Pontok és vonalak

Írta: Ferenczfi János


Közzétéve 1 éve

Megtekintések száma: 303



Pontok és vonalak

Az alábbiakban a Protest-lét (A hetedik) című írásomban leírt viszonyokra fogok utalni. Így az ott írtakat nem részletezem.

Viszont meginvitálom az olvasót a félszerzetek világába. E világ leírása itt érhető el: A hetedik.

A hobbitok, törpök, manók, és egyéb, nem egészen emberek, de egészen emberszerűek világa ez.

Érdekes, hogy a legtöbb ilyen lényt az embernél kisebb termetűként írják le azokban a történetekben, ahol, felbukkannak. Mint gyermekként megvénült lényeket, akik soha nem lelhetnek az emberrel teljesen azonos jogokra. Szerethető kis figurák, akik szinte mindig mellékszereplők maradnak.

Nos, az Irodalom Falu urai és kegyeltjei e példában az emberek, míg a többiek félszerzetek.

Egy korábbi értekezésemben a kapuőrökről írtam. Őket neveztem utóbb csatlósoknak, hűbéreseknek. Róluk mondtam azt, hogy többnyire a kevésbé tündöklő tehetségek közül kerülnek ki, és a feladatuk az, hogy a fizetési hajlandósággal bíró „kezdő” és „amatőr” alkotókat betereljék az urak érdekeinek uszályába. Egyúttal dolguk azok kívül tartása, akik haszon nélkül zavarnák e világ békéjét.

Ezt összevetve a fenti, fantasy világból kölcsönzött képpel világossá válik, hogy a félszerzetek között vannak sokan, akik valamiféle csatlósi, hűbéresi viszonyban találták meg a békéjüket, és számításaikat, s vannak, akik hontalanul, állandó ellenséges gyanakvástól és elutasítottságtól kísérve élnek. Amolyan magányos vándorok, vagy vándorcigányok, akiket senki nem lát szívesen. Számkivetettek, eretnekek, kiközösítettek.

Kik ők a valóságban? Pontosabban: kik vagyunk valójában?

A válasz roppant egyszerű: a valóban független alkotók és közösségek.

Mi vagyunk azok, akiken keresztül sem lentről fel, sem fentről le nem áramlik pénz. Nálunk nem kapható sem pénzért, sem másért az irodalmi falu jobb utcáiban lakhely. Mi nem ismerjük el és nem szolgáljuk ki ezeket a viszonyokat.

Ennek az az eredménye, hogy kiközösíthetők, elnyomhatók vagyunk, akiket nemlétezőként kezelhetnek bármikor. Teszik is.

Önmagunkban apró pontok vagyunk, és nem hatunk a világra. Még csak nem is vagyunk láthatók. Túl csekély teret töltünk ki. A falu lakói érezhetik úgy, nem számítunk, nem létezünk, és különben is jobb nekik, ha nincs hozzánk közük. Még a végén úgy bánnának velük is, mint velünk.

Ám a számkivetettek is joggal keresik a jobb élet lehetőségét. A láthatatlanok e világában valóban vannak, akik kicsik. De vannak olyanok is, akiket igaztalanul szorítanak ki a faluból.

Mit tehetük hát? Keressünk hűbérurakat, akik csatlósai lehetünk? Építsünk új falut? Vagy törődjünk bele a hobbit-létbe?

Sokan próbálták ezeket. Kapuőrből van elég, bár e téren mindig van felvétel. Igen, járható út, és tudjuk, hová vezet. Aki jelentéktelennek tartja magát, annak ajánlom.

Építsünk új falut? Ilyen-olyan alternatív körök és szövetségek időről-időre születnek. Jobbára az eredeti másolatai ezek, csak rosszabb kivitelben.

Fogadjuk el, hogy mi soha nem kaphatunk a falu lakóival azonos megbecsülést? Ezt várják tőlünk.

Mivel szétszórt pontokként jelentéktelenek vagyunk, csak a behódolás, vagy a végleges eltűnés mutatkozik lehetségesnek.

De mi lenne, ha e pontok között kötések jönnének létre? Mi lenne, ha az önállóságunk megőrzése mellett evidensnek tartanánk egymás megbecsülését és támogatását? Mi lenne, ha újabb szervezet létrehozása nélkül, de egymás jókaraóiként összekapcsolódnánk?

A válasz egyszerű: láthatóak lennénk. Sokkal nehezebb lenne megkerülni, elfelejteni minket. A falu kénytelen lenne tudomásul venni a létezésünket, és elismerni, hogy nem vagyunk mind törpék.

Meg kell tehát teremtenünk az új irodalmi nyilvánosságot, amelyben egymás értékeit elismerjük és hirdetjük, mivel ezt senki sem teszi meg helyettünk. Sőt, ezt senki sem teszi meg értünk, ha mi nem hatcoljuk ki.

Nem mások támadására, hanem egymás támogatására buzdítok. Ebben kevesen vesznek majd részt. Csak a valóban függetlenek. A kapuőrök és csatlósok ádáz ellenségességgel viszonyulnak hozzánk, hiszen az ő kis békéjüket, a világképüket összekuszálja, veszélyezteti a létünk, és még inkább az összefogásunk. Elválik a … a májtól.

Mégis, a bátrakat arra hívom, hogy a jelentéktelen pontokból hozzunk létre egy jelentős hálózatot!

Mondjuk el egymásról, amit mások elhallgatnak. Becsüljük meg azokat az alkotókat, alkotásokat, amelyeket mások nem becsülnek meg. Adjunk hírt arról, amiről mások hallgatnának! De úgy, hogy mindenből a lehető legjobbat, az egyértelműen kimagaslót mutassuk fel!

Ha a törpeségünk hazugság, mutassunk valódi nagyságot! Hálózatként nagy szeletet hasítunk ki a térből! A jóakarat hálózata felemelhet minket.

Ezzel fontos szolgálatot teszünk az olvasónak is. Az olvasó ugyanis csak a mai, féloldalas irodalmi kínálatot ismerheti. Jóhiszeműen hiheti azt, hogy amit ismer, az az irodalom. Igen, az, de messze nem a teljes. Teremtsünk tehát az arra nyitott olvasónak egy olyan hiteles, alternatív tájékozódási lehetőséget, ahol az irodalom eddig láthatatlan részét is elérheti, megismerheti. Hiszen az alkotás mindig üzenet. Olvasó nélkül nincs irodalom. Olvasó nélkül e hálózat is csonka volna. Úgy vonhatjuk be az olvasót e hálózatba, ha fegyelmezetten, következetesen támogatjuk egymást, hogy bármely ponton is találkozik velünk valaki, azonnal rátalálhasson a vonalakra, amelyek összekötnek.

Elmondani azt, ami a másik műhelynek siker, nem csak hasznos, de egyúttal kötelesség is. Olyan kötelesség, amely mindannyiunkat erősít. Erősebb leszel a jóakarattól, amivel mást támogatsz!

Mint mindent, ami a kialakult viszonyok szabályai alól kilóg, ezt is támadni fogják. De ha jóakaratú szövetségesek között vagy, nem leszel oly könnyen eltaposható, mit voltál önmagadban. Ha az olvasó is a szövetségesünk lesz, akkor létrejön az irodalom új nyilvánossága, ahol élhet az az érték, amely a mai, a régi nyilvánosságban olyan volna, mint ami nem is létezik. Nekünk ezeket az értékeket kell fényhez, levegőhöz, nyilvánossághoz juttatnunk.

A feladat tehát egyszerű: Hozzuk létre a vonalakat a pontok között!