Papírsárkány
Írta: Toldi Zsuzsa
Közzétéve 8 hónapja
Megtekintések száma: 151
Papírsárkány
És Zsan csak rajzolt, csak rajzolt. A tanító is azt mondta, csak nyugodtan töltsön ki minden üres felhőt az égen, de ő más miatt rajzolt. Zsan egy hatalmas pláza plafonján sárkányokat látott. Mindez Párizsban történt. Hosszan nézte őket lentről, fejét hátra döntötte, még a nyaka is megfájdult. Fehér, kövér sárkányok voltak ők hosszú farokkal, nagy pofában vicsorító fogakkal, mégsem voltak félelmetesek. Mintha egy fekete öltönyös férfi, egyenesen a Világ Ura mozgatta volna őket fehér kesztyűjének ujjaival. Mintha cérnaszálon lógtak volna, s légiesen forogtak körbe-körbe egymás nyomában. Mondom, a hasuk volt feltűnően kövér. Fejüket szinte verdeste a kupola csúcsa, de kijárat nem volt sehol. Máskor meg-megálltak, vánszorogtak, majd könnyedén lebegtek a kör vonalában, jámboran és nyájasan. Akárcsak egy vidámpark szüntelen forgó, szédítő körjátékában, ahol sárkányok nyomultak egymás farába, Zsan gyermekkorában. Azért valószínűleg reménykedtek, csak kijutnak majd valahogy. Ezek a felhizlalt, kipukkadni készülő, nyálcsordogálóan békés és anyányi sárkányok.
- Nem mehetnek ki, Zsan, a sárkányok vadak. Még majd felfalják az embereket - jegyezte meg a pénztáros.
Zsan tudta és érezte, hogy ez nem igaz. Ők jó sárkányok, miközben a világban annyi gonosz ember sétál, akik szabadok. Zsan vitatkozni nem akart. Innentől kezdve mindig rakott zsebébe krétát és tollat. És Zsan rajzolt. Rajzolt mindenhova, papírra, falra, aszfaltra. Mert a szó nem tudott feltörni, könnyebb volt befalazódni a rajzok vonalaiba.
- Miért ilyeneket rajzol, Zsan? - kérdezte tőle a vonaton a kalauz.
És tényleg. Zsan rajzolt sok zárt kockát és kört, csukott ajtót és ablakot, tojáshéjba zárt tojást, felvágatlan tortát, szemére vak leányt.
- Nyisd ki a rajzokat! - figyelmeztetett apa.
És Zsan szót fogadott. Felnyitotta a kocka lapját, elvágta a kör vonalát, a tojást megfosztotta héjától, a tortát felszeletelte, az ajtót és ablakot kitárta, a vak leány szemét felnyitotta. Ekkor eldobta a krétát, a toll kifogyott.
- Most már engedjétek ti is ki a fehér sárkányokat! - közölte Zsan a pláza igazgatójával.
Nemsokára egy madzag lógott le a nyitott ablak párkányáról. Zsan tudta, hogy neki szánták a madzagot. Bele is kapaszkodott, húzta a kövér sárkány felfelé, mint szárnyai húzták egyre fentebb Ikaroszt. Mielőtt lezuhantak volna, Zsan halkan a sárkányhoz szólt.
- Te sárkány! Én hittem benned, de azt nem gondoltam, hogy ártatlan papírsárkány, csupán dekoráció vagy. Miért nem mondtad? (Már elfelejtették, hogy a fehér ártatlan, a papír zizeg, és a szél kellemesen is fújhat.) Talán hamarabb szabad lehettél volna. Ám az is lehet - folytatta lassan -, hogy miután hasznod oda, összegyűrtek, felgyújtottak volna. A vakság konok és ostoba, a tévedést beismerni nem könnyű dolog. Örülök, hogy találkoztunk!
Néhány év múlva Zsan kishúga futkározott a Párizs melletti zöld határban. Kezében madzag, s a madzag másik végén egy fehér papírsárkány felfelé, az ég felé tartott. A kislány elengedte a madzagot, szemével követte a határtalan szabadságot. A kék eget felhők díszítették, Zsan bezárkózott az egyik felhőbe, az volt az otthona. És csak rajzolt, csak rajzolt. Fehér, kövér, anyányi sárkányokat, kik békésen megtöltötték a fehér foltokat. Miként a Föld, lassan körbe-körbevonultak, s mikor nyáluk csordogált, kövér esőcseppek hullottak. Sok helyen most is embersárkányok viaskodtak, míg ki nem pukkadtak. Játék a világ! És az írás? Fehér papíron fogant bezárt betű, széldal, mely felrepít és elborzaszt. Eldobható kellék, másolat, játék a szavakkal. Papírsárkány! Tudtad?