Oposszum II.
Írta: Nagy Gábor
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 230
Oposszum II. Párduc Blues
Párduc, a csempész újfent az iskolapadban ült, de már felnőttként. Körülötte iskolás gyerekek ültek, őt bámulva. Eljött a dolgozat ideje, jobban mondva a pót dolgozaté. Belépett az osztályterembe Mr.Lusconia, planetológia szakos tanár. Egyenesen őhozzá lépett.
- Mr. Párduc! Remélem ezúttal rendesen felkészült! Ha teljesíti az elvárásaimat, akkor tanult emberként távozhat, ha nem, akkor irány a szamárpad!
- Igenis Mr. Lusconi - válaszolta engedelmesen.
- Akkor itt az ön feladata, bár azt hiszem, már ismeri – mondta, miközben az orra elé tolt egy papírlapot, amin egyetlen egy feladat állt. „ Írja le, hogy milyen hatása lehet az univerzumra, ha egy piszkos kalandor kiszabadít egy ismeretlen erőt a Nerra12 nevű világról!”
Sóhajtott egy nagyot. Már megint ez a kérdés. Összeszedte minden emlékét, de amint a papírra akarta vetni, a ceruza hegye ismét kitört, a hegyező ismét kicsorbult és a tollai ismét kiszáradtak.
- Lejárt az idő! – mondta a tanár, ugyan a csempész szerint még két perc sem telt el. Mr. Lusconi elvette tőle az üres papírlapot, majd felmutatta az osztálynak.
- Párduc barátunk már megint nem tanult. Ugye tudjátok mit jelent ez?
- Szamarat a szamárpadra, szamarat a szamárpadra! – üvöltötték kórusban a gyerekek, mire az ajtó felpattant, és egy csapat oposszum robogott be rajta.
Elborították Párducot, és énekelve kivonszolták az osztályteremből:
„A jó pap holtig tanul,
a ragadozó az árnyékban meglapul,
de nem vagy sem okos sem jó vadász,
a birka téged észben kenterbe vág.
Orrodat rossz helyre toldtad,
piszkos lábad tiltott földet tapod,
a büntetést konokságodért kapod!
Tanulj belőle vagy ismételd,
míg világ a világ,
így kívánunk neked jó éjszakát!”
Tehát ismét a szamárpadon kötött ki, egy ketrecben, és a sötét sarokban ugyanaz a szörny várt rá.
Párduc mindig ennél a pontnál ébredt fel. Lassan már két éve küzdött ezzel az álommal. Az éjjeliszekrénye lassan úgy nézett ki, mint egy gyógyszertár altatós polca a sok-sok üvegcsétől. Ráadásul minden ilyen ébredés után úgy hasogatott a tarkója, mintha valaki tűvel szurkálná. Nerra-Nerra ez az átkozott név is állandóan kísértette. Mégis lehet valami azon a szaros bolygón, amiért aggódnia kellene? Nem! Erre nem szabad gondolnia. Kikászálódott az ágyból, és átment a biztonsági szobába.
Jöhetett az alvást elősegítő kúra. Az volt a kegyetlen igazság, hogy bármennyire utálta azt a bolygót, az piszkosul gazdaggá tette őt. Párduc biztonsági kamerák felvételeit váltogatva nézett végig a vagyonán. Értékes modern festmények, a vörösmárvány bélésű medence, a villája és végezetül a járműgyűjteménye. Egyenként nézte végig a garázsban tárolt autókat, azonban az utolsóra nem is emlékezett, és arra se, hogy két benga fekete sofőr is járt volna hozzá. Szemei kitágultak és felpattant a székből.
Megparancsolta az embereinek, hogy még véletlenül se menjenek a garázs közelébe, majd gyorsan felöltözött, és lerohant oda. A nagyfőnök emberei rezzenéstelen arccal vártak rá az autó mellett, majd egyikük kinyitotta neki az ajtót. A kocsi felszállt a plafonnyíláson keresztül, és egy belvárosi étteremhez repült. Párduc már ismerte a járást úgyhogy felrohant az emeletre.
- Itt vagyok Mr. Goodman – huppant le az asztalhoz.
- Sajnálom, hogy az éjszaka közepén riasztottam, de Kuvik úr aggasztó dolgokat közölt velem a Nerrával kapcsolatban. – Biccentett a beépített
ember felé, aki egy holografikus sugárzót tett az asztalra, bekapcsolta és Mr. Goodman jóváhagyásával beszélni kezdett.
- Látja ez a két grafikont? Ez itt a bevitt készleteket mutatja, a másik a kihozott nyersanyagot. A közelmúltig a kivitel volt magasabban – mutatott a vonalra - de ez lassan megváltozott. Az utolsó hat hónapban a bevitel a háromszorosára emelkedett. A lista szerint bevittek négy nyersanyag-átalakítót is a hozzá való mini reaktorokkal. Aggasztó nem?
- Lehet, hogy csak hatékonyabbá teszik a termelést – bökte ki Párduc, mire a nagyfőnök olyan pillantást vetett rá, amitől megfagyott ereiben a vér.
- Az anyja nem az eszéért imádta ugye fiam? – kérdezte a nagyfőnök és biccentett Kuviknak, aki vette a lapot.
- Mennyit tud az álcázó pajzsokról? – kérdezte Párductól.
- Csak egy keveset.
- Egy álcázó pajzs hatékonysága nagyban függ az energiafelhasználástól és attól, hogy mit akarnak álcázni vele. Minél nagyobb a védett objektum kisugárzása, annál rosszabb a pajzs hatékonysága.
- Érti már? Nem azért aggódom, hogy az üzlettársaim átvernek, hanem azért mert a kapzsiságukkal minden tönkre tehetnek– vette vissza Szót Mr. Goodman.
- Igen – mondta Párduc, miközben a bolygó nevének sokadszori említésérkor rátört a „dézsa vő”, vagy valami ilyesmi. Nem volt igazán jó a nyelvérzéke.
- Uram nekem van egy teóriám… – kezdte volna Párduc, de Mr. Goodman leintette, mint bíró a gáncsoló focistát.
- Nem azért fizetem magát, hogy gondolkozzon, az Kuvik asztala! Magával visz negyven fegyverest, és megkapja az akció idejére Paulát, a járőrhajót. Visszamegy arra a bolygóra, és rendet tesz. Lefarag, egy kicsit az arcukból, én pedig a főnökség körmére nézek, érti?
- Igen. Van még valami utasítása számomra?
- Csomagol és indul!
- Igenis uram!
Párduc egyenesen a bolygó körül keringő hangárbázisra sietett. A személyzet közé beépített emberük a szeméttárolónak használt alsó hangárhoz kísérte őt, ami valójában a Paulának nevezett hajó lakhelye volt. A nagyfőnök jól megtömte a vezetőség zsebét, hogy a titok titok maradjon.
A beépített ember átvette a jattot, és távozott. Párduc belépett a zsilipen, és egyenesen a vezérlőbe igyekezett. Odabent zűrzavar fogadta. Emberei már előtte birtokba vették a helyiséget. Muskétás a fegyverkezelő pultnál ácsorgott, és az új kaput bámuló birka mentalitásával próbálta kiismerni azt. A csempészbanda többi tagja pedig a pultok között ténfergett. Párduc tudta, hogy az út még az elején katasztrófába torkollik, hogyha nem veszi kézbe a dolgokat.
- Kuss, legyen! – üvöltötte el magát. Minden szem rá szegeződött.
– Én vezetem ezt az akciót és mondom meg, hogy ki hova ül! Muskétás! Hiába taperolod a konzolt! Amíg én nem oldom fel a zárolást, nem tüzelsz! Tedd le a segged a székre, és futass le pár szimulációs oktatóprogramot, amíg oda nem érünk! Aki sohasem szolgált hajón, az Kütyünél jelentkezik szolgálatra! Piálni tilos! Narkózni úgyszintén! Mindenki a helyére!
Párduc elfoglalta a helyét a kapitányi székben. Ez volt az első nagyobb küldetése, mégsem volt boldog. A célbolygó annyira volt kívánatos úti cél számára, mint kutyának a bolha rezervátum. Az út hét napba telt, és csak ezalatt fogta fel, hogy valójában hülyékkel dolgozik. Azon az ócska csempészhajón ezt valahogyan természetesnek vette. Az emberei rendesen próbára tették az idegeit. Akiknek volt feladatuk azokkal semmi gond nem volt, nem úgy a negyven fegyveressel és a hasznavehetetlen maradékkal. A csempészfőnöknek nem volt olyan órája, amikor ne kellett volna a körmükre néznie: illegális lőgyakorlat éles fegyverekkel a gépház melletti üres raktárakban; eltünedező kemikáliák, amik italok formájában születtek újra, elbódítva a verőlegényeket. A járőrhajó mentőkabinjai hamarosan zárkaként funkcionáltak, s a hetedik nap végén Párduc keze az önmegsemmisítő felé tapogatózott kínjában. Ebben a navigátor állította meg.
- Uram, megérkeztünk! A hajó állapota megfelelő, a legénység harca kész!
- Álcázót a maximumra, mindenki a helyére!
- Igenis uram! – Párduc megnyitotta a legénységi csatornát.
- Figyelem, ti anyaszomorító brigád! Hamarosan célhoz érünk! Enyém és az ékes beszédemé a nyitótánc! Megpróbálom észérvekkel elrendezni a dolgot. Ti addig vártok a leszálló kompoknál beszállásra készen! Senki nem próbálkozik semmivel, ameddig én parancsot nem adok! – Lezárta a csatornát, és nyitott volna egy titkosat, de a bányászok megelőzték. Egy mosolygó női arc a nyílt csatornán üdvözölte őt.
- Üdvözlöm önt az Exomine vállalat nevében a 414-es telephelyen! Ha termékinformációt akar, válassza az egyes funkciót, ha állást keres, válassza a kettes funkciót, ha a személyzettel kíván beszélni, válassza a hármas funkciót, majd az almenüpontokat. – A nő rendületlenül beszélt tovább, miközben Párduc állkapcsa az ölébe pottyant. Ideküldik őt egy illegális bányát felügyelni, erre a vállalat nyílt csatornán üdvözli őt. Ennyi erővel promóciós anyagot küldhetnének a Fajvédelmi Őrségnek, ha már úgyis az ő bolygójukon bányászgatnak. Aztán nagy nehezen szóhoz jutott.
- A hármas opciót választom és utána megint az egyest.
- Azonnal kapcsolom az igazgatót! - A képernyőn egy kövér férfi vigyorgó arca jelent meg.
- Miben segíthetek önnek?
- Kezdetnek álcázza végre ezt az átkozott csatornát! Átküldök magának egy anyagot a túlkapásaikról! Olvassa végig, és ha megértette, orvosolja a hibákat, mégpedig azonnal! Vagy lemegyek, és úgy seggbe rúgom magát, hogy kétszer megkerüli a planétát. – A telepvezető átolvasta az anyagot és így szólt:
- Én nem látok problémát! A behozott anyagok a bővítést szolgálják! Emelkedett a termelés!
- Nem emelkedett a termelés! Maguk ráadásul túlfeszítik az álcázó képességeit!
- Ön téved! Minden jó és minden szép, mindenki meg lesz elégedve. – Ezután Párduc meddő vitát folytatott lord Vigyorival, aki csak hajtogatta a magáét. Az épületes beszélgetést a radarkezelő szakította félbe.
- Uram, találtam valamit igazán furcsát.
- Gondolom, a rendellenesen nagy bányatelepre gondol.
- Ha ezt a bányatársaság hozta össze, hát én itt helyben tökön rúgom magam és sikongatva táncra perdülök!
- Tegye ki a sugárzókra a radarfelvételt! Háromdimenziós képet akarok! – mondta dühösen Párduc, majd odalépett a taktikai pulthoz.
A radarkép láttán majdnem padlót fogott. A bánya alatt a mélyben egy hatalmas üreg tátongott, benne egy óriási függőleges test helyezkedett el. Párduc teljesen leizzadt. Az biztos, hogy ez nem a bányatársaság műve volt. Visszaült a helyére. A bamba telepvezető még mindig a vonalban volt.
- Még mindig kétségei vannak? - kérdezte.
- A bányájuk alatt egy idegen eredetű tárgy van! Magyarázatot kérek!
- Majd az oposszum minden megmagyaráz! – válaszolta a telepvezető.
- Mi van? –kérdezte Párduc és a következő pillanatban már nem volt önmaga. Látta a telephely álcázóját lekapcsolni, miközben valaki parancsot adott az ő szájával:
- Álcázót lekapcsolni, rohamkompok támadás!
- Uram, ez biztos? – kérdezte elképedve az első tiszt.
- Igen az! – Az álcázó lebomlott a hajó körül, és a kompok támadásba lendültek.
- Uram, valami felénk tart a hipertérből! Egy germita hajó az!
- Forduljunk szembe vele, és készüljünk fel a tüzelésre! – Ettől a parancstól még Muskétás is megdöbbent. Egy kis őrhajó megtámad egy germita hadihajót? Ez egyenlő azzal, hogy valaki idő előtt kopogtat a kaszásnál bebocsátást kérve.
- Uram, én… – Párduc ebben a pillanatban csapott rá az önmegsemmisítő gombra.
- Hatvan másodperce van az engedelmességre!
- Igenis uram! – Muskétás engedelmeskedett.
Elkezdődött. Két év munka után a horda már majdnem teljesen készen állt a kitörésre. Azonban óvatlanok voltak. Odavonzottak egy illetéktelen megfigyelőt. A szőrtelenek visszatértek. A hordának döntenie kellett: elpusztítják az összes szőrtelent, és felgyorsítják a folyamatot, vagy idevonzzák a szőrös börtönőreiket és hagyják, hogy a két fél egymás között rendezze el a dolgot, amíg ők elbújnak. Végül az utóbbi mellett döntöttek. A horda egyik tagja átvette az irányítást a szőrtelenek vezetője fölött, miközben társai az új kaptárhajó segítségével hamisított jeleket küldtek ki, hogy felkeltsék a szőrösök figyelmét. Végül álcázták minden tevékenységüket, és vártak.