Pain
Írta: B Tomos Hajnal
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 367
Pain
Nincs önzőbb a haldoklónál –
megfojtana egy kanál vízben,
amiért te még járhatsz,
saját lábadon mensz el az ablakig,
látod, amit ő már nem láthat,
egész pohár vizet iszol
mohón, le-fel mozgó ádámcsutkával,
újságot olvasol unalmadban,
akárha távolsági buszra várnál,
miközben ő már le sem tudja venni szemét
az éjjeliszekrényre kikészített
két pénzérméről,
melyet úgy tesznek majd szemhéjára,
mint pontot egy befejezett mondat végére –
neki már fölösleges kegyesen hazudni,
minden biztos és kétségtelen,
mint a halál torka, melytől
csak egy mély sóhaj választja el –
eltűnik benne, mintha soha
nem lett volna szép,
karcsú, eleven amfora.
Gyűlöl téged, mert már
semmit sem teszel érte,
látni véled bőrén a viaszos merevülést,
lemondtál róla, mint az orvos,
mint maga az élet –
csak nézed, valami titkolt örömmel,
mert veszteség, persze,
neked kínos látvány,
de lényegesen más,
mintha most épp te....