Nem akarom látni
Írta: Toldi Zsuzsa
Közzétéve 2 éve
Megtekintések száma: 571
Nem akarom látni
Mostanában úgy hiányzol nekem, anyám. El sem képzeled, miket látok én, pedig nem akarom őket látni.
Tankok taposnak az út testén szétterülve, hosszú csővel tapogatják a ködös levegőt, csak nyomulnak előre, hol lopakodnak, hol dübörögnek, majd lőnek, a cső fejemre szegeződik, most fog célozni. Tomira gondolj. A kisfiúra, barátodra. Ő hozott fegyvereket, tankokat, játékokat. Fiús játékokat. A fotelben ketten is elfértetek. Háborút játszottatok, belesüppedtetek a kárpitos ülésbe. Csak karod tört, mikor kiestél a fotel védelméből. Akkor azt mondtuk, katonadolog. A kórházban nem sírtál már.
Erre gondolj. Nem jól látod.
Fegyverek ropognak, zakatolnak, a katona ujja ráragadt a hidegben a vasravaszra, csak néz előre, meghúzza. Árnyékok zuhannak a földre, s hogy kik azok, hogy mit vétettek, az nem tényező. Lehet, lehetne az én testem árnyéka is.
Emlékszel az ólomkatonára? Hogy szeretted! Hányszor meghallgattad, elmeséltetted velem. Lábát levágták, már nem fájt. Csak utolérte a szerelem! A szél bevégezte táncát. Együtt hevültek a papírbalerinával a vörös tűzben. Oly szép volt. Erre gondolj. Nem jól látod.
Épületek foszladoznak, ablak helyett fekete lyukak tátonganak, ott már nincs kilátás, nincs függöny. Amott az erkély leszakadt, omlik a fal, rogyadozik, hiányos a tető, a láb alatt nem avar süpped, de törik a cserép.
Építs várat! A homokot a tűzfal előtt találod, hátul, kupacban vár. A kútról töltsd meg a vödröt vízzel, öntsd a homokra, formázd. Ne legyen iszapos, ha erős várat akarsz, arra vigyázz. Erre gondolj. Nem jól látod.
Gyermekarc, könnyáztatta gyermekarc néz reám, oly édes, oly ártatlan. Mezítláb szalad, cipőjét
elhagyta, mindenét elhagyta már. Sűrűn folynak könnyei, egy kézbe kapaszkodik, a kéz húzza előre, futnak és botladoznak, ez az én kezem, úgy hiszem.
Most lett kész a krémes, a francia. A tetején a csokimáz most hűl. Kitettem az udvari asztalra, te fogsz rá vigyázni. Kitettem a krémestálat is. Tudom, mire a krémes hideg lesz, a tál is ki fog ürülni. A cica elment, te fogod ujjacskáddal tisztára mosni. Egy maszatos, krémes ujjú, nevető arc fog rám nézni.
Erre gondolj. Nem jól látod.
A színeket elfelejtettem. Elbújt a sárga, a hunyó én vagyok. Nem virít a piros, eltűnt a zöld és a fehér. Fekete, szürke uralja a tájat, még a nap és a hold sem világít. Szürke gomolyok bandukolnak odafent, örökre elveszett a kék.
Gyorsan vedd elő a kifestőt, a régit, lapozd. Egy ládába rejtettem a padláson. Hogy szeretted a színes ceruzáid! Hegyezd ki őket a kiskéssel, satírozz mindent át, legyen minden szín erősebb. Dugd a kifestőt a kabátod zsebébe, titkon nézegesd. Erre gondolj. Nem jól látod.
De a hangok! Fülemet süketítő robbanások, eltévedt rakéták, repülők zajos csíkjai. Szirénák sivítása, félelmes sikolyok, fájdalmas üvöltések, segélykiáltások, mellet rázó könnyzuhatagok. Nem hallok semmit, jobb, ha fülem befogom. Most a néma csend is csak sírni tud.
Vedd fel a kockás szoknyád, húzzál nejlonharisnyát, a cipősben ott lapul a régi félcipőd. Most veszed fel először. Hangversenyre megyünk. Együtt hallgatjuk a hegedűszót, kezed kezemben, utána sétáln fogunk. Erre gondolj. Nem jól látod.
Jó. Akkor felveszem szoknyám, egyenesre igazítom harisnyám csíkját. Hozok magammal kifestőt, a vár kapuját jól bezárom. Fogod kezem, másik kezedbe kulcsolódnak Tomi ujjai. Ő eldugta nadrágzsebébe azt a műanyag puskát, no meg az ólomkatonát. Leülünk a hangversenyteremben, a középső sorban, szorosan fogunk egymás mellett ülni. Hallgatjuk a zenét. Utána krémest fogunk a sarki cukrászdában kisvillával enni.
Mert mostanában úgy hiányzol nekem, anyám. El sem képzeled, miket látok én, pedig nem akarom őket látni.