Örökké élni is kimerítő
Írta: José Gomes Ferreira
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 353
Viver sempre também cansa!
O sol é sempre o mesmo e o céu azul
ora é azul, nitidamente azul,
ora é cinza, negro, quase-verde...
Mas nunca tem a cor inesperada.
O mundo não se modifica.
As árvores dão flores,
folhas, frutos e pássaros
como máquinas verdes.
As paisagens também não se transformam.
Não cai neve vermelha,
não há flores que voem,
a lua não tem olhos
e ninguém vai pintar olhos à lua.
Tudo é igual, mecânico e exacto.
Ainda por cima, os homens são os homens.
Soluçam, bebem, riem e digerem
sem imaginação.
E há bairros miseráveis, sempre os mesmos,
discursos de Mussolini,
guerras, orgulhos em transe, automóveis de corrida...
E obrigam-me a viver até à Morte!
Pois não era mais humano
morrer por um bocadinho,
de vez em quando,
e recomeçar depois,
achando tudo mais novo?
Ah! se eu pudesse suicidar-me por seis meses,
morrer em cima de um divã
com a cabeça sobre uma almofada,
confiante e sereno por saber
que tu velavas por mim, meu amor do Norte.
Quando viessem perguntar por mim,
havias de dizer com o teu sorriso
onde arde um coração em melodia:
"Matou-se esta manhã.
Agora não o vou ressuscitar
por uma bagatela."
E virias depois, suavemente,
velar por mim, subtil e cuidadosa,
pé ante pé, não fosses acordar
a Morte ainda menina no meu colo...
Örökké élni is kimerítő!
Örökké élni is kimerítő!
A nap ugyanaz mindig és a kék ég
hol szürke, majdnem zöld vagy fekete ...
és semmikor sem váratlan színű.
A világ nem változik.
A fa virágot, levelet,
gyümölcsöt és madarat terem,
mint egyfajta zöld gépezet.
A tájképek sem alakulnak át.
Nem esik piros hó,
nincs röpülő virág,
a holdnak nincs szeme,
és senki sem fest szemet neki.
Minden egyforma, pontos és gépies.
S tetejébe az emberek emberek.
Sírnak, isznak, nevetnek és emésztenek,
képzelgés nélkül.
S léteznek mindig ugyanolyan nyomornegyedek,
Mussolini-beszédek,
háborúk, őrjöngő dölyfök,
versenyautomobilok ...
S holtomig kényszerítenek élni!
Akkor már nem emberségesebb
meghalni egy picinykét,
időről időre,
s elölről kezdeni aztán,
újszerűnek találva mindent?
Ó, ha csak hat hónapra öngyilkos lehetnék,
meghalva egy pamlagon,
fejemet a párnára hajtva,
magabiztos derűvel a tudattól,
hogy vigyázol rám, északi szerelmem.
Ha kérdezősködnének utánam,
azt kellene mondanod csupa-dallam
szívedtől lobogó mosolyoddal:
"Megölte magát ma reggel.
Most nem fogom feltámasztani
egy semmiségért."
S eljönnél aztán, hogy virrassz fölöttem,
gyengéden, halkan és vigyázva,
lábujjhegyen s nem ébresztenéd fel
a Halált, mely kislány még az ölemben ...
Fordította: Hárs Ernő
Forrás: www.magyarulbabelben.net