Önfeledten
Írta: Suhai Pál
Közzétéve 1 éve
Megtekintések száma: 321
Önfeledten
Hány felötlő, eltűnő arc,
mennyi emlék, s mind temetve,
hány csukott szárny, mennyi múlt nap
bábozódik életembe!
Mennyi kéz és mennyi búcsú,
lárva mennyi fagy aranyba,
hány nyitott szem alszik itt benn,
rejtve mennyi mag magamba!
Mennyi gesztus, hány ígéret,
remény, jóslat behavazva,
hány elejtett szándék szunnyad
s vár csírázva csak tavaszra!
Hány levél és szárny röpül ki
majd a földből reggelente,
hány keserű gyökér ver majd
édes kínokat szivembe!
Mennyi kard, vád, mennyi indok,
elvermelt gond ver föl engem,
hány tolakvó éles fűszál,
hogy újulok, míg öregszem!
Mennyi kedv, hogy vénülök bár,
törődök bár, meg se érzem!
Nyújtózom csak önfeledten
halálom zöld erdejében!