyar életeknek és munkáknak értékességét, magasabbrendűségét és öntudatosságát elsősorban a leventéknél kell egységbe hozni. A nemzet virága, a jövő nemzet előtt nem maradhatnak ismeretlenek a magyar feladatok. Káros és ártalmas az az állapot, hogy a magyar ifjúság csak hallomásból, könyvekből, betűk útján szerezzen olyan-amilyen ismeretet hazájáról. Szükséges az, hogy az erdélyi leventékkel megismertessék az Erdélyen túli Magyarországot is,
(Úgy van! Úgy van! jobbfelől.)
viszont a csonkaországi ifjúság ismerkedjék meg az erdélyi problémákkal, a székely-kérdéssel, a szórvány-kérdéssel és tájékozva legyen az ország különleges helyzetéről, feladatairól és életviszonyairól.
(Úgy van! Úgy van!)
Kérem ezért a miniszter urat, hogy ezt minél előbb méltóztassék lehetővé tenni.
A leányleventemozgalom most kezd nálunk nagyobb lendületet venni. A szervezés a magyar adottságok és szükségletek tekintetbevételével történik, mégis akadtak olyanok, akik bizonyos aggodalommal nézték ezt a szervezést. A kérdés megoldása valóban nagy előrelátást, megfontolást és bölcsességet igényel, de minden attól függ, mint egyéb téren is, hogy az elgondolást miként, hogyan hajtják végre. Kétségtelen azonban, hogy a különösen Bukarestbe és később más nagy városokba került erdélyi leányifjúságnak szüksége van azokra az értékekre, amelyeket a leányleventemozgalom nekik nyújthat.
(Úgy van! Úgy van! a balközépen.)
Szükségünk van az erős nemzeti érzésre, erkölcsi életük megszilárdítására, a családi gondolat és az anyaság hivatásának előtérbe állítására,
(Úgy van! Úgy van! a balközépen.)
az erre való felkészültségre, ennek a nemzet ereje és tisztasága szempontjából történő öntudatosítására és szentséggé emelésére minden magyar nő lelkében, érzésében és gondolatvilágában.
(Úgy van. Úgy van! a balközépen.) 
Nem közömbös Magyarország sorsára, hogy az ősi magyar női erények, a hitvesség és a jövendő anyaság, a családi élet és az otthon érintetlen tisztasága, melegsége, erőssége és szépsége lezüllik-e, veszendőbe megy-e, vagy megerősödve, újabb értékekkel telítve tölti-e be nemzet- és országmegtartó hivatását
(Úgy van! Úgy van! jobb felől.),
nem közömbös, hogy a magyar faj kiterebélyesedését szolgálja-e, vagy az Erdélyben 22 év alatt annyiszor előfordult úgynevezett öszvérházasságok révén az öntudatában és szívében kihalt magyarsággal együtt elvész, majdnem minden esetben eldobja anyanyelvét és utódait idegen érdekek és aspirációk szolgálatába állítja-e.
(Úgy van! Úgy van! a középen.)
Engedje meg a miniszter úr, hogy mindezek megfontolása mellett a leányleventeintézmény megvalósításánál e pár vezérlő gondolatot szíves figyelmébe ajánljam. (…)"

1944. január. – Radnóti Miklós megírja Nem tudhatom című versét.
„Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország…,,
1944. május 19. - Radnóti Miklós megírja Töredék című versét.
„Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.
Oly korban éltem én e földön,
mikor besúgni érdem volt s a gyilkos,
az áruló, a rabló volt a hős, -
s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest,
már azt is gyűlölték, akár a pestisest."
1944-ben a Kolozsvári könyvnapon a  város bombázása után két nappal mutatják be Nyirő József Néma küzdelem című regényét László Gyula: A honfoglaló magyar nép élete című könyvével együtt.
1944. szeptember 15-én Radnóti Miklós megírja Erőltetett menet című versét.
1944. október 15-e után Nyirő tagja marad a csonka magyar parlamentnek, amelyet a történészek nyilas parlamentnek neveznek. Háromhavi fizetést kap. A kormánnyal Sopronba menekül.
1944. november 9-e, Abda, valószínűsíthető dátuma Radnóti halálának. Egy magyar nyilas keretlegény gyilkolta meg. Testét tömegsírba hányták.
1944. december 1. Szöllősi Jenő, miniszterelnök-helyettes felszólalása Sopronban, a nyilas parlamentben. A soproni városházán ülésező parlament jellegét illetően egyértelműen fasiszta volt. Ismeretes, hogy Nyirő jelen volt a nyilas parlament 1944. december 1-i ülésén – interpellált is –, amelyen Szőllősi Jenő miniszterelnök-helyettes beszámolt a zsidókat menteni próbáló külföldi követségekkel folytatott egyezkedésekről. Nyirő nem helyteleníti az elhangzottakat, inkább a megbízhatatlan tisztek eltávolításának és az új csapattestek felfegyverzésének kérdése érdekli.
Szöllősi: Úgy látszik, hogy külpolitikai elismertetésünk ügye is most már döntő stádiumba fog kerülni. A pápai nuncius az elismerést megadta, most már a svédek és a svájciak is megadták a de facto elismerést, a de jure elismerés körül még valami huzavona van, amelynek lényege tulajdonképpen a zsidó-kérdés volt. Ebben a tekintetben nem ismernek határt, azonban itt is sikerült elérni a következőket. A Nemzetvezető akképpen döntött, hogy elismeri azokat a Schutzpass-okat, amelyeket eddig kiadtak.
Meg is egyeztek bizonyos létszámban, például svájci vonalon 8ooo-ben, ők azonban összesen 25.ooo-et adtak ki. (...) Most már azt mondottuk a zsidókat annyira gyámolító idegen követségnek és a vöröskereszt alakulatnak, hogy odaadjuk a 8.ooo-et, szállítsák ki és utána azonnal megint feltölthetik a nyolcezres keretet; a 8.ooo-et tehát állandó kontingensnek ismerjük el, csak vigyék őket. (…)
Megmondottam annak a svéd vöröskereszt-vezetőnek, amikor ott volt és panaszkodott, hogy rettentő veszélyes volt a működésük számára, hogy a zsidó-kérdéssel kapcsolatban jelentkeztek Magyarországon; miért nem jöttek az urak előbb és miért nem figyelték meg az előbb hallottakat, azután úgy mellékesen a zsidókat is gyámolíthatták volna és akkor nem nézték volna ilyen gyanakvó szemmel az urak tevékenységét. 
(...) Annyira mentek ezek a külföldi követségek, hogy hivatalosan a svéd követség egyik tagja, Wallenberg jelent meg a miniszterelnökségen és 5o milliós keretben eleség bevásárlására kért engedélyt, hogy ők felkészüljenek arra az időre, ha Budapest netalán megszállás alá kerülne és akkor ők Budapest lakosságának ellátása körében használnák fel ezt az élelmiszert. Magától érthetődik, hogy nem mehetünk bele abba, hogy ők az élelmiszer-szállításnak ennyire korlátozottsága mellett ilyen nagy élelmiszer mennyiséget magukhoz vegyenek és esetleg elvonjanak attól a rendeltetésből, amelyre az szánva van.
Jellemző, hogy Wallenberg a következő javaslatot hozta: az 50 millió pengős keretből ők 12,5 milliót vállalnak, hogy azt ők hozzák, a többit, a 37,5 milliót a magyar kormány előlegezze és ők garantálják azt, hogy a 37,5 milliót, amit a m. kir. kormány ad, az árják számára fogják felhasználni. Ebből következik, hogy amit ők hoztak volna, azt az utolsó fillérig a zsidóknak adták volna. Erre rögtön megmondottam: ebből látszik, hogy az urak ide egyszerűen a zsidók megbízásából jöttek és a zsidó tőke megbízottai, semmi más szándékuk nincsen.
Budapestről igen tekintélyes számban, az utóbbi időben naponta átlag 6000-en mentek el három útvonalon zsidók, annak ellenére, hogy az állami közbiztonság vezetője azt mondotta: rájöttünk arra, hogy ezer és ezer zsidó
munkaszolgálatost eldugtak és nekünk nem jelentettek be, valósággal hallgattak róluk, dolgoztatták őket valahol, de az utóbbi időben már egyáltalában nem szerepeltek a kimutatásban. Vannak olyan vezetők még katonai vonalon is, akik egyszerűen tudomásul vették, hogy ez és ez rendelkezésre van bocsátva és ők rendelkeznek az illető erők felett, azután nem szóltak - és ezek éppen Budapest közvetlen környezetében voltak. Erre mondta nekem a csendőrségnek a zsidó-kérdés megoldását intéző faktora, hogy kimeríthetetlen a zsidó rezervoár és egészen kétségbe volt esve. Most azután az a megállapodás is létrejött, hogy a nőket lehetőleg nem gyalog, hanem vasúti szerelvényen fogják kivinni, azután hajókkal is kísérleteznek. Evvel kapcsolatban még azt is akarják kérni, hogy bizonyos vasúti vonalakat bejelentenek majd az angolszászoknak, hogy ezeken szállítják a zsidó tömegeket, és ez persze bizonyára jó lesz a repülőtámadások elhárítása végett, mert az már bebizonyított tény, hogy ez a háború zsidóháború, úgyhogy talán ezen a réven tehermentesíteni tudjuk egypár vasútvonalunkat addig, amíg a zsidószállítások folynak. (…) Jó volna, ha az urak most kérdéseket tennének fel, hogy én azokra megadhassam a válaszomat, hiszen bizonyára más kérdések is érdeklik az urakat.

Nyirő József nem tiltakozik a zsidóüldözés ellen. Még hisz a végső győzelemben. Azt kérdezi: A Németországba kivitt és ott kiképzendő kereteket hol és hogyan fegyverzik fel?
Szöllősi Jenő miniszterelnök-helyettes: Azt a felszerelést és nehézfegyverzetet kapják, amelyet a német csapatok.
Nyirő József: Szóval már ott megkapják és azzal jönnek be.
Hinléder Fels Ákos: Mi igaz abból, hogy tisztjeinket közlegény módra…
Szöllősi Jenő: Azokat a tisztjeinket, akik ezt mondják, kár is volna kiküldeni, mert ez egyáltalában nem felel meg a helyzetnek. Meg van állapítva, hogy egy századhoz adnak egy tisztet, egy szakaszhoz egy altisztet.
Nyirő József: És a megbízhatatlan tisztek kicserélése, leváltása megtörtént?
 
1945. január 9-én Nyirő József a náci szimpatizáns, nyilas Eleven Újság főszerkesztője.
1945. január 15-én. Nyirő utolsó felszólalása a nyilas parlamentben Budapest felmentéséről: „... arra kérjük az illetékes kormánytényezőket, hogy Budapest felmentésére vonatkozó tiszteletteljes kérésünket juttassa el a szövetséges Német Birodalom Vezetőjéhez, azzal a csodálattal együtt, melyet ezúttal is kifejezésre juttatunk a német katona hősiessége iránt!”
1945. február 6-a. Sopron. A belügyminiszter, Vajna Gábor, akit háborús bűnösként kivégeztek 1946-ban, tájékoztatja a törvényhozást. Nyirő József nem egyszerű tagja volt a magyar országgyűlésnek. Nem megtévedt volt, egyértelműen odaállt a német fasizmus magyarországi képviselői, a nyilaskeresztesek mellé, és kitartott –a Führer mintájára Nemzetvezetőként tisztelt – Szálasi Ferenc és rezsimje mellett akkor is, amikor javában zajlott a zsidókérdés „végérvényes megoldása”. Dokumentumrészletek a nyilas parlamentben tárgyalt kérdésekről, amikről Nyirő tudott és egyetértett.
Vajna Gábor: (…) Az eltetvesedésre a választ megadtam, de nem szabad elfelejteni, hogy 90 vagon Budapesten maradt. Az aszpirin-kérdésben könnyebbedés fog beállni, Rajniss miniszter úr a kolozsvári egyetem készletéből pár kgr-ot rendelkezésre bocsátott, Sopronban is találtak elrejtett gyógyszereket. Ha valaki spekulál, azzal könyörtelenül fogunk elbánni, ha a közérdek ellen spekulálnak, akkor elmehetnek Székesfehérvárra a cigányok közé. A kiütéses tífusz a zsidók között ütött ki, akik már születésüknél fogva piszkos fajzatként jönnek világra. Hogy a zsidó századok itt vannak, arról nem tehetek. Hogy minden zsidót nem tudtam elimináltatni, mert párezer Budapesten maradt, arról én nem tehetek. A zsidó századokat könyörtelenül összeszedettem a fronton és front mögött, de ezeket átadtam a németeknek, részint Dunántúlra, részint a határon túlra. Hogy ezek a zsidók visszakerültek, az lehetséges, de nem állnak a kezem alatt. Ha a kezemben volnának, nem volnának itt, mert vagy dolgoznának vagy nem dolgoznának. Az én zsidó munkás századaim nagyon jól dolgoztak. A zsidó parancsnokok megkapták a munkát, s ha nem volt készen a munka, másnap reggel másik parancsnok volt. A soproni esetet ad notam veszem és intézkedni fogok. Nemzeti érdek, hogy a zsidókat mielőbb kitelepítsük. 5o/6o zsidó az országutakon öngyilkos lett vagy felfordult, de ha ezt nem teszem okt. 16-a után Budapesten, akkor Budapest már jóval október vége előtt elveszett volna.
És hogy nem sikerült Zsilinszky fegyveres lázadása Kiss Jánossal együtt, és hogy nem sikerült a nagy partizán lázadás, amelynek vezető tagjait Budapesten és a közelben jogerősen halálra ítélték, s hogy nem sikerült még egy nagy bolseviki lázadás, amely előtt 12 ezer bolsevistát szállíttattam ki; hogy Csepelen 13 ezer munkás dolgozott aknatűzben: ez annak köszönhető, hogy a zsidókat gettóba szorítottam s a VII. kerületet körülkeríttettem. Nyolc nap alatt 18 ezer keresztényt emeltem ki ebből a körletből s a pápai nuncius, a svájci és svéd követ által védett 18 ezer zsidót gettóba tereltem a Palatinus-házakban, és jelenthetem, hogy én nem kívánom egyik úrnak sem, hogy azokban a házakban lakjék.
Ezek a zsidók kíséreltek meg még egyszer a Városi Színházban egy bombamerényletet. A tettesek ma már Ábrahám kebelén ülnek.
Elkövettek egy merényletet október 16-án a rákoskeresztúri vasúti állomáson egy személyvonat ellen, s ez egy halálos áldozattal járt.
Ez a cionista szervezet, mely a svájci követség Vadász-utcai házában lakott, összesen 15 merényletet követett el a Kelenföldi és Ferencvárosi pályaudvarok közötti vasúti pályán és az összekötő vasúti hídon. Ezek követték el a Metropol-szállóban a németek elleni bombamerényletet s végül a Városi Színház előtti és előadása alatti merényletet. Én ezeket a zsidókat a nemzetközi jog megsértésével szedettem össze a svájci követségből, s mondhatom, hogy a legnagyobb gezeresz volt a svájci követség körül, diplomáciai sérelem és egyebek. Kiadtam a rendelkezést, hogy a svájci követség tagjait nem kell bántani, de a zsidókat el kell hozni. Onnan körülbelül 15oo zsidót szedtünk össze. Be kell jelentenem, hogy az előző kormányok gesztiói alapján örökségképpen átvettünk 73oo svájci zsidó menlevelet, ezzel szemben a svájci követség hivatalosan 22 ezer darabot állított ki, nem is beszélve azokról a menlevelekről, amelyeket a zsidók pénzért a kávéházakban árusítottak. Egy-egy zsidónak, amikor őrizetbe vettük őket, három-négyféle menlevele volt: a pápától, a svájci követségtől, a svéd követségtől, a nemzetközi vöröskereszttől.
Volt napom, amikor 6-7 órát a követ urak – kezdve a pápai nunciustól – foglalták le az időmből, akik a zsidók ügyében jöttek hozzám eljárni. Egyik püspök úrnak azt mondottam, hogy uram, önök beszélnek krisztusi szeretetről, de önök közül még egyetlenegy nem jött el hozzám, aki azt mondotta volna, hogy belügyminiszter úr, itt van egy 11 gyermekes magyar asszony, adok neki 20 ezer pengőt! (Taps.) Ugyanezt megmondtam a pápai nunciusnak, aki december 28-án elment a hadtestparancsnokhoz azzal az ajánlattal, hogy ha mégis meg akarnák magukat adni, ők majd a szovjet felé közvetítenek! Dec. 31-e óta, nehogy sérelem érje őket, derék csendőreink ezeket az urakat a budai Várban őrzik.
(Helyeslés.) Ellenére annak, hogy a zsidóknak ilyen nagy összefogdosása megtörtént, egy nagy ellenállási mozgalom alakult ki a budai Várban. E szervezkedés 450 tagját felszámolták szervezeteink, ahogyan a jelentést megkaptam. Ha mindezek nem történtek volna meg, akkor a zsidók tovább garázdálkodhattak volna. Éppen ezért kérném az urakat, hogy ha valahol egy zsidóról meghallanak valamit, közöljék bármelyik minisztertársammal, aki készségesen elhozza a legközelebbi minisztertanácsra, ott megkapja az adatokat és intézkedni fogok. Újabban elrendeltem a mentesített zsidók vagy a zsidó házastársak - csak fajilag beszélek róluk - könyörtelen összeszedését. A nemzetnek ma önvédelmi harca folyik itt, s ezekre nekünk semmi szükségünk nincs, nehogy bonyodalmat keltsenek. Budapest régen elesett volna, mi se volnánk itt, ha a zsidók szabadon garázdálkodhatnának. Fognak panaszkodni arról is, hogy egyes őskeresztény zsidókkal szemben atrocitások történtek. Én egyebet nem csinálok, mint hogy ezeket a zsidókat a rémhírterjesztés közforgalmából kivonom. Elviszem őket saját jólfelfogott érdekükben biztos helyre, nehogy az utolsó pillanatban a szovjet atrocitások miatt felháborodott tömeg őket agyonverje. Én munkába állítom őket, kapunk érettük gyógyszert vagy egyebet.
A cigányokat is összeszedettem, fertőtleníthettem őket hol szappannal, hol a nélkül egészen gorombán. Tudomásul veszem, hogy a szappanra itt szükség van, a közellátási miniszter úrral érintkezést keresek, hogy ezt a kérést teljesítsük. A tetűtlenítésnek az az ideája, amelyet Incze Antal felvetett, célravezető s régi tapasztalaton alapuló dolog. A hadműveleti terület mögött, Somogy és Zala megyékben már két héttel kiadtam a rendelkezést, hogy ahol ilyen kemencék nem lennének, a községek kötelesek ilyeneket házi eszközökkel felépíttettni. Sajnos, korszerű fertőtlenítő és dezinficiáló intézményeink oda vannak. Csak kevés maradt meg. Ez annyira kevés, hogy korszerű létesítését biztosítani nem tudjuk. (…)
A hadi helyzet további alakulására nézve konkrét választ adni jelenleg nem akarok, mert még nem tudok biztosat mondani, de hangsúlyozom, hogy teljes mértékben bízom a német győzelemben, ha pillanatnyilag bármennyire is visszavonulóban voltak. Biztat erre az, amit Németországban láttam, az a hit, amely a német népben most is rendületlenül él. Berlinben még ma is ott lakik a romok alatt 3,5 millió ember – és mosolyogva jönnek elő az emberek a pincékből. Ez sejteti azt is, hogy igenis vannak új fegyverek. De nem baj, hogy nem láttam az új fegyvereket. Az bizonyos, hogy az új fegyverek nem csodafegyverek. Most is van egy új fegyver, ez pedig a propaganda."

1951 Nyirő Íme az emberek című regényének első fejezetében már a kiábrándult író szólal meg. Összeomlott mindaz, amiért harcolt egy életen át.

„A csillag lezuhant. A vezérkari tiszt csak a vállát vonogatta a képviselők kérdésére, akik megdöbbenten bújnak bele a térképbe. Nem lehet többé szépíteni a dolgot. 
Magyarországnak vége. Nincs más hátra, csak a gyors menekülés. – Várhatok! Beszéljük meg a dolgot! Nincs mit megbeszélni. Elég volt az áltatásból, bódításból. Kitámolyog az öreg Sopron romjai közé, és nézem az utca furcsa, háborús hullámzását. A németek vonulnak vissza az alig néhány kilométerre levő országhatár felé. Komor sorokban recsegnek, dübörögnek a kövezeten a tankok, gépkocsik, nehéz járművek rozogán, gyötrelmesen. Szennyesek, rozsdásak, tépettek. A hernyótalpak csikorognak, a kiéhezett lovak dongája kiáll. Éjjel-nappal tart ez a kiömlésük. Mit fáj nekik, hogy mi történik a vérben, tűzben, romokban heverő, kifosztott, tönkretett, meggyalázott országgal! Egyszerűen sorsára hagyták. Fel sem pillantanak a szép múltú város romjaira, melyek alól holttestek szaga érzik. Az emberek görbén futnak alattuk, mert minden perc bizonytalan. Folytonosan rajtunk a riadó. Pincebogarak lettünk, és behúzott nyakkal hallgatjuk a bombasorozatok dübörgését. Utána félelemtől részegen mászunk a napvilágra. Dohos, nyomorult férgek vagyunk, akik nem merünk a holnapra gondolni. Hó, fagy, zimankók fogyasztanak egész télen. Éhség, rideg kilátástalan élet. Élettelen sárga arcok merednek egymásra jó szóért, biztatásért. Sok halál elől menekülünk már. Rom-egerek vagyunk, kiknek szőrét lepörkölte a háború…”

1945. március 18-án a nyilas parlament rugalmasan elszakad Magyarországtól és a Német Birodalomba menekül. Velük menekül Nyirő és felesége is. Nyirő a sorstól megkapta büntetését, még, ha jogilag nem is ítélték el. Nyolc év keserű emigráció következett, és szörnyű, hosszas haldoklás és halál.
Olvassunk Nyirőt és őrizzük meg belőle, ami vállalható, amiből tanulhatunk.

Radnótit háromszor temetik.

1945. november 9. – Abdán kaparják sírba.
1946. január 25-én kihantolják Abdán és eltemetik Győrben a zsidó temetőben, zsebében megtalált kockás lapra írt versei azonosították.
1946. augusztus 14-én Radnótit a Kerepesi úti temetőben temették el harmadszor. Sík Sándor, a katolikus lekész-költő, aki megkeresztelte, celebrálta a temetést, Ortutay Gyula mondott gyászbeszédet.

1946-1953. Nyirő már Ausztriában él. Végül Franco diktátor Spanyolországában kér menedékjogot, a falangisták nem adják ki. 1953-ban hal meg ágyban, párnák között, szörnyű kínok közt. Madridi temetésén alig néhányan vannak. Nyirőt nem tudni hányszor temették. Egyszer eltemették Spanyolországban, a madridi Alvendara temetőben, majd 2012-ben az Orbán kormány minisztere, Szőcs Géza kezdeményezésére, kihantolták, porait hazahozták és a Kerepesi úti temetőben felravatalozták. Aztán el akarták temetni Székelyudvarhelyen Kövér László házelnök és Szőcs Géza celebrálásával. Az író hamvait állítólag Szőcs Géza egy nejlonzacskóban csempészte Székelyudvarhelyre a temetőbe. Nem tudni, mi lett Nyirő hamvainak sorsa. Az bizonyos, hogy a diplomáciai botrány elkerülésére az Orbán-kormány visszavonulót fújt, hiszen tudták, Nyirő nyilas társutas múltja joggal zavarta a románokat. Ennek ellenére nagy tömeg előtt emlékeznek meg az íróról, de hamvai most nem tudni, hol nyugosznak. A történetnek és a politikai divatoknak még nincs vége… Egy biztos, a mű és a tett a lényeg… Radnóti áldozat volt, csak mert zsidó volt, Nyirő lojális volt a Horthy rendszer antiszemitizmusával, és igy tiszavirág életű dicsősége végül is szükségképpen tragédiába torkollott. Azt tanácsolom az olvasóknak, csak a normális Nyirő alkotásait őrizzék meg.