Peter Porter: Figyelem, figyelem!

Írta: Fábián József


Közzétéve 10 hónapja

Megtekintések száma: 1086



Peter Porter: Figyelem, figyelem!
(1962)

Figyelem, figyelem!
A sarki VME most adta le a jelzést,
egy legalább ezer megatonnás
nukleáris csapást 
indiított el az ellenség
egyenesen nagyobb városaink felé.
Ez a bejelentés 
kettő perc huszonöt másodpercig fog tartani,
ennélfogva önöknek további
nyolc és egynegyed percük lesz arra,
hogy teljesítsék a védelmi bunker
protokoll előírásait, amelyeket
a Polgári Védelmi Utasítás
Teendők atomtámadás esetén fejezete tartalmaz.
Rögtön e bejelentés után
egy speciálisan lerövidített misét sugárzunk.
A protestáns, zsidő és katolikus szertartások
párhuzamosan kezdődnek.
Azonnal álljanak rá felekezeteik hullámhosszára
a Védelmi Utasításban foglaltak szerint.
Ne vigyék magukkal kedvenc háziállatukat 
(a papagályokat sem) a fedezékbe - 
fogyasztják a használható levegőt.
Az időseket és ágyhoz kötötteket hagyják,
semmit nem tehetnek értük.
Ne feledjék a záró gombot megnyomni,
ha már mindenki a bunkerben van.
Állítsák a sugármérőt légköri állásba,
kapcsolják be a geiger nyomásmérőt.
Most kapcsolják kli a televízió készüléket.
A műsoroknak vége. Ugyanakkor 
dugják be a robbanás-füldugót
a család minden tagjának fülébe. Vegyék
magukhoz vérplazma csomagjaikat. Adják oda
a gyerekeknek az egyessel és kettessel jelölt
tablettákat a Védelmi Zöld Dobozból, majd
fektessék őket ágyba. A belső
légzáró pecsétet addig ne törjék fel,
amíg a sugármérő Minden Tiszta állapotot nem mutat
(figyeljék a kakukkot a folyadékkristályos kijelzőn),
vagy amíg az ügyeletes körzeti orvosuk 
be nem csenget. Ha levegőjük elfogyna, 
vagy a családban valaki súlyosan megsérülne 
ez időpont előtt, használják
"Völgymenet" kapszulákat
(az 1. sz. túlélő készlet piros zsebében vannak)
a szenvedésmentes halálhoz. (A katolikusokat
papjuk tájékoztatja, hogy ilyenkor milyen 
egyéb teendőik vannak).
Most véget ér ez a bejelentés. Államfőnk
már kiadta a parancsot az ellencsapásra
- ez elsöprő lesz. Néhányunk meg fog halni.
Gondoljon arra, hogy statisztikailag
nem valószínű, hogy ön a halottak között lesz.
Jelenleg minden nemzeti zászlónk lobog
a kormányzati épületeken - a nap fényesen ragyog.
Legkevésbé a haláltól kell félnünk.
Mindannyian Isten kezében vagyunk, 
bármi történik is,m az az Ő akarata lesz.
Most menjenek az óvóhelyekre.


'Your Attention Please'

Your Attention Please 
The Polar DEW has just warned that
A nuclear rocket strike of
At least one thousand megatons
Has been launched by the enemy
Directly at our major cities.
This announcement will take
Two and a quarter minutes to make,
You therefore have a further
Eight and a quarter minutes
To comply with the shelter
Requirements published in the Civil
Defence Code - section Atomic Attack.
A specially shortened Mass
Will be broadcast at the end
Of this announcement -
Protestant and Jewish services
Will begin simultaneously -
Select your wavelength immediately
According to instructions
In the Defence Code. Do not
Take well-loved pets (including birds)
Into your shelter - they will consume
Fresh air. Leave the old and bed-
ridden, you can do nothing for them.
Remember to press the sealing
Switch when everyone is in
The shelter. Set the radiation
Aerial, turn on the geiger barometer.
Turn off your Television now.
Turn off your radio immediately
The Services end. At the same time
Secure explosion plugs in the ears
Of each member of your family. Take
Down your plasma flasks. Give your children
The pills marked one and two
In the C.D green container, then put
Them to bed. Do not break
The inside airlock seals until
The radiation All Clear shows
(Watch for the cuckoo in your
perspex panel), or your District
Touring Doctor rings your bell.
If before this, your air becomes
Exhousted or if any of your family
In critically injured, administer
The capsules marked 'Valley Forge'
(Red Pocket in No. 1 Survival Kit)
For painless death. (Catholics
Will have been instructed by their priests
What to do in this eventuality).
This announcement is ending. Our President
Has already given orders for
Massive retaliation - it will be
Decisive. Some of us may die.
Remember, statistically
It is not likely to be you.
All flags are flying fully dressed
On Government buildings - the sun is shining.
Death is the least we have to fear.
We are all in the hands of God,
Whatever happens happens by His Will.
Now go quickly to your shelters.

Peter Porter
A fordítás első közlés